TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Ronda Rousey vs. Alexis Davis

2014.06.30. 10:01 td_Emree

untitled-1.jpg

Július 5-én Las Vegasban ismét ketrecben láthatjuk az UFC női bajnokát, Ronda Rouseyt, aki Alexis Davis ellen igyekszik megvédeni övét a UFC 175 gálán. Abban az esetben, ha valaki nem tudná, Ronda nem örvend a legjobb hírnévnek a tengerentúlon – aki látta az általa vezényelt TUF évadot az tudja miért.

Az előtte álló meccs kapcsán csak ennyit nyilatkozott a FOX Sport’s 'The Great MMA Debate' című műsor házigazdájának, Damon Martinnak:

„Le…rom a rossz megítélésemet. Ez nem változtat semmin, mert nem vagyok egy érzelmes harcos. Nincs bennem semmi érzelem, amikor bemegyek oda harcolni. Lehetne odabent a legjobb barátom, vagy a legrosszabb ellenségem is, ugyanúgy küzdenék meg velük. Miesha Tate-tel vagy Shayna Baszler-rel ugyanúgy harcolnék. Imádom Shayna-t, Miesha-t ki nem állhatom, de az érzelmeimnek semmi közük ahhoz, ahogy küzdök. A küzdelem nálam nem az érzelmekről szól.”

Alexis Davis nem annyira képzett a „trash talkban”, annál inkább a BJJ-ben, Cesar Gracie alatt szerzett fekete övet. Ezzel ő lesz az első fekete öves BJJ-s, akivel Rondának szembe kell néznie, így kettejük csatája egy igazi BJJ vs. judo éllel bővül.

bjj-vs-judo.jpg

Kimura és Helio Gracie, ők már tudják milyen az, ha a judo és a BJJ összecsap

Lássuk, erről mit gondol a regnáló bajnok:

„Egyértelműen egy izgalmas kihívás lesz. Az egyetlen dolog, amit nem tudtam elviselni, amíg csak néztem az MMA-t, ahogy az emberek arról beszéltek, hogy egy BJJ-s, bármelyik judost elverné. Nagyon sztereotip volt, mégis úgy érzem, hogy bármelyik nőt le tudom győzni a világon, bármilyen szabályrendszerben, bármelyik súlycsoportban, gi-ben, anélkül, akár BJJ szabályok között is.”

„Tényleg úgy érzem, hogy a judokák - a judot gyakorlók japán elnevezése, innen átvéve az egész világon használják a kifejezést – Newzanában, ahol a földharcra készülünk, csodát tesznek, mégsem kapják meg a kellő elismerést. A bunyó Alexis Davis ellen - aki fekete öves BJJ-s és az a fajta személyiség, akiről azt hallottam egész életemben, hogy simán lekopogtatna - kiváló alkalom lesz, hogy bizonyítsam az ellenkezőjét. Aztán ott vannak azok, akik azt mondják, hogy ő egy magasan képzett muay thai harcos, az én ütéseim meg szánalmasak, így bárhogy is győzök, jó lesz bizonyítani az igazamat.”

Ronda ezen utolsó mondatával szívemből szólt, hiszen hány alkalommal láttuk már, hogy két magasa kvalifikált grappler álló küzdelemben igyekszik eldönteni, melyikük is a jobb? Én nagyon várom a meccset, úgy gondolom lehet Ronda Rousey-t szeretni vagy utálni, de a meccsei sosem unalmasak, és Alexis Davis magasra teszi a lécet.

Ti mit gondoltok, hogy fog alakulni a mérkőzés, talán így?

Chael Sonnen újabb doppingteszten bukott meg

2014.06.30. 08:26 td_interim

A Nevada Állami Atlétikai Bizottság június ötödikén állította újabb vér- és vizeletteszt elé a harcost Portlandben. Akkor még nem jöttek ki a májusi vizsgálat eredményei, melyeken Sonnen két tiltott anyaggal bukott meg, és amely végül az MMA-tól való visszavonulását hozta. A második ellenőrzés eredményei a héten futottak be. Ezúttal négy tiltott szert találtak Chael szervezetében.

 

chael.jpg

 

Mivel nem vagyok gyógyszerész, azon anyagok nevét, melyek nem egyértelműek, meghagytam az eredeti cikk szerint angolul. A négy szer: növekedési hormon, EPO, mely növeli a vörösvérsejtek számát (ezek szállítják az izmokba az oxigént, megnövelt számuk tehát az állóképességet javítja), anastrozol (ezt a mellrák korai szakaszában használják) és hCG (női termékenységnövelő gyógyszer, férfiak gyakran használják a tesztoszteron termelés újraindítására).

 

Az MMAfighting.com szombat éjjel érte utol Sonnent.

