TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Forrest Griffin visszavonulásának okairól

2013.12.09. 18:52 td_adamrepa

FGriffin.jpg

Forrest Griffint egy nemrégiben készült interjúban a UFC utáni életről, valamint egy esetleges visszatérésről kérdezték. Griffin elmondta, hogy sajnos ez fizikailag lenne lehetetlen számára.

"Az elején még nem akartam abbahagyni, de a visszavonulásomat akkor jelentettem be, mikor épp terveztem úgymond visszajönni és azzal szembesültem, hogy egyszerűen nem kivitelezhető. Elmúlt felettem az idő. A vállam kész van, ezért bal kézzel kell már egy ideje fogat mosnom. Ez van. Egy kosárlabdát sem tudok már eldobni, sőt, semmilyen labdát. Jobb kezes voltam."


"Az utóbbi három évben gyakorlatilag egy kézzel harcoltam. Az edzőtáboraim Frank Mir-stílusban zajlottak - azon dolgoztam, ami a legkevésbé fájt aznap. Mit csináljunk ma? Mi az, ami nincs lerobbanva? Azt fogjuk edzeni."

KSW 25: Khalidov vs Sakurai 2 eredmények

2013.12.09. 12:29 td_adamrepa

KSW25.PNG

A KSW 25 gála rendben lezajlott a hétvégén. Mamed Khalidov zsinórban a nyolcadik győzelmét aratta, amikor is Ryuta Sakurai-t subolta az első menetben. A földre-viteltől eltekintve Khalidov az egész meccset biztosan uralta. A büntető ütéseket megunva döntött végül is Sakurai úgy, hogy a földre viszi ellenfelét - vesztére. A pozíciót kihasználva Khalidov bebiztosította a háromszöget és Sakurai kénytelen volt kopogni. Ezzel Khalidov pontot tett a 2011-es ügyük végére, mivel első küzdelmük többségi pontozás alapján döntetlennel végződött.

Láthattunk még egy szép subot a lengyel cirkálósúlyú Rafael Moks-tól, aki az első menetben kopogtatta ellenfelét, Luiz Cado Simon-t egy nagyon szép guillotine-val. Először a lábat támadta egy sikeres földre-vitel után, de végül is a guillotine volt az, ami sikerült.

Moks egyébként kicsit kezd hasonlítani a UFC üdvöskéjére, Ronda Rousey-ra - Rouseynak körülbelül tíz első menetes karfeszítéses győzelme van, Moksnak pedig ez volt a harmadik guillotineja. Tud ő mást is - ez tisztán látszott abból, ahogy a lábat támadta - de minek változtatni azon, ami működik?

A németországból érkezett Abu Azaiter egy jobbossal küldte le ellenfelét, Kryzstof Kulak-ot, majd egy lélegzetvételnyi időt sem hagyva folytatta további ütésekkel a földön, amíg a bíró közbe nem lépett. Ezzel Azaiter zsinórban már a harmadik TKO győzelmét könyvelheti el.

Az egykori Strikeforce és Bellator félnehézsúlyú Virgil Zwicker korán véget vetett Mike Hayes estéjének. Egy hatalmas jobbos földre küldte Hayes-t, majd még pár ütés és a bíró közbelépett. Zwicker karrierjének kilencedik ilyen győzelme volt, ezzel KO/TKO mérlege még tovább javult, 75%-ra.

A nemrégiben még a UFC-ben látható Oli Thompson magabiztosan uralta ellenfelét, Kamil Walus-t, többször földrevitte, kemény ground-and-pound-ot mutatott, majd a második menetben véget vetett ellenfele 4 meccs óta tartó veretlenségének.

Piotr Strus nem esett pánikba a névtől - pontozással legyőzte az Amerikából érkező Matt Horwich-ot. Az egyik bíró ugyan döntetlennek látta a meccset, de a másik kettőt sikerült meggyőzni, annak ellenére, hogy a harmadikban levontak tőle egy pontot, mivel a kötelekbe kapaszkodott. Ez volt 2011 óta Horwich első veresége a KSW-nél.

Összességében a rajongók egy akciódús, izgalmas gálát láthattak. A hét meccsből kettő subbal végződött, három TKO-val, kettő pedig pontozással. A KSW pedig már melegít is a következő, 26-os tornára.

Bodor Hunor veretlen orosz ellenféllel küzd

2013.12.08. 20:12 td_axl

A 23 éves Bodor Hunor december 14-én az oroszországi Chelyabinskben mérkőzik majd a Diamond Fight gálán, ellenfele Alan Shavlokhov lesz. Hunor gondolatai a mérkőzést megelőzően:

hunor_bodor.jpg

Sziasztok!

