TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Werdum kezében a döntés

2013.12.15. 11:59 td_titusz

werdum_1.jpg

Fabrico Werdum csúnyán mondva második gyerekkorát éli az UFC-ben. A BJJ fenomén 2012-es visszatérése óta egy három meccses győzelmi szériát tudhat magáénak, és láthatóan a sokat vitatott állóharc tudásán is csiszolt, nem is keveset. Teljesítményével meggyőzte a főnököt, hogy bizony, készen áll az igazi megmérettetésre, amin a bajnoki öv a tét. Igen ám, azonban Cain Velasquez-t ismét műteni kellett, így hosszabb pihenőre kényszerült. A helyzet tisztázása érdekében Fabrico Las Vegasba utazott, ahol tárgyalt Dana White-al a jövőjét illetően. A megbeszélést követően a következőt nyilatkozta:

" Azt mondták, hogy rám bízzák a döntést. Összeültem Danával és a csapatommal, és az UFC azt mondta, hogy én döntök, hogy várok a bajnokra, vagy küzdök. Még gondolkodom a dolgon, de azt hiszem megvárom a lehetőséget, hogy a címért mehessek, hiszen én vagyok a következő a sorban. De ez még nem 100%."

Egyes hírek szerint, ha mégis küzdene, várhatóan a Travis Browne vs Josh Barnett párosítás győztesét kapná ellenfélként.

"Remélem hamar visszatér, talán július, augusztusban. Manapság gyorsan gyógyulnak az emberek, ebben bízom. Még a kezelő orvosomat is elküldöm neki, hogy jobban legyen. Kifizetem a felgyógyulását" - mondta nevetve. "A végleges döntésem jövőhétre meghozom. Ez egy egyszeri lehetőség az életben, és sokat vártam rá. A legnagyobb vágyam, hogy én lehessek az UFC bajnoka. Más vágyaimat teljesítettem, ADCC bajnok és világbajnok vagyok jiu jitsuban, de kell egy cím MMA-ban is."

Kíváncsian várom mit fog dönteni a harcos, szerintem ha tényleg úgy érzi, hogy meg tudja verni a bajnokot, akkor nem várna rá, megmérkőzne előtte még valakivel. Számomra kicsit úgy tűnt, mintha félne attól, hogyha veszít, elbukja a címmeccs lehetőségét, de egy igazi bajnok nem válogat.

Cain Velasquezt megműtötték

2013.12.14. 20:46 td_titusz

Sajnos beigazolódott az, amit az utóbbi időben sokszor lehetett hallani. Az UFC nehézsúlyú mezőnyének jelenlegi királya, Cain Velasqueznek valóban komolyan megsérült a válla a Junior Dos Santos elleni mérkőzés során. Sokan bíztak benne, hogy rehabilitációval helyre jön a dolog, azonban sajnos műtétre volt szükség. Jó hír, hogy a beavatkozás tökéletesen sikerült, azonban a bajnok várhatóan közel fél évig lábadozásra van ítélve, így 2014 közel felét tölti távol az Oktagontól. Cain egy képet is postolt Instagramjára, amin láthatóan tényleg jól van, nem viselte meg komolyabban a műtét.

cain-velasquez-shoulder-surgery.jpg

Szívből remélem, hogy műtét utáni visszatérése nem úgy alakul, mint legutóbb, amikor közel egy éves kihagyás után, első címvédésén 64 másodperc alatt kapitulált a brazil ütőgép, Dos Santosnak.

UFC on FOX 9: mérlegelések videói

2013.12.14. 13:44 td_adamrepa

UFC_on_FOX_9fblike.jpg

Az alábbiakban a bemérlegelésekről készült videót nézhetitek meg, némi felvezető kíséretében.

