TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Nelson: Keményebben ütök, mint Minotauro

2014.04.01. 20:37 td_hriczuakos

Roy-Nelson.jpg

Első ránézésre Roy Nelson inkább tűnik egy portlandi favágónak, vagy egy kenoshai hot-dog árusnak, semmint profi MMA harcosnak. A helyzet viszont az, hogy Big Country évek alatt szinte tökéletesre fejlesztette technikai repertoárját, és így, habár BJJ feketeövet szerzett Renzo Gracie irányítása alatt, leginkább az állóharc tekintetében jeleskedik. Erre szüksége is lesz, hisz legközelebb Abu Dhabiban találkozik Minotauro Nogueira ellen, méghozzá a gála főmérkőzésén. Az UFC 2010 után másodjára látogat a sejkek hazájába, ám közel sem biztos, hogy utoljára. Nelson gondolatai:

Az edzőtáborról:

„Sokkal jobb volt, mint az előző. Most egyik edzőpartnerem vagy edzőm sem betegedett le, így nagyon várom a meccset.”

Közös edzésről Nick Diaz-zal:

„Ez pletykának számít? Igen, volt néhány közös edzésem Nick-kel.”

Arról, hogy Minotauro jobb-e a földön:

„Hogy előnyből indul-e? Korábban, amikor fiatal voltam, nagyon jó BJJ harcos voltam, most azonban már öreg vagyok. Igen, a földön nála van az előny, hisz mégiscsak egy legenda.”

Nelson esélyesebb-e állva:

„Keményebben ütök, mint ő, így itt nálam van az előny. Nézzétek csak meg Dan Henderson-t.”

Jelentkezett-e az NSAC állásra:

„Komolyan vettem, mint ahogy Chael is mondta, de végül változtattak néhány dolgon, úgyhogy azt hiszem, annak a munkának már annyi.”

H.Ákos

Meglepetések az MMA világából

2014.04.01. 20:29 td_adamrepa

Meccsek, melyeknek a kimenetele mindenkit meglepett. Egy kis áttekintés a UFC, a PRIDE-os időkből, néhány nagy névvel.

TUF 3 Brazil "harmadik felvonás"

2014.04.01. 20:20 td_Emree

tufbrazil3.jpg

A múlt vasárnap ismét kijött a „The Ultimate Fighter: Brazil 3” újabb epizódja. Az előző rész ott maradt abba, hogy Wanderlei bedobva a durcát elviharzott, miután Sonnen nem kért tőle és Brazíliától elnézést. Pont, mint egy latin szappanopera forgatókönyve…

Az aktuális epizód pontosan itt vette fel a fonalat, Wanderlei szabadkozott, hogy ő inkább kiszáll a showból, ha Chael nem fog elnézést kérni. Egyik sem történt meg. Silva visszatért a csapatválasztársa, a harcosok legnagyobb örömére, így a műsor folytatódhatott a szokásos medrében. Silva döntését azzal indokolta, hogy nem akar kitolni a versenyzőkkel, hiszen azok életük lehetőségét kapták. Chael még tett 1-2 megjegyzést a kiválasztás után, aminek egy kisebb lökdösődés és anyázás lett a vége.

Apropó kiválasztás, aki nem tudná, ez úgy működik, hogy az elimináló küzdelmek győztesei felsorakoznak, majd a pénzfeldobást követően a csapatkapitányok (Wanderlei Silva, Chael Sonnen) szépen sorban kiválasztják a nekik tetsző harcosokat, először az egyik aztán a másik választ alapon. A pénzfeldobást a sárga csapat, Silva nyerte, és mint ilyen választhatott, hogy az első harcost, vagy az első bunyót összeállításának jogát választja, ő utóbbit kérte. Így a zöldek (Chael Sonnen) választhattak elsőként.