Az orosz mecset Kovács "Supras" Attilának köszönhetem, veretlen orosz ellenféllel fogok találkozni december 14-én Chelyabinskben a Diamond Fight gáláján, amit 4 országban közvetítenek élőben. Nem kisebb nevek lesznek a sztárvendégek, mint Fedor, vagy Roy Jones Jr. A program szerint 13-én lesz a mérlegelés és 14-én a gála, aminek a programjában mma es taibox meccsek szerepelnek majd.

 

Az ellenfelem Alan Shavlokhov lesz, könnyűsúlyban, azaz 70 kg-ban találkozunk, amire 77 kg-ról fogyasztok be. Egyébként jó formában várom a találkozót, amit a szegedi Global Grappling versenyen szerzett 2 arany es egy bronzérmem is bizonyít.

19 éve kyokushin karatézom, az egyesületem kyoban az RTK dojo, nevelő edzőm Shihan Tóth Tivadarné. Négy éve brazil jitsuzom a Gracie Barra színeiben, Max Carvahlo alatt vagyok kék öves. Jelenleg minden jellegű edzés munkát a Giants Gymben végzek MMA, Thaibox és grappling téren. A Giants Gymben tulajdonképpen minden jellegű edzés megtálalható es magas szintű képzés folyik. A teremben felszerelt kondi terem és tatamis, zsákos termekben folyik a meló, mindemellett fantasztikus hangulat es összetartás uralkodik. Szeretnem kiemelni, hogy a Giants Gym es a Militans MMA nélkül nem jöhetett volna létre a felkészülésem, az edzések mellett ugyanis dolgozom is. A szponzoraim a MANTO és az E-track Magyarország.

Shogun még nem döntött a jövővel kapcsolatban

2013.12.08. 13:11 td_hriczuakos

Shogun-after-a-particularly-rough-interview.-Getty.jpg

Hétvégi, Te Huna elleni győzelme előtt alaposan rezgett a léc Shogun alatt, aki 2 zsinórban elszenvedett veresége után próbált meg visszakapaszkodni Ausztráliában. Nem volt biztos, hogy lemegy középsúlyba, avagy visszavonul, amiről Dana is beszélt nemrégiben. Viszont Te Huna ellen ismét a régi, gyilkos Rua-t láthattuk a ketrecben, aki egy ütésből elaltatta az új-zélandi bunyóst, úgy, ahogyan azt tőle már rég nem láthattuk. A jövő tehát még kérdéses, ám valószínűleg nem a visszavonulás foglalkoztatja Shogun-t, sokkal inkább az, hogy melyik súlycsoportban is folytassa tovább:

„Valójában most szeretnék egy kisebb szünetet. De ha az UFC szeretné, hogy ismét harcoljak, akkor megteszem. 3 felkészülési időszakon mentem keresztül, úgy volt, hogy Lil Nog ellen találkozom, ám abból végül nem lett semmi. Aztán volt a Sonnen elleni meccs, és a mostani. Emiatt szeretnék most egy rövid szünetet, hiszen jelen pillanatban senkire sem gondolok, mint következő ellenfél. De nem zárok ki semmit, csak most szeretném ünnepelni a győzelmemet.”

H.Ákos

Alp Ozkilic, az első török bunyós az UFC-ben

2013.12.08. 13:08 td_hriczuakos

OzkilicBanuelos11.jpg

Nemes egyszerűséggel nyugodtan nevezhetnénk a török MMA mérföldkövének Alp Ozkilic szerződtetését. A légsúlyban vitézkedő török fiú, mint előtte már néhányan az UFC-ben amolyan késői beugró szerepét vállalta magára, ám ha már megadatott előtte a lehetőség, szeretné azt ki is használni,. Ozkilic nemrég a Sherdog-nak nyilatkozott:

„A szüleim nem igazán értik, mekkora dolog is ez. Úgy értem, én vagyok az első, és egyetlen török származású harcos az UFC-ben. Jelen pillanatban, ez a legnagyobb szervezet a világon. Nem értették miért csinálom ezt, azok után, hogy drága iskolákba jártam, de most már támogatnak. Szerintem megértik majd, miután látnak küzdeni az UFC-ben, és látják, milyen hatalmas dolog ez.”

A lehetőségről, mely megadott számára:

„Úgy 1 héttel ezelőtt a menedzserem felhívott, és azt mondta, megvan a meccs. Nagyon izgatott voltam. Erre a lehetőségre vártam egész életemben, így nem mondhattam nemet. Az igazat megvallva, amúgy is vártam már a hívást.”

Ozkilic 8-1-es mérleggel szerződött az UFC-be, ahol debütálásakor Darren Uyenoyama lesz majd az ellenfele. Uyenoyama eredetileg John Moraga ellen találkozott volna, aki azonban sérülés miatt nem lép ketrecbe. A december 14-i gálán Demetrious Johnson véd majd címet Joseph Benavidez ellen, de Urijah Faber és Michael McDonald is feltűnik majd az est folyamán.