George St. Pierre lemondott címéről

2013.12.13. 22:16 td_titusz

georges-st-pierre_elbow.jpg

Sok helyen lehetett hallani, hogy GSP, az MMA történetének egyik legnagyobb alakja, a váltósúly királya most péntekre sajtótájékoztatót hívott össze. Sokan találgatni kezdtek, hogy vajon visszavonulását jelenti-e be, vagy esetleg mást? Dana White próbálta csitítani a kedélyeket, állítása szerint egy bevásárlóközpont megnyitására volt hivatalos, és csupán autogramosztásra érkezik a bajnok. Elég gyengén hangzott, legalábbis számomra biztosan.

Az MMA közösség várta a mai napot, GSP pedig az alábbit nyilatkozta:

"Amiért ma itt vagyok, az nem más, minthogy beszéltem Danával és Lorenzóval. Sok ideje bunyózom már, 22 meccsem volt az UFC-ben, ebből 15 bajnoki meccs volt. Sok ideje, magas színvonalon küzdök. Sok nyomás volt rajtam, sok kritikát kaptam. Eldöntöttem, hogy időre van szükségem. Tudom, hogy az UFC egy üzleti modellt képvisel, és nekik folytatni kell a dolgokat, ezért visszaadom az övemet a kihívók iránti tiszteletem miatt. Egy napon, mikor úgy érzem, talán visszatérek, de most egy kis szünetre van szükségem.

Fizikailag 100%-ig rendben vagyok, ám mentálisan úgy érzem, hogy nem tudnék most még egy felkészülést végigcsinálni, és nem tudom mikor leszek erre újra képes. Szóval nem akarom, hogy miattam várjanak az emberek, UFC iránti tiszteletem miatt. El kell ismernem, hogy ők juttattak oda, ahol a sportban most vagyok. Egy nap visszatérek, de mint kihívó. Ha meg kell tennem negyedszerre, higgyetek nekem, megteszem."

Dana White nem volt elragadtatva a bajnok döntésétől, de kiáll a "volt" bajnok mellett:

"Igen, egyet értek George-al, 100%-ig. Leült és elmondta, hogy sok személyes problémája van, és nem tudna még egy edzőtábort végigcsinálni. Teljesen egyetértettem vele. Ez nem baseball vagy valami más sport, ez küzdősport, és neked szellemileg, fizikailag, érzelmileg 100%-on kell lenned. Ha nem vagy, akkor ülj ki az oldalvonalra, és várj, amíg ki nem tisztulnak a dolgok. Ez most a helyes döntés."

Véleményem szerint a bajnok jól döntött, főleg az utóbbi három meccs tükrében, melyeken tökéletesen látszott, hogy valami már nincsen rendben (aki esetleg nem olvasta ajánlom figyelmébe kollégám, Répa Ádám rendkívül alapos cikkét: GSP: egy korszak vége? címmel, melyben kivesézi a bajnok teljesítményével kapcsolatos lehetséges okokat). Kérdés most már csak egy maradt. Hogyan alakul az UFC váltósúlyú mezőnye? Johny Hendricks felülhet végre a trónra? Kopasz barátunk ugyanis bejelentette, hogy az UFC 171 gálán, Johny barátunk Robbie Lawler ellen küzdhet meg az övért. Ki lesz az új bajnok?

GSP.jpg

 

UFC on Fox 9: Johnson vs. Benavidez 2

2013.12.13. 16:29 td_adamrepa

UFC_on_FOX_9fblike.jpg

Akciódús gálának nézhetünk elébe holnap: Demetrious Johnson, Joe Benavidez, Urijah Faber, Michael McDonald, Chad Mendes, Joe Lauzon, Edson Barboza, Pat Healy,  Scott Jorgensen, Sam Stout.. Soroljuk még?

Benavidez másodszor fut neki, hogy megpróbálja Johnson légsúlyú övét elszedni, a bónusz-vadász Joe Lauzon (ennyit csak Anderson Silva szedett össze) Mac Danziggal találkozik, a három súlycsoportot is megjárt és nem-címmeccsekben 10 éve veretlen Urijah Faber pedig egy fiatal, feltörekvő és a sikerre nagyon éhes harcossal lép majd a ketrecbe Michael McDonald személyében.