A csapatok így alakultak:

TEAM SONNEN                                                                            TEAM SILVA

Középsúly                                                                                    Középsúly

Marcio Alexandre Junior “Lyoto”                                                     Ricardo Abreu “Demente

Joilton Santos “Peregrino”                                                              Paulo Costa

Guilherme Vasconcelos “Bomba”                                                  Wagner Gomes “Wagnao”

Warlley Alves                                                                                  Ismael de Jesus “Marmota”

 

Nehézsúly                                                                                    Nehézsúly

Marcos Rogerio de Lima “Pezao”                                                 Antonio Carlos Junior

Vitor Miranda “Lex Luthor”                                                            Jollyson Francisco

Edgar Castaldelli                                                                          Richardson Moreira

Job Kleber                                                                                    Antonio Branjao

A lökdösődést követően a csapatok elvonultak a TUF házba és megkezdődött a beköltözés. Előtte Chael elmondta még a csapatának, hogy ne nézzék a másik csapatot ellenségüknek, nyugodtan lógjanak együtt a házban. Közben Silva tovább hergelte magát és csapatát Sonnen ellen. Érdekes volt látni a kontrasztot a két edző illetve a csapatok között. Míg Sonnen emberei, nyugodtak voltak és igyekeztek azzal menteni őt, hogy csak a meccset promótálja a beszólásaival, addig Wanderlei emberei közül páran tettek 1-2 nem túl elismerő nyilatkozatot a „trash talk” koronázatlan királyáról.

A beköltözés másnapján az ígérteknek megfelelően megérkeztek a jövő brazil oktagon lány aspiránsai. Első körben a 16 lányból 8-t kellett kiválasztania a harcosoknak. A kiválasztást egy laza ismerkedős buli előzte meg. A nyolc győztes lány mindegyike egy-egy epizódban mutathatja meg „tehetségét” és különböző feladatokat is meg kell majd oldaniuk, hogy kiderüljön ki lesz a következő brazil oktagon lány.

Az első edzéseket követően Wanderlei élve korábban elnyert jogával kiválasztotta az első összecsapás résztvevőit. A középsúlyú bunyón Wagner Gomes képviselte Wanderlei csapatát, míg Sonnenét Joilton Santos.

A küzdelem váltakozóra sikeredett. Az első menetben eleinte Wagner Gomes dominál főleg a földön, de Joilton Santonak sikerült fordítania és megnyernie a menetet. A második menetben néhány rúgás elcsattanása után ismét a birkózásé és a földharcé volt a főszerep. Wagner Gomes ismét dominált és a menet végére Joilton Santosra is tett egy karháromszöget, azonban nem sikerült idő előtt befejeznie a küzdelmet, így jött az extra menet.

Mindkét harcos ereje végén járt, ment az adok-kapok, de végül ismét Gomesnek sikerült dominálnia, így végül megosztott pontozással ő húzta be az első győzelmet, így Silva csapata eddig 1-0-ra vezet. A győzelemnek köszönhetően a következő küzdelem résztvevőit is Siva fogja kiválasztani. Wanderlei le volt nyűgözve harcosa teljesítményétől, aki szerinte tökéletesen követte az előzetesen megbeszélt taktikát. Sonnen is büszke volt mentoráltjára, bár megjegyezte, hogy az túl sok hibát vétett és ez végül a győzelembe került.

És végül, de nem utolsósorban következzék egy videó arról, hogy Sonnenéknek milyen "sanyarú" körülmények között kellett élniük a forgatás alatt.

WSOF: Palheres a bajnok, Fitch következik

2014.03.31. 20:36 td_titusz

Rousimar Palhares végül csak megszerezte a hőn áhított bajnoki övet, amikor is tegnap hajnalban a védjegyének számító heel hook-al kicsit több mint egy perc alatt feladásra késztette ellenfelét, Steve Carlt (akinek ezzel a vereséggel 24-4-re módosult a mérlege, és így hét meccses győzelmi menetelésnek lett vége). Igaz, ezt nem a világ legnagyobb szervezeténél sikerült elérnie, hanem a szépen építkező, Ray Sefóhoz köthető Word Series of Fighting-nál (WSOF). Veretlensége mellett majdnem térdszalagjait is maga mögött hagyta, Palhares ugyanis ismét rombolt szubjával...A súlycsoport az "új" otthonának számító, 170 fontos - váltósúly - kategória, ennek ülhetett most a trónjára a brazil bestia.