H.Ákos

UFC Fight Night 33: Hunt és Bigfoot küzdelme

2013.12.07. 15:51 td_axl

Ma hajnalban Ausztráliában találkozott egymással Mark Hunt és Antonio Silva, akik mindketten a két nehézsúlyú kingpin, Dos Santos és Velasquez elleni vereséget követően érkeztek a küzdelemre. A tét kimondatlanul a TOP 5-ben való maradás volt a két harcos számára, vagy inkább az a megfoghatatlan buzz erősítése valamelyiküknél, hogy hogyan kerülhettek címmeccs közelébe az elmúlt időszakban. Hunt esetében ugyanis tündérmeséről beszélhetünk, UFC bemutatkozásakor még képes volt kikapni McCorkle ellen, ezzel hat meccsre duzzasztva nyeretlenségi szériáját. Igen ám, de ezt követően négy srácot rendezett le, hogy a sor végén Dos Santos várja és letörje a szamoai harcos szarvait. Hunt mindezt 39 évesen tolja, már maga a K-1 idők és Pride Fc sikerek után is a halhatatlanok csarnokába várhattuk volna, az UFC-ben pedig lehetőségeihez mértek csodákat művel. Bigfoot esetében a lesajnálás kezd alább hagyni az elmúlt hónapokban. A lomha mozgás és betegségéből fakadó fizikai paraméterei mindig is a bezzegezők fegyvere volt, de látni kell, hogy Fedor, Overeem skalpjaival igenis komoly tényezőként tud fellépni nehézsúlyban, még ha Cain ellen meg is mutatkozott, hogy TOP 4-5 emberen valószínűleg sosem fog túljutni. 

Szóval az elvárás Hunt és Bigfoot számára önmagukkal szemben ma hajnalban az volt, hogy tűz közelben maradjanak,ezt pedig úgy érték el, hogy nem golyózták ki onnan egymást, ugyanis a nehézsúlyú MMA történetének egyik legemlékezetesebb, véresen brutális mészárlását mutatták be egymás ellen.

Noha kicsit álmosan, vagy inkább óvatosan kezdtek egymás ellen a srácok, egyre inkább egymás után eredtek a ketrecben az idő múlásával. Bigfoot egyértelműen azt várta, hogy Hunt hátra fele mozogjon, a rácsoknál ragadjon, ekkor lerohanta, Hunt pedig borzasztó lengőjével kereste őt. Az elsőben Bigfoot küldte le Huntot egy ütéssel, de nem volt komolyabb bajban a szamoai, a harmadikban Mark viszonozta a szívességet egy jobbossal, mely után kemény GnP-ot rakott a brazilra. Ezt megelőzően még Bigfott kirúgta Hunt alól első lábát, aki sántikálva és váltott alapállással ment tovább.

Szóval Hunt a harmadikban komolyat bűntett földön, melyet a gong szakított félbe, de a negyedikben visszakapta mindezt Silva-tól, aki a Fedorhoz hasonló kiüléssel sorozta ellenfelét. Akkora már mindketten erősen véreztek: Hunt a GnP miatt nyílt fel, Silva pedig a brutális könyökösök miatt, amit Mark a jelentős magasságkülönbség ellenére rendszeresen elrakott a fejére.

Az ötödikre Bigfoot alig tudott kijönni, Hunt is mélyeket lélegzett, de utolsó erejükből oda-vissza küldték egymást, Godzilla vs. Megaguirus csatája volt, mely végén igazából senkit nem érdekelt a győztes kiléte, én majdnem el is felejtettem, hogy eredmény hirdetés következik. Ez a bunyó a rajongókért volt, a tömeg őrjöngött, mindenki tudta, hogy klasszikus születésének szemtanúja volt. 

És ahogy az előző hónapok vitatott pontozásai után jöjjön a következő nagy élmény: többségi döntetlen eredménnyel nem hirdettek nyertest a küzdelem kapcsán. Ha lehet ilyet írni, akkor sosem örültem ennyire még döntetlennek, és teljesen igazságosnak érzem. Ha többször megnézem majd a bunyót, lehet, hogy tudnék vitatkozni formailag az eredménnyel, de kit érdekel: ez a két srác megmutatta, hogy milyen a szívvel és akarattal vívott küzdelem, melyért a főnök és mi is hálásak leszünk sokáig. 

UFC Fight Night 33: Shogun és Te Huna küzdelme

2013.12.07. 15:14 td_axl

 Shogun Rua ma hajnalban Ausztráliában életében először kényszerült két, zsinórban elveszített mérkőzés után a küzdőtérre lépni. Shogun a Pride Fc idők során fiatal kora ellenére korszakos zseninek lett kikiáltva, melyet nem tudott kamatoztatni marandóan az UFC-be való érkezését követően. Ez elsősorban komoly és sorozatos sérüléseinek tudható be, melyek napjainkban is láthatóan hátráltatják korábban alkalmazott technikai repertoárjának kiaknázásában. Lehetett ő félnehézsúlyú bajnok is szervezetnél, szinte mindig underdog-ként küldték ki őt a ketrecbe a bukik, nem volt ez másképpen most sem, Te Hunat azonban véleményem szerint erős túlzás volt esélyesebb pozícióba rakni, tekintve, hogy Teixeira ellen elég könnyen kapituált legutóbb. És hogy a hype mennyire utol érte őt is, azt nyilatkozta, hogy még mindig jelent valamit Shogun legyőzni. Erre még egy lapáttal rátett Dana White is, aki első körben támogatná Rua középsúlyú bemutatkozását, vagy akár visszavonulását is, amennyiben kikap Te Huna ellen. 