A gálán több Team Alpha Male harcost is láthatunk egyébként, akiktől ha minden igaz, nagy dolgokat remélhetünk. A csapatot még Faber hozta létre, de igazán nagy sikereket a volt UFC harcos Duane Ludwig érkezése után kezdték elérni. Mióta Ludwig lett az edző a csapat tagjai (Faber, Benavidez, Mendes, Castillo - mind harcolnak az este!) számokkal bizonyíthatóan erősen javultak minden területen. Ludwig 2012 Decemberében érkezett, azóta pedig a csapat 39%-val többször nyert, 94%-val nőtt a befejezési arányuk (a KO/TKO-k 151%-val javultak), a fejre mért erő-ütések pontossága 31%-val nőtt, a leütési arányuk 153%-val javult, de még a földre-viteleik is 112%-val hatékonyabbak lettek. Lehetne még folytatni, de igazából a lényeg már kiderült: nem érdemes ellenük fogadni.

Lauzon mindig érdekes, agresszív. A rajongók és a cég egyik nagy kedvence. Nem véletlen, hogy meccseivel a megnyert bónuszok terén az egyik rekorder. Nyerjen vagy veszítsen, senki sem fog unatkozni!

Összességében elmondható, hogy a KO-k és subok nagy számban garantáltak az estére!

UFC_on_FOX_9.jpg

Bodor Hunor megszenvedett a mérlegeléssel

2013.12.13. 09:45 td_axl

A 23 éves Bodor Hunor december 14-én az oroszországi Chelyabinskben mérkőzik majd a Diamond Fight gálán, ellenfele Alan Shavlokhov lesz. Hunor és Kovács Attila Oroszországban vannak már, a magyar harcos pedig egy kicsit megszenvedett a fogyasztással, de sikekrült bemérnie és bizakodva várja a küzdelmet:

boodor_monson.jpg

Hunor és Monson a sajtótájékoztatón

Tegnap este óta fogyasztunk keményen, sajnos az itteni mérleg 78 kg-t mutatott. Akkor bepánikoztam és nem értettem, mert 75-el jöttem el és azóta nem ettem és alig ittam.

Levittek a helyi mma terembe, ami nagy élmény volt. Nagyon komoly szintű bunyósok, összeszedett, kemény brigád. A teremben napi 4 edzés van, kb. 230 tagja van a klubnak, ahol a legszarabb gyerek is a magyar mezőny felett van jóval. Ott mozogtam. Ledobáltunk egy-két kilót, aztán haza, forró zuhany és izzasztás tovább.

Aludni 1 órát aludtam a meleg miatt, mert az ágyban is beöltözve feküdtem. Reggelre már nagyon száraz voltam, jött a hivatalos mérlegelés, sajtótájékoztató, ahol 74 kg voltam, de ahogy ilyenkor szokás, kaptam pár óra extra időt, hogy hozzam a súlyt. Jött a szauna, meg Supras pár trükkje és bemértem. Eléggé rongy állapotban voltam, de elkezdtünk után tölteni, meg jött az ebéd, kaja vásárlás. Most már rendben leszek. Amúgy minden nagyon profi: a szervezés, a bunyósokkal való bánásmód, minden. Az ellenfelem egyébként korrekt volt, semmi arcoskodás vagy ilyesmi, normális gyerek.

11 harcost igazolt az Invicta FC-től az UFC

2013.12.13. 09:14 td_titusz

Létrejötte óta az UFC nem volt más, mint a férfiak "csatatere", modern kori gladiátorküzdelmek színtere. Dana White sokszor kijelentette, ő bizony nem kér a "gyengébbik nem" képviselőiből az oktagonban, véleménye szerint nincs helyük a legpatinásabb szervezet soraiban. Ezen szavak óta eltelt pár év, és no lám, Ronda Rousey-ra építve létrejött az első női divizió, ez bővül most az ún. kislégsúllyal, mely 105 fonttól 115 fontig terjedő súlycsoportot jelent.