A "főnök" sok időt nem is hagyott gondolkodni az új bajnoknak, már a címvédés időpontja és ellenfele is megvan. A mérkőzés várhatóan idén júliusban a WSOF 11 gálán lesz látható (pontos időpont és helyszín még pontosításra vár), a kihívó nem más, mint a korábban szebb napokat megélt UFC veterán, Jon Fitch. Fitchet nem kell bemutatni senkinek, korábban az UFC váltósúlyú ragadozójának számított, azonban unalmas stílusának köszönhetően, és zsinórban két vereségét követően a Dana White útjára engedte harcosát, aki folytatva balszerencséjét, a WSOF bemutatkozó mérkőzésén belefutott elég csúnya vereségbe (41 másodperc alatt egy altatós guillotine fojtást kapott). Ezután sikerült összehoznia egy izzadós győzelmet (megosztott pontozással), és ezzel is elnyerte a lehetőséget a címmérkőzésre. Megmondom őszintén, én ebben kicsit marketing szagot érezek, nem látom feltétlen indokoltnak, hogy Fitch bajnoki meccs lehetőséget kapjon.

Azonban más érdekességet is tartogat a közelgő gála, ugyanis a ketrecbe lép Nick Newell is, akit sokan csak "félkarú harcosként" ismernek, hiszen bal alkarja születési rendellenesség miatt könyöktől lefelé hiányzik. Azonban ez nem zavarja Newellt, aki az eddigi 11 mérkőzését egytől egyig megnyerte, ebből mindösszesen egy alkalommal volt szükség a pontozóbírók munkájára.

mma2ruhew.jpg

Ellenfele a szervezet könnyűsúlyú bajnoka, Justin Gaethje lesz, aki ugyanilyen mérleggel bír, mint Newell, 11 mérkőzés, 11 győzelem, melyből 10 idő előtt befejeződött, szóval komoly küzdelemre számíthatunk a két 155 fontos versenyzőtől. Természetesen már ez is elég ígéretesnek hangzik, azonban a WSOF emeli a tétet, és a rácsok közé várják Tyrone Spongot is (2-0), aki harmadik mérkőzését vívja majd MMA szabályrendszerben. Ellenfele ezidáig nem került megemlítésre.

Az év elsétálós KO-ja, brutális!

2014.03.31. 20:08 td_axl

A hétvégi  XFCi 3 gálán Sao Pauloban Luis “Sapo” Santos hanyag eleganciával tökéletesítette Anderson mozdulatát Alfredo Morales ellen. Ez azért komoly...

Vikker Dániel emlékére

2014.03.31. 14:56 td_soleado

Hetek teltek el ugyan, de a döbbenet, melyet Dani tragikus halála okozott nem enyhül. Megrázta a teljes hazai sportéletet, és a mai napig felfoghatatlan, hogy egy kiváló harcossal, sportemberrel szegényebbek lettük.

1982282_828595033820777_848306067_n.jpg

Személyesen ugyan nem ismerhettem Danit, de azt tudtam róla, hogy nagyszerű sportoló és harcos. Csapattársak, barátok és családtagok bejegyzései által az elmúlt hetekben azonban szembesültem valódi értékeivel, ami egy idegen számára - aki csak egy-egy mérkőzésen látta - nem voltak ismertek.

Dani edzője, Vancsik Nándor megható sorai következnek:

Egy edző vallomása!

Drága Barátom, Versenyzőm, „Gyermekem”!
Mint oly sokan a szeretteid közül, én is írok Neked a távolba, hátha valahol meghallod ezeket a papírra vetett gondolatokat. Szó és magyarázat nincs az elmúlt hetek történéseire. Minden viharszerűen söpört végig a magam és csapattársaid életén. Értetlenül állunk, némán szenvedünk. Az előttünk álló feladatokat tanuljuk elvégezni az új „életünkben”, amely immáron Nélküled pereg….
Dani- mi tévők legyünk, hogyan tovább, miként? Oly hatalmas űrt hagytál magad után, amelyre nem voltunk felkészülve egyáltalán. A gondolat, hogy ilyen történjen a Bács-Team életében, fel sem merült bennünk. Hiszen mennyit terveztünk a jövőt illetően, még ott lett volna a helyed a Budapesti Nagycirkuszban rendezett versenyen, még fel kellett volna kísérjelek Kecelen az idei gálánkon melyre Te is olyan nagy erővel és kitartással edzettél.