Nos, ilyen szembe szél közepette lépett ketrecbe Shogun, hogy kicsivel több, mint egy percet töltsön ott. A brazil ugyanis tudta, hogy Te Huna agresszíven fog kijönni, látszott mozgásán, hogy a kontrákra hegyezte ki magát, amit gyönyörűen és brutálisan sütött el: egy balos horog eszméletlenre csapta a betörő Te Hunat, akit elterülve a földön Shogun még megzúzott kicsit, amolyan Hendo vs Bisping kivégzés íze volt a dolognak. A brazil legenda ezzel a komoly győzelemmel ha nem is született újjá, de lélegzetvételnyi időt és helyet kapott a szervezetnél. Ami engem illet, támogatnám a középsúlyú kitérőjét, bármennyire is nem akar Anderson vagy Wandy útjába állni. A fogyasztás nem lenne gond, és nem óriások ellen kéne szenvednie, mint Guszti vagy Jones ellenében. 

UFC Fight Night 33: Hunt vs Silva mérkőzések videói

2013.12.07. 10:02 td_axl

ufc33.jpg

Hajnalban rendezték Ausztráliában az UFC Fight Night 33: Hunt vs Silva gálát. Nem spoilerezek még, a mérkőzések videói itt tekinthetők meg, az eredményeket itt olvashatod, de annyit hozzá tennék, hogy Dana White önkívületi állapotban tombolt örömében, év mérkőzése kandidált van a fight cardban, nem csupán FON bónuszt adna nekik a főnök, hanem saját szigetet vásárolna nekik.

Scitec Nutrition MMA Stack: Harcosoknak harcos kombó!

2013.12.06. 21:14 td_axl

nutrition.jpgA totaldamage.hu és Scitec Nutrition együttműködés keretén belül ismerd meg az MMA Stack csomagot:

Harcosoknak harcos kombó! Fehérje a megfelelő izomzatért, edzés előtti komplex a kirobbanó energiáért, kötőszöveti támogatás a rendkívüli igénybevételnek kitett ízületeknek, és egy Tribulus + DAA komplex… hogy harapós legyél! És Te harapós harcos vagy?

UFC Fight Night 33: Hunt vs Silva mérlegelés és stream

2013.12.06. 14:13 td_axl

hunt_silva_weighin.jpg

Megtartották az ausztráliai Brisbane városában az UFC Fight Night 33: Hunt vs Silva hivatalos mérlegelését. Minden bunyós hozta a súlyát, nincs akadálya a küzdelmeknek. Bader üveg álla a téma odakint, bár Teixeira ellen bomba formát mutatott, végül mégis kihasalt, ahogy korábban Machida ellen is. Perosh papíron nem jelent számára komoly kihívást, de a hazai pálya az ausztrálnak extra erőt adhat. Ugyan ez a helyzet Te Huna esetében, aki Új Zélandi gyökereivel élete bunyója előtt áll Shogun ellenében. Tekintve, hogy eddig az UFC-ben csak Teixeira és Gusztafsson ellenében kapott ki, akár komoly veszélyt tartogathat a korábbi Chute Boxe Akadémia klasszisa számára. White jelezte is, hogy ha Shogun ismét kikap, akkor nem zárkózik el attól, hogy leüljön beszélni a brazillal visszavonulását illetően.

A főmeccsen Mark Hunt tér vissza a Dos Santos elleni kifektetését és csúnya fertőzését követően, hogy újraindítsa Rally for Mark Hunt mozgalmát, vagyis tündérmesét bejárva UFC nehézsúlyú címmérkőzés kapujába érjen. Silva is fogadkozik, földön kapná el a 2001-es K-1 WGP bajnokot. 

Ha élőben szeretnéd nézni a gálát, akkor éjjel 01:00-től megteheted erre a linkre kattintva. A fight card alább olvasható.