paigevanzant07.jpg

Természetesen nem lehet, hogy sokáig üres maradjon a "roster", egyből 11 harcost szerződtetett az UFC, egyenesen az Invicta FC soraiból, akik a TUF 20 évadában mutathatják majd meg tehetségüket. Az évad végén pedig nyomban bajnokot is koronáznak  A harcosok:

Carla Esparza (9-2); Alex Chambers (4-1); Claudia Gadelha (11-0); Felice Herrig (9-5); Bec Hyatt (5-3); Emily Kagan (3-1); Juliana Lima (6-1); Rose Namajunas (2-1); Tecia Torres (4-0); Paige VanZant (3-1); Joanne Calderwood (8-0).

Természetesen adóznunk kell picit a nyálcsorgatásnak, nem hagyhatom ki, hogy ne rakjak ki képet az egyik új amazonról. Kíváncsi lennék, hogy ki utasítana vissza egy grapling meccset Paige VanZant-tal?

Zágrábban nyert Perjés Dóra

2013.12.13. 09:09 td_soleado

Mindig örömmel írok/írunk magyar sportolók nemzetközi sikereiről, Perjés Dóra zágrábi győzelme azonban engem különösen örömmel tölt el, hisz nem sűrűn tudunk beszámolni női MMA-ban magyar érdekeltségű eseményekről.

1477537_667585456594964_1335404559_n.jpg

Dóra december 7-én lépett ketrecbe Zágrábban, az ellenfele pedig a holland Mellony Geugj volt, aki nem mellesleg a WFCA világbajnoka kickbox szabályrendszerben, és az edzője pedig nem mást, mint az a Mike Passenier, akinek a keze alatt többek közt Badr Hari, Melvin Manhoef és Alistair Overeem is pallérozódott. Szóval csípős kis pofonok voltak kilátásban a tulipános kisasszonytól, de Dórát ez kicsit sem érdekelte, a kidolgozott taktikát hibátlanul végrehajtotta, és győzelemmel tért haza. Ebben pedig az sem zavarta őt, hogy három nappal a mérkőzés előtt értesült a mérkőzés lehetőségéről,melyet azonban nyomban elvállalt, hiszen Dóra súlycsoportjában roppant nehéz ellenfelet találni. Szóval a magyar hölgy első nemzetközi versenyén mindjárt komoly mély vízben találta magát, melyet elegánsan oldott meg.

 

„A mérkőzésre Pestszentlőrincen készültem a csapatommal, ami tulajdon képen három részből áll, az álló bunyó savate, amit Dudás Attila vezet, a brazil jiu jitsu Carlson Gracie amit Veress Ákos irányít, és a vegyes MMA edzésből, amit az álló és földharcban is jártas Szabó Zoltán felügyel. Minden edzésen remek edzőpartnereim vannak főleg fiúk, ami ahhoz, hogy fizikálisan erősebb legyek abszolút nem hátrány. Horvátországba edzőim kísértek ki, Dudás Attila (savate) és Szabó Zoltán(BJJ). Mivel utána néztünk az ellenfelemnek, tudtuk hogy a lehető leghamarabb le kell vinnem földre, mert igen jó az álló bunyója és nem kockáztathatok. Tettem is a dolgom, körülbelül egy pár másodperc ütőtáv méregetés után rá is mentem és igen gyorsan a földre kerültünk, ahol egy kis „ground and pound” után kiültem neki karra, amivel be is fejeztem a meccset. Itt volt egy kis vita is a végén, mert a lány állította, hogy ő nem kopogta le, de a vezetőbíró visszajátszatta kamerán, amin látható volt a lassításban hogy igenis kopogott. A horvát közönség ki is fütyülte a viselkedése miatt, és meccs után az én nevem kiabálták. Nagyon-nagyon jól éreztem magam, jó volt a közönség, a gála és a szervezés is. Miután haza értem, és megnéztem a facebookomat, láttam hogy írt nekem Mellony, és elnézést kért a sportszerűtlen viselkedéséért. Azt írta, nem tudja, hogy miért tette, de sajnálja. Ez azért jól esett, kedves gesztus volt tőle.”