 

S most telnek a napok, fogy az időnk és egyre inkább félek az április 5-i estétől. Hogyan fogom önmagammal megvívni azt a lelki csatát, amit majd akkor érzek amikor téged kéne kísérjelek a ring felé.. édesapád ott lesz, ez erőt ad, ott lesz ahogy eddig is ott állt mögöttünk amikor csak tehette. Sosem láttam még apát olyan büszke tekintettel nézni fiára, mint ahogyan azt Ő tette, amikor rád nézett. Köszönöm neked, hogy ezt általatok megismerhettem. Reménykedem és teszek érte, hogy egykoron majd én is így nézzek a fiaimra, ahogyan azt apád tette. Emlékszel, milyen jóízű vitáink és szócsatáink voltak édesanyáddal a karatét illetően. Mindketten csak mondtuk a magunk igazát, soroltuk érveinket pro és kontra a sport hasznosságát és veszélyeit illetően. Persze aztán minden úgy lett, ahogy Te akartad, jártad a saját utadat, míg életedben tehetted…

 


Sokat tépelődök azon, vajon milyen lecke akar ez lenni az élettől, mit akarnak üzenni nekünk az égiek. Kaptunk belőled egy morzsányit a magad 24 évével és oly sok mindent megtanítottál velünk ezalatt a röpke idő alatt. Hogyan kell tisztelni egy embert, apát, anyát, testvért, sporttársat, vagy az ellenfelünket a ringben, még ha legyőzött is minket, hogyan kell kitartani vágyaink és terveink mellett, hogy végül azok megvalósuljanak, hogyan kell barátságokat éltetni szorosabbá fűzni, hogy igenis létezik olyan szeretet a karate iránt, amelyet én tapasztaltam a saját életemben. Talán valaki odafent már a születésedtől fogva tudta, hogy mindez így fog végződi…. „elküldöm Őt a többi ember közé, hadd lássák milyen az, amikor valaki olyan él közöttük, akiről mindenki csak szépet, jót mesél és távozásával példát mutat azoknak a felnőtteknek és gyerekeknek akik szomjazzák az igaz emberi értékeket.” Nem tudom Dani, hogy valóban így volt-e, csak kapaszkodom a belőlem előtörő gondolatokba és próbálok gyógyírt találni vérző sebeimre. Mert Te már jó helyen vagy, olyan nyugodt vagy, hiszen tudjuk és mi bízunk benne.


Az első gondolatom az volt idén nem lesz gála, lemondom a rendezvényt, Nélküled hogyan is lehetne megtartani. De édesapád Géza és édesanyád Tercsi felrázott lelkem fájdalmából és közölte velem: Te biztosan nem ezt várnád tőlünk. Igen is meg kell tartani a küzdősport rendezvényt, a meccseket le kell játszani. Így teszünk hát- ez lesz az első gála, amikor nem megyek majd mögötted a ring felé vezető úton…
Egy héttel a búcsúztatásod óta elkészült a 2014-es gála zenéjének videó klipje. A Kecel Beat ismét ütős kis „nótát”alkotott és ott vagy Te is úgy, ahogy azt elképzeltük. Benne vagytok mindannyian profi versenyzőim. Ti, akik oly sokszor vittétek és viszitek a Bács-Team hírét Magyarországon és külföldön egyaránt. Tagadhatatlan tény, teljesítményetekkel a hazai küzdősport világának rajongói, megismerték Kecel városának nevét.


Hogy hogyan tovább? Most sem tudom és erre talán még nem is kapok megnyugtató választ. Egy dolog nem fog változni: dolgozunk tovább, edzünk minden erőnkkel, versenyzünk, tanuljuk az új technikákat és helytállunk azokon a megmérettetéseken, amelyeket kijelölnek számunkra. Közben Te is ott leszel velünk: az emlékeinkben, a gondolatainkban, a mindennapjainkban, mert szükségünk van rád most is, mindig, egy olyan Vikker Dánelre mint amilyen Te magad vagy..
Baráti Öleléssel
OSU: Sensei"

Nyugodj békében Harcos!