 

Main Card (Fox Sports 1)
Weight class
Heavyweight Mark Hunt vs. Antonio Silva
Light Heavyweight Maurício Rua vs. James Te Huna
Light Heavyweight Ryan Bader vs. Anthony Perosh
Heavyweight Pat Barry vs. Soa Palelei
Middleweight Dylan Andrews vs. Clint Hester
Women's Bantamweight Julie Kedzie vs. Bethe Correia
Preliminary card (Fox Sports 2)
Bantamweight Takeya Mizugaki vs. Nam Phan
Middleweight Nick Ring vs. Caio Magalhaes
Flyweight Richie Vaculik vs. Justin Scoggins
Middleweight Bruno Santos vs. Krzysztof Jotko
Preliminary card (Online)
Welterweight Ben Wall vs. Alex Garcia

Muay Thai KO-k 2013

2013.12.06. 13:30 td_adamrepa

muay-thai.jpg

A Muay Thai az MMA egyik sarokköve, alappillére. A használatos technikák közül nem egy az állóharc megkerülhetetlenül fontos eleme, mely nem hiányozhat egyetlen MMA harcos repertoárjából sem. Kézenfekvő tehát, hogy ezen stílusról, "a nyolc végtag művészetéről" is szót ejtsünk néha, ill. bemutassunk ilyen küzdelmeket, highlight videókat is. Az alábbiakban pár kiütést láthattok a 2013-as esztendőből, egyenesen Thaiföldről.

Bixente Lizarazu BJJ EB-címmel büszkélkedhet

2013.12.05. 14:30 td_axl

lizarazu.jpg

Minden bizonnyal ismerős számodra Bixente Lizarazu neve, a francia balhátvéd, mára visszavonult focista mindent megnyert: volt ő világbajnok, Európa-bajnok és Konföderációs Kupa nyertes is a francia válogatottal, a Bayernben pedig BL-t is nyert. 2006-os visszavonulását követően nem akart kiesni a formából, szenvedélyes szörfös volt, de a hullámok nem mindig jönnek, további kihívásokra vágyott. Így jött a BJJ számára, mely olyannyira bejött neki, hogy 2009-ben a BJJ Európa Open során kék öv senior kategóriában bajnok lett -76 kilóban. Azóta is tökéletesíti tudását, Yannick Beven alatt már lila övet szerzett. Elmondása szerint a focitól teljesen eltérő világban is jól érzi magát, ahol nem számíthat csapattársakra, csak saját magára, szemtől-szemben ellenfelével. 

Lizarazu-et-Arona.jpg

Patrick Beven, Lizarazu, Ricardo Arona, Micky Picon, Yannick Beven

UFC: A nyolc legnagyobb meglepetés

2013.12.05. 14:04 td_axl

Az UFC történetének nyolc legnagyobb meglepetése, meccseredménye, melyre kevesen tippeltek volna.

Silva: Alap hibákat ejtettem

2013.12.05. 12:02 td_adamrepa

AndersonSilva-ktfo.jpg

Közeleg a UFC 168, Anderson Silva pedig egy új lehetőséget kap, hogy a hibákat kijavítva visszaszerezze középsúlyú bajnoki övét Chris Weidmantől - attól az embertől, aki hosszú idő után először győzte le őt, mégpedig egy elég komoly KO-val. Egy a napokban megejtett interjúban így nyilatkozott a hibákat illetően, melyeket az előző meccs során ejtett, s melyek végül is az öv elvesztéséhez vezettek:

"A hibáim abban a küzdelemben - és ezt először mondom - alap hibák voltak. Mindent megtettem, amit kellett, kivéve azt, hogy nem ütöttem meg. Nem mentem át ellentámadásba. Amikor megálltam és a lábaim párhuzamos síkba kerültek, meg kellett volna ütnöm és hátralépnem egyet. Ezt nem tettem meg. Láttam a hibáimat és dolgozom rajtuk a következő harcra való felkészülésem során."

Silva még hozzátette azt is, hogy amennyiben állva zajlik majd a küzdelem, nem fog végigmenni.

"Kemény meccs lesz és nem fog túl sokáig tartani, ha állva harcolunk."

Visszaszerzi-e az övét a pók vagy Weidman másodjára is meglepi az MMA világot?

MMA hidegháború: A Pride Fc és UFC versengésének története

2013.12.04. 14:44 td_axl

pridefc.jpg

Mikor élte az MMA aranykorát? Mondhatnánk, hogy napjainkban az UFC globális terjeszkedése és a nézettségi adatok okot adnak feltételezni, hogy az MMA sosem volt ilyen népszerű és valószínűleg a sportág csak fejlődési útjának elején jár. Ez azonban a jelen és egy kőkemény üzleti modell képe, mely olykor fanyar ízzel itatja át a sportot. Fight of the night bónusz összegekkel inspirálni harcosokat, hogy ne a biztonságosabb pontozásos győzelemre hajtsanak, melyet egyben ugyanazon üzletpolitika kényszerít ki a srácokból…Rémlik azonban az idő, a 2000-es évek elején, mikor nosztalgiázva talán, de mitikus gálákat rendeztek Japánban, ahol a harcosok teljesítményük alapján ítéltettek meg, nem pedig vereség vagy győzelem függvényében. Mikor a bunyósok élete változott meg egy-egy meccspénz után, mikor a közönség volt olyan érettségi szinten, hogy a földharcban a grappling szépségét, a technikai megoldásokat csodálta. Ez volt az MMA Mekkája, a Pride Fc hozta mindezt el nekünk.   