Dóra menedzsere, Zvonimir Brala megírta, hogy komoly terveik vannak a jövőre nézve. A horvát gála több országban nézhető volt, Ázsiában több millióan látták. Brala elmondása szerint Dóra jövőre több profi mérkőzést vív majd, céljuk pedig az USA-ba való kijutás egy komoly szervezethez, melyhez azonban szponzorokat keresnek. 

Sok sikert kívánunk hozzá!

forrás: Zvonimir Brala / Lackó Balázs

KSW 26 előzetes, brutálisan fejlődik a szervezet

2013.12.12. 09:11 td_adamrepa

KSW26_1.jpg

Bár a látványos, izgalmakkal teli KSW 25 gála nem rég ért csak véget, lengyel barátaink máris bejelentették a következő, 26-os gálát, melyre 2014 március 22-én kerül sor. A gáláról annyit már mindenképp tudni, hogy azon a jelenlegi nehézsúlyú bajnok, a 120kg-os Karol Bedorf, a középsúlyú bajnok Michał Materla, a már UFC-t és Bellator-t is megjárt Jay Silva mind láthatóak lesznek. Képes lesz vajon a 26-os gála megdönteni a 25-ös nézettségét, mely - nem hivatalos adatok szerint - valahol 4 millió fölött volt? A KSW mindenesetre vezető szerepet tölt be a térség piaci részesedést tekintve. Összehasonlításképpen, az M-1 gálák nézettsége átlagban 1-1.5 millió körül van, a UFC pedig gyakran az 1 milliós nézettséget sem éri el a 317 milliós Amerikában.

Az alábbiakban egy kis hangulatcsináló promót tekinthettek meg, mely a KSW 26-ot hivatott beharangozni.

K-1 WORLD MAX negyeddöntők december 28-án

2013.12.12. 09:08 td_adamrepa

k1-china-550x203-2013-12-28.jpg

Év végére úgy tűnik el lesznek kényeztetve a kickbox rajongói. A GLORY 13-as gála December 21-én lesz, majd 28-án a K-1 torna következik. Ezen utóbbi, ha nem is lesz olyan szélesebb körben ismert, nagy nevekkel megtűzdelve, azért Buakaw, Saenchai vagy Andy Souwer ott lesznek, mint húzónevek.

A negyeddöntőben a manapság eléggé aktív Buakaw találkozik a kínai Zhou ZhiPeng-vel, a holland Andy Souwer pedig a Németországból érkező Enriko Kehl-el méri össze magát (érdekes, hogy a Max Muay Thai gálán küzdöttek, de itt nem fognak találkozni). Rajtuk kívül lesz még egy Kína vs Thaiföld széria is, melynek párosításai így festenek jelenleg:

Kong Hong Xing (Kína) vs. Saenchai (Thaiföld)
Li Ning (Kína) vs. Sutin (Thaiföld)
Han Kai Hu (Kína) vs. Chengrob (Thaiföld)
Zhang Kai Yin (Kína) vs. Rachen (Thaiföld)
Xie Lei (Kína) vs. Pasol (Fülöp-szigetek)

Az eseményt beharangozó videót az alábbiakban tekinthetitek meg:

Invicta FC 7 gála

2013.12.11. 21:23 td_adamrepa

FELICE-HERRIG-invicta-promo.jpg

Sűrűnek látszik az év utolsó hónapja? Az is. És még nincs vége... A kizárólag WMMA-ban utazó szervezet pár napja ejtette meg sorban a hetedik gáláját, melyet a rajongók örömére teljes egészében elérhetővé tettek. A gáláról készült videót az alábbiakban tekinthetitek meg. Akik szeretik és figyelemmel kísérik, vagy netán a szívükön viselik a női MMA sorsát és még nem látták, azoknak csak ajánlani tudjuk: semmiképp se hagyják ki ezt a gálát!