Metamoris 3 - Bravo vs Gracie II. összefoglaló

2014.03.30. 20:47 td_soleado

1001927_738267146193805_1720623864_n.jpg

Helyi idő szerint tegnap lezajlott a jiu jitsu történelem egyik legjobban várt ütközete, Eddie Bravo és Royler Gracie harcának második felvonása. 11 éve volt az első, ami akkor örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, és hónapok óta tartó hype miatt én kicsit tartottam is attól, hogy a mostani meccs túl lesz taktikázva és kap néhány negatív gondolatot az értékelőkbe, akkor ez az első mérkőzés fényén is halványít néhány árnyalatot. Szerencsére nem így lett.

 Nehéz lenne megmondani, hogy kin volt nagyobb nyomás. Bravo vállán? Aki 11 éve tökön rúgta az egész Gracie családot, és a mögöttük felsorakozó többszázezer sporttársat. Talán Royler vállán? Akinek helyre kellett állítania a család hírnevén esett csorbát? Mindesetre a két mester profihoz méltóan megbirkózott a teherrel.

A meccset Gracie kezdte a jobban, Bravo az első 5-6 percben csak a komolyabb veszélyek elhárításán dolgozott, nem nagyon kezdeményezett. Az első valamire való támadására egészen a 7 perc végig kellett várni, akkor azonban pár pillanatra úgy tűnt, hogy az „electric chair” akár a győzelmet is meghozhatja számára, de Royler dörzsöltebb volt annál, hogy ezt most ilyen könnyen adja. Eddie életre kelt, rohamozta a térdet tovább, a 10 perc környékén már Royler homloka is gyöngyözött rendesen.

Majd úgy forgatta át Bravot, mintha csak egy szemináriumot tartana. Klasszis megoldás. Innentől aztán kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, felváltva jöttek a támadások mindkét oldalról. Gracie talán arra számított, hogy Bravo hamar elkészül az erejével, de Eddienek úgy tűnik, hogy jót tett az első percek passzivitása, ahol egy kis erőt tudott spórolni. Az utolsó percekre mindketten kiadták a maximumot, de a figyelem egyik oldalon sem lankadt. Letelt a 20 perc. 

Az eredmény: döntetlen.

970088_738267796193740_498422124_n.jpg

Ezzel az eredménnyel azt hiszem maximálisan elégedettek lehet mindkét fél, és mi, rajongók is. Nagyszerű meccset hozott a két ikon, és ezzel a döntetlennel egyik tábornak sem kell csalódottnak lennie. Gracie remek formával védte meg a család hírnevét, Bravo pedig bizonyította, hogy a 11 évvel ezelőtti győzelem nem a szerencsén múlott. Mi pedig gazdagabbak lettünk egy újabb szép fejezettel a földharc történetében, amit szintén gyakran elő tudunk majd venni.

Te jelentkeztél már?

GSP ismét súlyos térdsérülést szenvedett

2014.03.30. 18:27 td_axl

gsp_2.jpg

Georges St-Pierre Twitterén jelentette be, hogy ismét súlyos térdsérülést szenvedett. 2011 után újra keresztszalag szakadást állapítottak meg a korábbi UFC váltósúlyú bajnoknál. Mindez mit jelent? Azt, hogy ha GSP tervezte is, hogy nyugdíjából visszatér, minderre minimum 14 hónapot kell még várni. Dana pedig épp a napokban nyilatkozta, hogy biztos forrásból tudja, hogy a kanadai szupersztár visszatérését tervezgeti, vagyis inkább a PPV előrejelezéseket akarta megnyugtatni. Annyi biztos, hogy már az előző sérülésénél is ráncolták a dokik a szemüket, hogy az aktív terhelés nem tesz jót hosszú távon Georges térdeinek, ez most elő is jött. Szóval most már orvosilag is indokolt GSP távolléte, ennyi idő talán épp elég lesz számára, hogy fejben is rendbe hozza magát? Ha ezen idő alatt az UFC komolyabb cucc-teszt politikát is bevezet, melyre leginkább áhítozik a korábbi bajnok, akkor még talán egyszer visszatérhet az addig jelentősen átalakult váltósúlyba. 