Lehet elfogultsággal vádolni, mikor magasztalom a Pride Fc idejét, de az UFC terjeszkedése előtt a Pride Fc és K-1 páros Japánban, mely akkoriban a világ második legerősebb gazdaságát tudta magáénak, bombaerős és széles piaccal rendelkező küzdősport szervezet volt. Képesek voltak 91.107 emberrel megtölteni az Olimpiai Stadiont 2002. augusztusában a tikkasztóan meleg időjárás ellenére. Ez a nézőszám a küzdősport történelem legmagasabb mutatója a kategóriában, ezzel egyszersmind indikátor, hogy a sportág milyen tömegeket is képes megmozgatni.

Noha fél világ választotta el a Pride Fc gáláit az amerikai nézőktől, a küzdősport népszerűségében, a mai, erős és hatalmas UFC felemelkedésében hatalmas szerepet játszott a szigetországi szervezet akkori tündöklése. A Pride Fc első pár gálája során az UFC-kapcsolat kommunikációja, érezhetősége szinte bagatellizált volt. Ugyan a japánok leszerződtettek bajnokokat és ismert neveket az UFC-től, így érkezett Dan Severn, Marco Ruas vagy Oleg Taktarov, az igazi céljuk az volt, hogy Nobuhiko Takada számára megszerezzék Rickson Graciet, a Gracie Jiu Jitsu első számú fiatalját, nem az UFC „lecsapolása” volt a cél. Ricksont akkoriban legyőzhetetlennek hitték, miután Japán Vale Tudo rendezvényeken menetelt, és ezt Takada ellen is folytatta a Pride Fc első rendezvényei során. Takada kétszeri bukását követően kezdett a Pride Fc egy masszív bunyós bázist építeni a szervezet mögött.
sakuraba2.jpg

Sakuraba vs Renzo Gracie

A Pride Fc, mint termék erősödését ezt követően egyértelműen Kazushi Sakuraba sikerei hozták, kinek képében megváltani látszottak a japán harcosok, lényegében Takada örökségét, sikertelen felemelkedését pótolta Saku a japán piac számára. Ez elsősorban a Gracie család levadászásában csúcsosodott ki, Royler, Royce, Renzo és Ryan is a saját játékában maradt alul a mára élő legendának számító Sakuraba-val szemben. Ekkor lépett a színre a brazil Baltás Gyilkos, Wanderlei Silva a Chute Boksz Akadémián magába szívott agresszíóval, lehengerlő stílusával kihúzta Saku méregfogát, ezzel pedig a háttérben elindult az UFC kontra Pride Fc hidegháború.

Wanderlei ugyanis kérlelhetetlen dominanciát mutatott a szervezetnél, minden ellenfelét elsöpörte, középsúlyú kihívó ebben az időben pedig nagyrészt japán iskolákból érkeztek számára. A tengerentúlon azonban a nézők és rajongók úgy vélekedtek, hogy Wanderlei számára a szervezet nem tud autentikus kihívót állítani, nagysága pedig csak akkor teljesedhet ki, ha kaliberéhez hasonló harcossal találkozik. Ezen hullámokat meglovagolva érkezett Japánba Dana White, hogy tető alá hozzon egy ilyen küzdelmet a japánokkal Wanderlei számára, a pénz pedig nem volt hátráltató tényező.

Aranygyermeke pedig nem más volt, mint Chuck Liddell, aki az éppen Couture elleni TKO vereségét pihente. Ugyan Chuck korábban is bunyózott a Pride FC-ben, akkor Guy Mezgert ütötte ki, a helyzet most azonban merőben más volt. Az UFC-t felemelni vágyó, hatalomra törő Dana White állt mögötte, aki 250.000 dollárt ajánlott a Pride Fc elnök Nobuyuki Sakakibara számára, ha Wanderlei kiáll Liddell ellen.
Az ajánlat olyan konkrét és „nagylelkű” volt, hogy az MMA-világ teljesen bele élte magát a lehetőségbe, egyben nyomást gyakorolt a Pride Fc-re, hogy engedjen a felajánlásnak. Itt volt az első igazi ütközőpont a két szervezet között, az UFC öntudatosan, bátran elhozta legjobb harcosát, hogy az megmérettesse magát Japán hőseivel. Nagy kockázatot vállalt ezzel Dana White, dupla vagy semmit játszott, a japánok is tudták ezt. Némi pimaszsággal élve nem eresztették össze Liddellt közvetlenül Silva-val, ehelyett a 2003-as középsúlyú torna indulójának nevezték. Chuck az első körben kevesebb, mint három perc alatt kicsapta Overeem-et, Silva pedig párhuzamosan megsemmisítette Sakurabat. Dana minden pillanatot extázisban élt meg, elmondása szerint mindent megadott volna azért, hogy Chuck legyen a végső nyertes.  A levesébe azonban csúnyán beleköpött Rampage Jackson, mikor a második körben szétgyalulta Liddellt, kinek sarka bedobta a törülközőt. Rampage került a döntőbe ezáltal, ahol Wanderlei őt is legyőzte és megnyerte a tornát.