Harc határok nélkül – Külföldi tervekről Sárközi Robival

2013.12.11. 19:55 td_soleado

Számomra már kezd megszokott dologgá válni, hogy ha Sárközi Robival összefutok, akkor mindig be tud számolni valami aktuális újdonságról, ami épp a karrierjével vagy a Sárközi MMA Teammel kapcsolatos. Legutóbb, szombaton sem volt ez másként.

smt.jpg

 

Eredetileg úgy terveztem, hogy Robival december 6.-án találkozok, mégpedig Pozsonyban, ahol a Fight Explosion gálán küzdött volna a szlovák Kamil Cibinski ellen, ami egyben címmeccsnek volt kiírva. A mérkőzést azonban Robinak egy bokasérülés miatt le kellett mondania.

pozsony_plakat.jpg

Sikerekről azonban az elmaradt mérkőzés ellenére is tudott mesélni, mert épp egy skandináviai túráról tért vissza, Norvégiát és Dániát érintve, ahol egy, a nevét viselő – egyedileg gyártott eszközökkel végzett - edzésrendszer „alapjait” tették le, melyről rövidesen promóciós anyag is készül, videó formájában.

A végére maradt talán a legfontosabb hír: célegyesben vannak a tárgyalások egy január vége fele esedékes külföldi mérkőzéssel kapcsolatban, melyet Kínában rendeznének, természetesen MMA szabályrendszerben.

 „A megkeresés komolynak tűnik. A mérkőzésen felül további együttműködésről is szó esett. A magam részéről egyelőre 3-4 mérkőzéssel számolnék, közben pedig folyamatosan lehetőséget szeretnék biztosítani tanítványaink, és hazai harcosok számára a kinti bemutatkozásra.”

Bízzunk benne, hogy valóban beindul, és sikeres lesz a skandináv és az ázsiai vonal kiépítése, mellyel újabb lehetőségek nyílnának hosszútávon a hazai harcosok előtt. Minden apró fejleményről természetesen beszámolunk majd.

MAX Muay Thai gála

2013.12.11. 12:12 td_adamrepa

MaxMuayLogo.jpg

Minőségi Muay Thai gálát szeretnétek látni? Kérésetek meghallgattatott. A tegnapi nap folyamán tartotta idei utolsó gáláját a Max Muay Thai promóció, mely a The Final Chapter, azaz "Utolsó felvonás" címet viselte. Hogy csak pár húzónevet említsünk - ott volt Buakaw, Sagetdao, Khem Sitsongpeenong is. A legjobb az egészben, hogy a gálát ingyen elérhetővé tették, ezért azt az alábbiakban, HD minőségben, a teljes hosszában megtekinthetitek! Jó szórakozást.

Megújul a Totaldamage!

2013.12.10. 20:37 td_axl

Kedves olvasóink, követőink és barátaink!

Nem mindennapi, remek hírt szeretnénk ma veletek megosztani. A Totaldamage oldalunk eljutott arra a pontra, amikor már egy garázsból és sufnitunning megoldásokkal nem tudjuk a továbbiakban kiszolgálni a közönségünket, együttműködő partnereinket. De ne ijedjetek meg, nem megszűnünk, épp ellenkezőleg, újjászületünk!

td_logo.jpg

Megújulásunk első eseménye, a logónk frissítése, ami már méltán és talán még professzionálisabban tükrözi elkötelezettségünket és rajongásunkat a sport iránt. Továbbá, azon kívül, hogy híradásunk és szolgáltatásaink (pl. totaldamage.tv) is egy magasabb szintre lépett az utóbbi hónapokban, szakmai stábunk is olyan szakemberekkel bővült, ami reményeink szerint hosszútávon garantálni tudja, hogy az oldal a nagyobb költségű eseményeit is finanszírozni tudja, illetve tartalmaink még részletesebb, magasabb színvonalúak legyenek.