Lion Fight 14: Cris Cyborg vereséget szenvedett

2014.03.30. 17:49 td_axl

lionfight14_cyborg.jpg

Vegasban hétvégén rendezték a Lion Fight 14 gálát, mely a Muay Thai szabályrendszerű küzdelmek amerikai ünnepnapját hozta. A szervezet erős ilyen gálát összepakolásában, ami a bunyósok kvalitásának köszönhető elsősorban. Az est érdekességét többek között az hozta, hogy Cris Cyborg is ringbe lépett Jorina Baars ellenében a szervezet váltósúlyú címéért kiírt meccsen.

Cyborg cucc-teszt fiaskója és az UFC-től való távozását követően szemmel láthatóan másabb fizikai paraméterekkel érkezett a meccsre, de a lóhús nélkül Cyborg mögött valódi technikai repertoár áll. Az MMA és Muay Thai/Kick box szabályrendszer találkozása azonban már korábban is megmutatta, hogy MMA predátorok ráeszmélnek, saját vizeiken veszélyesek leginkább, így Baars is komoly próbatételnek ígérkezett Cyborg számára. Ez maximálisan be is jött, Jorina ugyanis talán élete formáját hozva hatalmas tempót és szép megoldásokat bemutatva gyönyörűen megoldotta Cybor-ot. A bíró ráadásul nehezen követte le a meccset, ami ugyan köszönhető a nagy fordulatszámnak, két leütést nem is írt jóvá Baars számára. Cyborg nagyot kockáztatott ezzel a meccsel egy esetleges UFC-visszatérés, Rousey elleni meccsázsióval kapcsolatban, mely után Dana White nevetve söpri le Rousey egyedüli veszélyes kihívóját az asztalról.

Profil - Alessandro Campagna

2014.03.30. 14:05 td_adamrepa

acampagna.jpg

A 22 éves, római születésű Alessandro Campagna nem ismeretlen név a kickbox rajongói között. Antonio nevű bátyjának köszönhetően Alessandro már 11 éves kora óta edz, amikor is először levitték az edzőterembe. Elmondása szerint a sportnak köszönhetően rengeteget fejlődött, mint ember - megtanulta általa, mik az értékek az életben, segített neki felnőni, komoly, őszinte és másokat tisztelő emberré válni, Alessandro pedig büszke is minderre.

Karrierje 16 évesen kezdődött, egyetlen év alatt 15 győztes amatőr meccset begyűjtve. Campagna 18 évesen már regionális, régiók közötti és végül az Olasz bajnokságot is megnyerte. Ha mindez nem lenne elég, a 22 éves titán a WAKO európai bajnokságán is részt vett Bécsben, harcolt Dél Amerikában kétszer (8 emberes torna a híres holland Slamm szervezésében), ahol is egy este három meccset nyert, majd a fináléban első menetes kiütéssel nyert a híres Mejiro Gym harcosa, Miloud El Guebli ellen. De megjárta Brazíliát is, ahol is a WAKO PRO címért harcolt Luciano "Boinha" Lopez (71-2-0) ellen. Itt a negyedik menet végén sikerült nyernie egy szép kiütéssel, ezzel pedig övé lett a világbajnoki öv.

Campagna 2011-ben megnyerte az olasz válogató meccsek tornáját, ahol is 4 küzdelemből mindegyiket győzelemmel zárt, ezzel megnyílt az út számára a legrangosabb olasz gála, az "Oktagon" felé. Az Oktagon-t évente megrendezik, gyakran több, mint 13000 néző előtt. Alessandro a tornát első menetes KO-val nyerte a francia Philippe Salmon ellen. Innen némi komolyabb figyelem fordult a fiatal tehetség irányába - 2012-ben ugyanis Campagna a GLORY egyik gáláján bunyózott és győzni tudott egy olyan komoly név ellen, mint a 96-19-3 mérlegű (!) Fabio Pinca ellen, aki az egyik legkeményebb nem-thai Muay Thai harcosként tartanak számon. A győzelemnek köszönhetően a GLORY nem feledkezett meg a fiatal olaszról és felkérték, hogy az időközbe a világot meglepő Andy "The Machine" Ristie (44-4-1) ellen lépjen szorítóba. Az események Alessandro-t saját elmondása szerint igen feltüzelték, így most még nagyobb elhivatottságot érez, hogy bizonyítson.