liddell_wanderlei.jpg

Liddell és Silva

Az UFC részvétele a tornán szignifikáns jelzés volt azt illetően, hogy a két szervezet között létezhet együttműködés, akár a rivalizálás megtestesülésében is, de Liddell kudarca egyben a közös jövőt is elvágta a két szervezet között. Ugyan Dana ezt követően azt ismételgette, hogy nehéz a japánokkal üzletelni, valójában a nagy dobása az UFC-nek nem jött be, hogy a Pride Fc hátán rántsák ki magukat Liddell révén, ezt követően pedig saját brandjére és harcosaira kezdett fókuszálni White csapata.

Mindkét szervezet ezt követően komolyan vette a versenyt egymás közt, kimondott konkurenciát láttak egymásban a brand építésének jegyében. Két, ugyan még nem egyforma erejű birodalom párhuzamos létezésében a minőség volt a meghatározó tényező, az UFC addigi mennyiségi politikáját kiváltva komoly tisztogatásokba kezdett, hogy csak elit harcosokkal töltse fel állományát.

Aztán 2007-ben ismét egy kapcsolódási pont érkezett a két szervezet számára, mikor az UFC-től kirúgott Nick Diaz érkezett a Pride Fc-hez. A buzz nagy volt, hogy Diaz révén lemérhető ismét, hogy az amerikai és japán piac mennyit ér egymás ellenében, Nick meg is kapta tüstént a könnyűsúlyú bajnok Takanori Gomit. Ezúttal azonban fordítva sült el a fegyver, Diaz ugyanis csodaszép gogoplatat bemutatva szubolta a japánok sztárját. Diaz akkor is Diaz volt, a meccs után cuccteszten megbukott mariskával, Japánban, ahol híresek voltak a gálák arról, hogy mindenki az tolt, amit nem szégyellt, mert nem ellenőriztek senkit…Diaz győzelmét ezen fiaskó miatt pedig elvették.

Egy következő hidegháborús erőfitogtatás lett volna az UFC váltósúlyt domináló Matt Hughes részvétele a tervezett Pride Fc könnyűsúlyú tornán, mikor robbant a bomba: az UFC tulajdonosa, a ZUFFA 70 millió dollárért megvásárolta a Pride Fc-t. 2007-et írtunk. A japán szervezet megfulladt a yakuza-kapcsolatok hálójában, a ZUFFA/UFC pedig élete üzletét kötve újjászületést hozott magának az MMA-piacon. A hidegháború elülni látszott, a ködöt azonban táplálta még a Pride Fc-től érkező világsztárok UFC bemutatkozásai.

A japán szervezet hardcore rajongóit pedig hidegzuhanyként érte, mikor a nehézsúly megtisztítására érkező Mirko Cro Cop brutális vereséget szenvedett az addig szinte ismeretlen Gabriel Gonzaga ellenében, vagy a végre-valahára létrejövő Liddell vs Silva párosítás Wanderlei vereségével ért véget. Elmondható ugyan, hogy mindkét Pride Fc ikon karrierje csúcsáról lefele haladván érkezett az UFC-hez, de Shogun bukása a TUF-győztes és utcahossznyi esélytelenként beharangozott Griffin ellen valódi sokk volt.

crocop_gonzaga.jpg

Cro Cop megsemmisül Gonzaga ellen

Persze nem mindenki járt ilyen utat a Pride Fc után, hiszen Rampage a csúcsra ért az UFC-nél, ráadásul Wandy ellen is bosszút állhatott, Hendo kétszer is címmeccset vívhatott, Hunt poraiból éledt fel úgy, hogy a ZUFFA-Pride Fc egyezség értelmében bunyóznia sem kellett volna, úgyis kapott volna fizetést. Big Nog pedig, nem utolsó sorban, a Pride Fc nehézsúlyú öv után az UFC interim nehézsúlyú címet is megszerezte.

De akkor is ott marad a gondolat, a kétely bennünk, hogy mi lett volna ha? Mi lett volna, ha az UFC és Pride Fc nagy nevei nem az egyesítést követően, hanem pár évvel korábban találkoznak, mikor minden sztár valóban a zenitjét élte. Vagy mondjuk nem ketrecben, hanem ringben, Pride Fc szabályok között találkoznak? És ott van persze Fedor Emelianenko, aki sosem jutott el az UFC-be, menedzsmentje és White ellenségeskedése amerikai majd orosz peremszervezetekbe sodorták őt, hogy aktív pályafutása utolsó éveit már ne valódi, kaliberéhez illő kihívók ellen töltse.