 

A Bizottság tud az egyéb gyógyszerekről is, amiket szedtem, állításaikat nem kérdőjelezem meg. Együtt fogok működni velük, és várom a párbeszédet annak kapcsán, hogy a TRT-ről lejövő harcosok hogyan kerülhetik el a szabálysértést.

 

A május végi teszt eredményei június 10-én érkeztek meg, Sonnen ez után nem sokkal visszavonult. A Bizottság június 17-én, a végleges ítélet kihirdetéséig átmeneti eltiltással sújtotta Chaelt. Ez még a második teszt eredményeinek befutása előtt történt. A helyzet most annyiban módosult, hogy a Bizottság már a második ügyet is figyelembe fogja venni a végleges ítéletmondáskor. Ezt a következő, július 23-i ülésén teszi meg. Sonnen augusztusban, a Metamoris 4-en birkózna.

 

 

Szépen szerepelt Érsekújváron a Totalfight Team!

2014.06.29. 16:53 td_titusz

A szombati két UFC gála "árnyékában" kis hazánk pár kemény legénye, a Totalfight Team útnak indult Érsekújvárra, hogy megmérkőzzenek az ottani harcosokkal. Sokat nem szaporítanám a szót, mivel autentikusabb, ha maga ez edző, Kovács "Supras" Attila szavait tolmácsolom:

10391013_10154330886635254_3237840083676979833_n.jpg

"Lassan két hónapja készültünk erre az utazásra, ugyanis a főszervező Roland, már ekkor jelezte a számunkra, hogy mindenképpen szeretné, ha a csapat képviseltetné magát az RSC Gym első versenyén!

 A csapat a következőképpen nézett ki:

Obrankovics Zsolt (70kg) 4-3-0

Bácskai Dávid (70kg) 3-1-1

Kardos Zoltán (77kg) 3-2-0

Vörös Róbert (93kg) 0-1-0

Simó Szabolcs (93kg) 3-1-0

Tóth Róbert (84kg) 4-1-0

Valamint a Halmi Vale Tudo Team ifjú titánja Balla Ferenc képviselt minket a profik között, akinek a rekordja immár 2-0-0.

Pénteken megvolt a mérlegelés, majd a remek hangulatú este után másnap jöttek a remekül megszervezett csaták!

Elsőnek Obrankovics Zsolt lépett a ketrecbe Lukas Zajac ellen. Zsolti azonnal megtámadta ellenfelét, aki egy jobbkezes után a földharcba kereste a lehetőségeket, vesztére, ugyanis Zsolti előbb egy guillotine fojtást indított el ellenfelét, majd mikor látta hogy ez nem működik egy háromszög fojtással fejezte be a mérkőzést az első menetben!

Bácskai Dávid lépett a ketrecbe ezek után Miroslav Grofcik ellenében. Dávid a tőle megszokott vehemenciával indította a mérkőzést és egy forduló kézhátütéssel, meg is fogta ellenfelét. Ezek után fordult a kocka és Grofcik balkezese után Dávid találta magát a padlón. Felpattant és a földre kerültek. Majd Dávid egy alkar fojtással befejezte a mérkőzést az első menetben!

A csapat újonca Vörös Róbert követte a srácokat a ketrecbe, aki bemutatkozás előtt állt. Robi bátran bekezdett és az ex kosaras egy combossal azonnal megrogyasztotta ellenfelét. A ketrecnél történt dulakodás során, ellenfele Pitó Szabó nem nagyon találta a fogást Robin, aki szép térdesekkel dolgozott. Végül a srácok a földre kerültek és Pitó TKO-val hozta a meccset. Robinak nincsen oka a szégyenkezésre, nagyon szépen küzdött!

Kardos Zoltán követte a ketrecbe társait, Lukasz Pajtina ellenében. Zolit az ellenfele azonnal le akarta vinni, ám a ketrecnél, szépen megdolgozta az ellenfelét térdesekkel és ütésekkel. Végül a földre kerültek egy guillotine fojtásban melyből Zoli sikeresen kiszabadult, ám sajnos egy karfeszítés sajnos bent maradt így Zoli submissionel vesztette el a mérkőzést. Szégyenkezésre itt sincsen ok!

Simo Szabolcs követte a ketrecbe Zoltánt aki a jó kötésű Tomas Mollo ellen lépett a ketrecbe. Mollo jobban kezdte a mérkőzést, mert még Szabolcs inkább a jitsura törekedett addig Mollo gnp-ben szedte a pontokat. A második menetben Szabi aktívabb volt már, valamint ellenfelétől is pontot vontak le folyamatos tarkó ütésért. A menet végére már-már felőrlődni látszott Mollo ám ekkor Szabitól csúszott be egy illegális technika egy térdrúgás fejre. A harmadik menetre Szabi agresszívebben ment és mikor földharcra került a sor Szabi mount pozicióba került és TKO-val befejezte a mérkőzést!