Április 5-én Alessandro a LEGEND III gálán háborúba indul az oktagon és az orosz LEGEND által közösen szervezett tornán. Ellenfele Enriko Gogokia lesz. A rajongóknak az üzeni, hogy tartsák őt szemmel, kövessék, mert a gála a történelemkönyvekbe fog kerülni. A gála minősége, a meccsek színvonala eddig sem volt kétséges, de ilyen szavak után azt hiszem végképp nem lehet majd kihagyni. :)

 

Répa Ádám, (C) 2014 a totaldamage.hu számára

GLORY 15 előzetes

2014.03.30. 09:03 td_adamrepa

Tyrone Spong, Gokhan Saki, Nathan Corbett, Saulo Cavalari, Danyo Ilunga, Andrei Stoica, Robin van Roosmalen, Marat Grigorian. Bár írtunk már korábban is a gáláról, de kell ennél a névsornál több? Nem nagyon.. Saki mindenesetre már készül keményen.

Metamoris 3: Gracie vs Bravo visszaszámlálás

2014.03.29. 20:08 td_adamrepa

Írtunk már párszor a submisson-only bjj gáláról, ma este pedig eldől minden. A hivatalos stream az alábbi linken érhető majd el:

metamoris.com/live-stream

Anthony Pettis visszatér

2014.03.29. 13:03 td_Emree

Anthony-Pettis-vs-Gilbert-Melendez-478x270.jpg

Korábban már mi is beszámoltunk Gilbert Melendez (22-3 MMA, 1-1 UFC) jövőbeni terveiről és ennek kapcsán felmerült Anthony Pettis (17-2 MMA, 4-1 UFC) neve is.

Nos, szerdán az UFC elnöke Dana White megosztott a sajtóval néhány újabb információt a bajnok további sorsát illetően.

A puerto ricoi újság, a Primera Hora közölte Dana White szavait, miszerint Pettis 2014 év végén védi meg címét, és még 2015-ben küzdeni láthatjuk a trópusi szigeten küzdeni.

Pettis maga is részt vett a sajtótájékoztatón, ahol megerősítette, hogy következő ellenfele Gilbert Melendez lesz, miután mindketten csapatkapitányok lesznek a következő “The Ultimate Fighter”-ben. Kettejük összecsapásának még nincs hivatalos dátuma, de várhatóan 2014. december 27-én, az év utolsó szombatján kerül megrendezésre. És ha már találgatunk a legvalószínűbb helyszínnek Las Vegas tűnik. De sem az időpont, sem a helyszín nincs megerősítve.

Pettis jelenleg is térdsérüléséből lábadozik. Korábbi kilenc küzdelméből nyolcat megnyert, olyan nevek ellen, mint Jeremy Stephens, Joe Lauzon és Donald Cerrone tudott diadalmaskodni. Tavaly augusztusban, pedig Benson Hendersontól szerezte meg az UFC könnyűsúlyú övét.

Az UFC tervei szerint a bajnok júliusban tért volna vissza José Aldo ellen, de ez végül nem valósult meg. Pettis és öccse Sergio egyébként több helyen tartottak MMA szemináriumot a szigeten.

Melendez, Pettishez hasonlóan nyolcat megnyert a legutóbbi kilenc meccséből. Egyetlen vereségét tavaly áprilisban Benson Hendersontól szenvedte el egy megosztott pontozásos vereség formájában.

Dana White még azt is megemlítette, hogy a korábbi ökölvívó promóterrel Peter Riverával közösen azon fognak dolgozni, hogy az UFC minél nagyobb teret nyerjen Puerto Ricóban.

Nem tudom, Ti mit gondoltok róla, de én kíváncsian várom a fejleményeket és a küzdelmet is!