Ha pusztán a tényekre támaszkodunk, akkor kijelenthető, hogy az UFC megnyerte az MMA legnagyobb hidegháborúját, hiszen a Pride Fc utód Dream nem sok vizet zavart, és a japán MMA-piac azóta sem képes magához térni. Egyesek szerint a Pride Fc hagyatéka egyre fakul napjainkban, és az új mainstream rendszerben nem is nyer visszaigazolást az, hogy érdemes lenne újraéleszteni bármit is belőle. Az őrült méretkülönbségekkel jellemezhető párosítások, könyökösök használata a földön, átláthatatlan pontozási rendszer, a ring hátrányait kiküszöbölni nem tudó szabályok…lehet, hogy ma már nem tudna megélni a nagy TV-társaságok képernyőin, de abban az időben a sport, az MMA Mekkájának oszlopait képezték ezek az elemek, ezért olyan felejthetetlen számunkra és az UFC hatalmas munkájával és terjeszkedésével abban bízhat csupán, hogy egy nap eléri ezt a magasságot.

Magyar középmezőny a Sambo Világbajnokságon

2013.12.04. 10:24 td_axl

A Szentpéterváron megrendezett viadalon 72 ország 515 versenyzője vett részt. Magyarországot Forgó Fruzsina képviselte 64kg női sport sambo küzdelemben, melyben 14 sportoló nevezett.

sambo_2.jpg

Sok meglepetést, kemény harcokat es olykor sérüléseket is láthattunk minden súlycsoportban. Nagy öröm volt látni, hogy több nem kifejezetten sambo nemzet kezd felzárkózni a nagyok közé. (Finnország, Venezuela, Japán, Izrael) A szervezők kitettek magukért, maga Putyin elnök nyitotta meg a rendezvényt. Fruzsi a kategóriában egyből az izraeli egykori judo klasszis, Alice Schlessingerrel találkozott, de kiütközött a rutin különbség közöttük! Az izraeli lány a döntőig menetelt, amit megnyert az orosz háromszoros világbajnok Olga Medvedeva ellen. Fruzsina így a vigaszágon folytathatta, ahol sajnos a finn Johanna Ylinen szoros csatában állította meg. Kis rutinszerzés után meghatározó szereplője lehet a súlycsoportnak, hiszen rendkívül szorgalmas. Érdekesség, hogy a finn versenyző a 3. helyért 2 perces technikai győzelmet aratott a kazahok veteránja Raissa Bailyeva felett. Felmértük, hová kell fejlődni az éremhez jutásért, de a mezőny egyik legfiatalabb tagjaként bizonyított! Idővel utolérhetők ezek a klasszisok. Következő nagyobb megmérettetés az Európa bajnokság májusban.

A kiutazott különítmény köszöni az önzetlen segítséget Regős Péternek és a Re-ad Kft-nek! 

Wanderlei: Sonnent nem bántják Brazíliában, csak én fogom

2013.12.04. 09:56 td_axl

wanderlei.jpg

Miután kiderült, hogy Chael Sonnen és Wanderlei Silva vezeti majd a TUF Brasil 3 évadát, és az is biztossá vált, hogy brazil srácokat edz majd Sonnen Dél-Amerikában, sokat találgatják, hogy viszonyulnak majd a brazilok az Amerikai Gengszterhez. Sonnen ugyanis mesterien építette brandjét az elmúlt években, melyhez trash talk elemeket használ, nem kímélve a brazil harcosokat és magát Brazíliát sem. Ez a marketing valaki számára átlátható és világos, hogy Sonnen meccseket szerzett ezzel magának, mások pedig komolyan vették Chael szavait, ezért kap fenyegetéseket Brazíliából. Sonnen muterja nyilatkozta is, hogy ne engedjék bántani fiát, az UFC erről biztosította, ahogy most leendő ellenfele, Wanderlei SIlva is. Pontosabban szerinte Sonnen-nek baja esik majd, de a megfelelő helyen és időben, még pontosabban: Wandy érti a viccet, csak nem szereti.

Sonnen 100%-os biztonságban lesz Brazíliában. Egy valaki bántja majd, ez pedig én leszek, más nem érhet majd hozzá. Brazília más ország, mint az USA. Ha egyszer a szádra veszel valakit, akkor tisztában kell lenned azzal, hogy egy nap találkoztok, szemtől-szemben, és akkor is fel kell vállalnod a szavaid. Ha ekkor már azt mondod, hogy ez csak vicc volt...ez csak neked volt vicc, nem nekem és az országomnak sem. Ennek ellenére ne aggódj, nem esik bántódásod nálunk, a számlát júniusban nyújtom be az oktagonban. Nem szeretem az ilyen fake embereket, nem szeretem a vicceket sem. Fizetned kell minden tiszteletlen szóért, amit velem kapcsolatban mondtál.

"

süti beállítások módosítása