Ezentúl a Totaldamage Media Kft. lát el minden olyan feladatot, ami az oldal gazdasági feltételeinek biztosítására szolgál. Mi hiszünk abban, hogy mindenki foglalkozzon azzal, amihez ért, ezért nagy örömünkre szolgál, hogy mostantól a rendezvény és média világában már bizonyított szakemberek gazdagítják a Totaldamage még mindig kicsiny családját. 

Amit ti ebből érezhettek a jövőben: még több kreatív és nemzetközi tartalom, új együttműködő partnerek, folyamatos, az aktuális trendeknek megfelelő híradás és további meglepetések a következő évben. Szeretnénk titeket biztosítani arról, hogy nem lettünk mások, nem váltunk egy profitorientált szervezetté, pusztán jobbak lettünk, fejlődünk, hogy még több energiát szentelhessünk az oldalnak, nektek. Köszönjük eddigi támogatásotokat és bízunk benne, hogy az új keretek között még többet és jobbat adhatunk nektek! 

A Totaldamage szakmai csapata

GSP visszavonul?

2013.12.10. 19:27 td_adamrepa

georges-st-pierre_elbow.jpg

GSP a legutóbbi győzelme után nem adott egyértelmű választ arra, hogy mik a tervei, folytatja-e, csak annyit mondott, hogy egy időre szögre akasztja kesztyűit, pihenni szeretne. Akkor személyes okokra hivatkozott és vad pletykák reppentek fel a dolgok hátterét illetően, azonban most úgy döntött, hogy tiszta vizet önt a pohárba, ezért egy kanadai lap értesülései szerint péntekre (December 13) egy sajtókonferenciát hívott össze.

Egy rövid vakáció után úgy néz ki, hogy a bajnok alig egy hónappal legutóbbi meccse után elhatározásra jutott. Visszavonul vajon? Esetleg lemond az övről, hogy egy hosszabb pihenőt vegyen ki? Netán bejelenti a visszavágót Hendricks ellen? Ezen utóbbi egy hivatalos UFC sajtókonferencia keretei között inkább lenne elképzelhető, így - egészen péntekig - marad a találgatás.

Elhunyt Shane Del Rosario

2013.12.10. 14:52 td_adamrepa

shane-del-rosario.jpg

November végén adtunk hírt róla oldalunkon - Shane Del Rosario-t saját házából szállították kórházba, szívleállás miatt. Sokan a felröppent pletykákat, téves információkat alapul véve már akkor kikiáltották halálát, kissé elsietett, ízléstelen módon. Az állapota súlyosságából sajnos azonban következtetni lehetett rá, hogy az esélyei valóban nagyon kicsik, és valószínűleg be fog következni az elkerülhetetlen.

Shane Del Rosario a tegnapi nap folyamán, két hét küzdelem után, életének 30. évében elhunyt. Menedzsere elmondása szerint az orvosok egy veleszületett szívproblémát azonosítottak, ami a szívleállás bekövetkezéséhez vezető állapotot előidézte.

A UFC közleményt bocsájtott ki, melyben őszinte részvétüket fejezték ki a tragikusan, fiatalon elhunyt harcos családja felé.

Del Rosario azután került kapcsolatba az MMA-vel, miután a kaliforniai Irvine egyetemen lediplomázott pszichológiából, de egy ideig kickboxolt is. A 2006-os MMA bemutatkozása után 11 meccset nyert zsinórban, méghozzá nem is akárhogy: mindegyiket befejezte. Legnagyobb győzelmét Lavar Johnson, mára egykori UFC nehézsúlyú ellen aratta, amikor is az első menetben subolta a Strikeforce: Fedor vs. Silva gálán.