Rampage vs King Mo előzetes

2014.03.28. 20:42 td_adamrepa

Metamoris 3: Gracie vs Bravo újabb előzetes

2014.03.28. 11:39 td_adamrepa

metamoris3.jpg

Emlékeztek még a februári beharangozóra? Pár nap és minden kiderül! A Metamoris az egyik legnagyobb submission-only, tehát nem pontokra játszó rendezvény, melyre tán részben emiatt, részben a várva várt visszavágó miatt 5 óra alatt elfogyott az összes jegy. Most pedig itt az újabb beharangozó. Ez is nagyon komoly lett. Szombaton pedig akció!

Legend III: Kickbox show K-1 szabályok szerint

2014.03.28. 11:38 td_adamrepa

legend-3.jpg

Aki látott már LEGEND show-t azelőtt, az tudhatja, hogy minden esetben nagyon komolyan veszik a dolgokat. Azon felül, hogy minőségi küzdelmeket láthatunk, adnak a promóra és minden egyéb fontos tényezőre is. Ezúttal az olasz Oktagon promócióval közösen rendezik a gálájukat és egy komoly, amolyan "vörös szőnyeges élményt" idéző videót raktak össze.

Giorgio Petrosyan testvére, Armen is ott lesz, de Andy Souwer, Mohamed Khamal, Alessandro Campagna, Paul "Semtex" Daley, Zhuravlev, Bessmertny és Groenhart is ott lesznek. Tűzijátékot ígérő este elébe nézünk Április 5-én! A sport rajongóinak kötelező darab!

Pumukli: Megérdemlem a Newton elleni visszavágót!

2014.03.27. 21:41 td_axl

9-emanuel-newton-vs-attila-vegh624.jpg

Végh Pumukli Attila hétvégén a Bellator 113 főmérkőzésén lépett ketrecbe, hogy megvédje félnehézsúlyú címét. Végigkísértük Attila felkészülésének utolsó hetét, bősön néztük végig mérkőzését barátai körében, melyet azonban megosztott pontozással elveszített. Pumukli már vasárnap haza érkezett, érhetően csalódottan beszélt a történtekről:

Sziasztok!

A kezem megsérült mindjárt az első percben, kaptam rá egy rúgást, az izommal lett gond, nem tudtam vele szorítani a meccs során, de nem volt igazán komoly gond vele. Az orvos szerint csak pihentetnem kell és hogy szerencsém volt, hogy nem szakadt el.

 

Lelkileg rendben vagyok, ez egy sport, ahol vesztesnek is kell lenni. Kicsit bánt, hogy egy bajnoktól nem úgy vették el az övet, ahogy kell, rendesen, hanem megosztott pontozással kaptam ki. Ha KO-val, vagy durva veréssel veszítem el a címet, nem mondok semmit, elismerem, hogy jobb volt az ellenfelem és megyek tovább. Úgy éreztem, hogy szorosan megvolt a meccs. A kezeim fájtak a felütésektől, Newton szája szét volt szakadva, az orra vérzett, rajtam pedig nem volt egy karcolás sem. Nem akartam semmi hülyeséget csinálni, a szünetekben az edzők azt mondták, hogy minden menet az enyém volt, takedown nem volt egyik oldalon sem, szóval nem tudom, hogy mivel nyert. Tudom, hogy nyomott, én pedig kontráztam hatékonyan.

 

Óvatos voltam, hogy ne fussak bele valamibe, 5x5 menetes címmeccs a Bellatorban már nem az a liga, ahol eszetlenül KO-ra megy az ember. A meccs után Newton oda jött, alig tudott beszélni, az edzőmnek azt mondta, hogy maga sem hitte, hogy nyert, a bírók látták így. Meggyünk tovább! Még nincs semmi infóm a Bellator-tól, hogy lesz a folytatás. Amúgy nagyon furcsa volt, hogy a Bellator történetében először nem volt sajtótájékoztató a gála után, meg komolyabb doppingtesztet tartottak.

 

Szeretnék egy visszavágót Newton ellen, úgyis döntetlenre állunk jelenleg, megérdemlem az esélyt, hogy menjek vele. Most a barátnőmmel és családommal töltöm az időt, hogy tisztuljon a fejem. Köszönöm, hogy szorítottatok és mellettem álltok, Pumukli sosem adja fel! Fight is my life!

süti beállítások módosítása