Rousimar Palhares végül csak megszerezte a hőn áhított bajnoki övet, amikor is tegnap hajnalban a védjegyének számító heel hook-al kicsit több mint egy perc alatt feladásra késztette ellenfelét, Steve Carlt (akinek ezzel a vereséggel 24-4-re módosult a mérlege, és így hét meccses győzelmi menetelésnek lett vége). Igaz, ezt nem a világ legnagyobb szervezeténél sikerült elérnie, hanem a szépen építkező, Ray Sefóhoz köthető Word Series of Fighting-nál (WSOF). Veretlensége mellett majdnem térdszalagjait is maga mögött hagyta, Palhares ugyanis ismét rombolt szubjával...A súlycsoport az "új" otthonának számító, 170 fontos - váltósúly - kategória, ennek ülhetett most a trónjára a brazil bestia.
A "főnök" sok időt nem is hagyott gondolkodni az új bajnoknak, már a címvédés időpontja és ellenfele is megvan. A mérkőzés várhatóan idén júliusban a WSOF 11 gálán lesz látható (pontos időpont és helyszín még pontosításra vár), a kihívó nem más, mint a korábban szebb napokat megélt UFC veterán, Jon Fitch. Fitchet nem kell bemutatni senkinek, korábban az UFC váltósúlyú ragadozójának számított, azonban unalmas stílusának köszönhetően, és zsinórban két vereségét követően a Dana White útjára engedte harcosát, aki folytatva balszerencséjét, a WSOF bemutatkozó mérkőzésén belefutott elég csúnya vereségbe (41 másodperc alatt egy altatós guillotine fojtást kapott). Ezután sikerült összehoznia egy izzadós győzelmet (megosztott pontozással), és ezzel is elnyerte a lehetőséget a címmérkőzésre. Megmondom őszintén, én ebben kicsit marketing szagot érezek, nem látom feltétlen indokoltnak, hogy Fitch bajnoki meccs lehetőséget kapjon.
Azonban más érdekességet is tartogat a közelgő gála, ugyanis a ketrecbe lép Nick Newell is, akit sokan csak "félkarú harcosként" ismernek, hiszen bal alkarja születési rendellenesség miatt könyöktől lefelé hiányzik. Azonban ez nem zavarja Newellt, aki az eddigi 11 mérkőzését egytől egyig megnyerte, ebből mindösszesen egy alkalommal volt szükség a pontozóbírók munkájára.
Ellenfele a szervezet könnyűsúlyú bajnoka, Justin Gaethje lesz, aki ugyanilyen mérleggel bír, mint Newell, 11 mérkőzés, 11 győzelem, melyből 10 idő előtt befejeződött, szóval komoly küzdelemre számíthatunk a két 155 fontos versenyzőtől. Természetesen már ez is elég ígéretesnek hangzik, azonban a WSOF emeli a tétet, és a rácsok közé várják Tyrone Spongot is (2-0), aki harmadik mérkőzését vívja majd MMA szabályrendszerben. Ellenfele ezidáig nem került megemlítésre.
Utolsó kommentek