Két hónappal azonban győzelme után, mikor egy piros lámpánál megállt, egy részeg sofőr hátulról autójának ütközött, ezzel megváltoztatva Del Rosario életét és profi pályafutását. Több, mint egy év kihagyásra kényszerült súlyos hátsérülései miatt, de visszatérése után igazából már nem volt teljesen az a harcos, mint előtte. Először a UFC 146 gálán, Stipe Miocic ellen veszített, majd Pat Barry a decemberi TUF 16 finálé tornán ütötte ki. Legutóbb a UFC 168-ra lett volna hivatalos, de egy bordasérülés miatt vissza kellett lépnie.

Pár hétre rá bekövetkezett a tragikus szívleállás és két hét után, mivel az agyi aktivitás soha nem állt vissza, Del Rosario-t lekapcsolták az őt vegetatív állapotban, "életben" tartó gépekről.

Nyugodj békében harcos!

Birics Tamás profi WFMC Európa-bajnok

2013.12.09. 20:43 td_axl

Hétvégén a magyar Muaythai kiválóság, Birics Tamás a Muaythai Mánia 4. rendezvényen TKO-győzelmet aratva megszerezte a WFMC szervezet Európa-bajnoki címét. Tomi gondolatai a mérkőzést illetően:

birics.jpg

December 7-én Szentendrén a  Muaythai Mánia 4. sikeres rendezvényén az 5x3 perce tervezett címmérkőzés  4. menetében sikerült TKO-val  győznöm Sugge Duraisamy ellen, és így megszereztem a WFMC  Muaythai  Európa-bajnoki  övét.

Az eredeti ellenfelem lesérült és egy teljesen más alkatú, stílusú ellenfelet kaptam az utolsó héten, mint amire addig készültem. Igaza volt a mesteremnek, Rehák Györgynek, amikor azt mondta, hogy ez a fiatal ellenfél veszélyesebb, mint Jeton Zejna, mert a mérkőzés után megtudtam Sugge-tól, ő már leütötte egyszer Jetont testen.
A taktikai utasítás nagyon zárt fedezékkel, elmozgással, lábtávolságot tartva, hosszú ütések rúgások voltak az alacsonyabb ellenfél ellen. Az első menetben eltört a jobb lábamon a II.-es ujj középső ujjperce és a szünetben, mikor lenéztem és megláttam, hogy oldalra áll akkor eléggé meglepődtem.

Edzőm meghúzta és olyan jól helyre tette, hogy a meccs után az orvosoknak különösebb beavatkozást már nem is kellett tenniük vele. Továbbiakban az egyenes rúgásokat sarokkal rúgtam, mert az rendszeresen és tisztán ott volt az ellenfelem testén.  A 4. menetre jött ki a szakmai és erőnléti felkészülésemnek az eredménye.  A rúgásait fogtam és borítottam belőle, klincsben is én domináltam és miután a körívesekkel szétrúgtam a jobb karját már ütésekkel sem érvényesülhetett ellenem. Kifordult oldalra és a karját fogva mutatta, hogy nem bírja folytatnia küzdelmet!

Ez egy nagyon fontos része a pályafutásomnak, de itt még nincs vége. Sokkal többre vagyok képes!
Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hangulat és szeretetet részese lehettem, mint amit akkor ott kaptam a szurkoló vendégektől! Ez mindent megér(t)!


Gratulálok a többi versenyző teljesítményéhez, akik tovább népszerűsítik a Muay Thai-t. Köszönet személyes szponzoromnak Telek Györgynek és a Magnum Security-nek, akik egész évben rendszeres támogatásukkal segítették a felkészüléseimet.  Rehák György mindennél fontosabb munkáját, Szöllős Imre erőnléti edzőm segítette a Sunrise Club-ban.
Köszönet a Re-Gym Muay Thai  Clubnak, egyre jobban összekovácsolódó hatalmas csapat minden egyes tagjának. (Vörös Roland, Habash Antoine, Németh Szabolcs, Czinke Gábor, Szentendre Gym, Rokko Gym,...)

Kellemes Karácsonyi ünnepeket és Nagyon Boldog Új évet kívánok minden küzdősport kedvelőnek!
Birics Tamás. J

süti beállítások módosítása