A csapat újdonsült tagja Tóth Robi hatodiknak lépett a ketrecbe, Philip Le ellen. A tapasztalt ellenfél igen szépen szerepelt eddigi meccsein állva, ezért a földharcot erőltette ellene Robi. Egy felállítást követően Robi bekezdett egy bal egyenessel aminek a védése után Le keze leesett és ekkor robbant Robi jobb keze mely pontot is tett a mérkőzés végére! Hatalmas KO az első menetben!

Magyar szemszögből A Halmi Team-es Balla Feri vívta az utolsó mérkőzést, aki az első menet elején, a lassan védjegyének számító hátsófojtással be is fejezte a Lukas Meixner elleni csatát.

A hangos magyar és magyar ajkú szurkolók egyaránt megszerették a csapatot és a főszervező is jelezte, hogy a csapatnak ott a helye a novemberi második gálán!

Az elismeréseknek azonban itt még nincsen vége! A Simó Szabolcs – Tomas Mollo csata lett végül a Fight Of The Night-ja. Valamint az ex kajakos Tóth Róbert zsebelhette be a KO Of The Night díjat!

Szép volt srácok!!"

10386357_10154330890515254_4443051183881120455_n.jpg

Sokat már én sem szeretnék hozzátenni a leírtakhoz, gratulálok a harcosoknak és az edzőnek a sikeres felkészítésért és mérkőzésekért! Így tovább!

"Supras" szólt nekem, hogy egyenlőre még várja a hivatalos képeket a gáláról, úgyhogy akit érdekelnek a mérkőzések felvételei, illetve a csapattal kapcsolatos legfrissebb aktualitások, akkor kattintsatok a Facebookon a Totalfight Team-ra, azt mehet a like :D

A mérkőzések videói:

Obrankovics Zsolt vs Lukas Zajac

Bácskai Dávid vs Miroslav Grofcik

Pit'o Szabó vs Vörös Róbert

Lukas Pajtina vs Kardos Zoltán

Simo Szabolcs vs Thomas Bollo

Balla Ferenc vs Lukas Meixner

Tóth Róbert vs Filip Le

 

td_polo_banner2.gif

GLORY 17 összefoglaló videó

2014.06.29. 14:22 td_adamrepa

Az összefoglalót már olvashattátok, tudjátok, hogy Mirko könyökével gond volt, Machida szeretne Levin ellen bunyózni, de most egy pörgős kis összefoglaló videót mutatunk nektek: ez volt a GLORY 17!

UFC Fight Night 44 San Antonio eredmények

2014.06.29. 09:56 td_adamrepa


A pontozólapok éjszakáján 11 mérkőzésből mindössze 4 ért véget a kiírt menetszám előtt. Mindenesetre nem volt unalmas az éjszaka! A Performance of the Night bónuszt Carlos Diego Ferreira, a másikat Ray Borg és a Fight of the Night-ért járó summát Swanson és Stephens vitték haza. A küzdelmeket elvileg itt tekinthetitek meg.

Az est fő meccse a pontozásos végeredmény ellenére nem okozott csalódást. Igazi adok-kapok, igazi háború volt ez a találkozó. Lábrúgások, csúnya jobbosok, vad rúgások jellemezték a küzdelmet. De kezdjük kicsit előrébb!

A Ricardo Lamas vs. Hacran Dias meccs sem volt épp álmosító hatással a nézőkre. Az első menetet Dias vitte, aki párszor lábrúgásaival, földrevitelek elleni védelmével megállásra és elgondolkodásra késztette Lamast. Igazából Lamasnak a harmadik menetig nem is nagyon sikerült levinnie ellenfelét, akkor is csak nagy nehezen és egy pillanatra.

Lamas a menetet rögtön úgy kezdte, hogy megpróbálta levinni Dias-t és a ketrecnek nyomta, mire Dias próbálta őt átdobni, de helyette s*ggre ült. Lamas a hátára mászott ugyan, de Dias már állt is fel. Itt Lamas RNC-vel próbálkozott, de karja Dias állán volt, aki így megmenekült és lerázta magáról ellenfelét. Lamas egy guillotine-val is próbálkozott még, a menet viszont gyorsuló ütemben közeledett a vége felé. Őszintén, elég közelinek tűnt mindhárom menet, ezért a pontozólapok közül csak az egyikkel értek egyet - 30-27, 30-27, 29-28.

A Kelvin Gastelum vs. Nicholas Musoke - a másodiktól kezdődően - elég egyoldalúra sikerült. Musoke az első menetben kétszer is levitte Gastelumot, majd a hátára került és csak a menet vége előtt ~10 másodperccel sikerült Kelvinnek kipörögnie a nem túl előnyös pozícióból, de ennyi volt a sikerélmény Musoke számára.

A második menetben Gastelum csúnyán lerombolta. Hatalmas ütésekkel a ketrechez szorította, majd mikor visszavándoroltak a ketrec közepére, testrúgásokkal, nagy balosokkal büntette. Rövid időn belül azonban ismét a ketrecnél voltak, ahol Gastelum szabdjára engedte kezeit és fantáziáját - test, fej, test, fej.

A harmadikra Musoke már elég csúnyán vérzett. Hiába körözgetett, kapta a jabeket és testrúgásokat. A jobb szeme alatt kicsit Gastelum is kinyílt, de ezt a menetet is stabilan vitte. Az eredmény pedig 29-28 Gastelum javára.

Vissza a Swanson vs Stephens-re. A második menet kivételével Swanson vitte a prímet, ahol is pár nagyon csúnya jobbos talált Cub-on és a menet vége felé még le is vitte Stephens. Ugyan szinte azonnal felállt, de rögtön kapott is pár pofont.

A harmadikban egy komoly testrúgással talált Stephens-en, akin látszott is, hogy bizony meg van fogva kicsit. Kapott pár komolyat fejre és menekülőre kellett fognia. Swanson nagyon komoly találatokat vitt be, de Stephens állta a sarat valahogy. A menet vége felé egy pörgő könyököst is bepróbált Stephens, de nem jött össze.

A negyedikben kezdett látszani jobban Swanson sebességbeli előnye. Stephens menetelgetett előre, de Swanson el-elkapta lábrúgásokkal és pár kemény ütéssel. Stephens itt bevitt egy nagyobb jobbost és megpróbálta levinni Swansont, de Cub nagyon szépen védte ezt.

Az ötödik elejét Stephens kezdte agresszívabban lábrúgásokkal, pár jobbossal, de Swanson ismét talált egy szép testrúgással, majd egy nagy jobbost is bevitt és egy pörgő rúgást. Egyértelműen keményebbre vette a figurát itt Cub, Stephensen pedig látszott, hogy bajban van. Sok találatot kapott és látni lehetett, hogy nem jól áll a szénája, ezért pár nagyobb jobbost eleresztett és próbálta befejezni a meccset a menet vége előtt, de ez nem sikerült. Az eredmény 49-46, 49-46, 48-47 lett Cub Swanson javára.


Íme a teljes lista:

Main Card

Cub Swanson egyhangú pontozással nyert Jeremy Stephens ellen
Kelvin Gastelum egyhangú pontozással nyert Nico Musoke ellen
Cezar Ferreira egyhangú pontozással nyert Andrew Craig ellen
Ricardo Lamas egyhangú pontozással nyert Hacran Dias ellen
Clint Hester megosztott pontozással nyert Antonio Braga Neto ellen
Joe Ellenberger megosztott pontozással nyert James Moontasri ellen

Prelimek az FS1-en

Carlos Diego Ferreira RNC-vel nyert Colton Smith ellen az 1. menetben
Cody Gibson TKO-val nyert Johnny Bedford ellen at 1. menetben
Marcelo Guimaraes megosztott pontozással nyert Andy Enz ellen
Ray Borg RNC-vel nyert Shane Howell ellen az 1. menetben

Prelim a Fight Pass-on

Oleksiy Oliynyk subbal (neck cranck) nyert Anthony Hamilton ellen az 1. menetben

 

td_polo_banner2.gif

A UFC Japán felé vette az útját

2014.06.28. 22:22 td_adamrepa

ufcjapan.jpg

A UFC nem csak egy szeptemberi, Saitama Super Arénában rendezett show-val készül Japánban, hanem terjeszkedni is igyekszik. Egy sajtókonferencia keretei között Dana White elmondta, hogy a Vale Tudo Japan-val aláírt szerződés értelmében egy torna-alapú projekttel készülnek év vége felé, ami az Ultimate Fighterhez hasonlóan működne.

A Vale Tudo Japan még '94-ben kezdődött és a SHOOTO működtette. A torna keretein belül harmat- és pehelysúlyú harcosokat láthatunk majd, a nyertes pedig UFC szerződést kap. Roy Nelson és Hunt már melegítenek is, szemmel láthatólag nagyon haragszanak egymásra.. :D

 

td_polo_banner2.gif

UFC Fight Night 43 Auckland eredmények

2014.06.28. 15:38 td_adamrepa

 

A UFC júniusi dupla műsora a Fight Night 43-val kezdődött, melynek fő meccsén James Te Huna és a középsúlyba visszatérő Nate Marquardt csapott össze. Mindenki meglepetésére tán, a korábban zsinórban 4 meccset nyerő, azonban az utóbbi időben eléf cefetül álló Te Hunát a szintén bukóra álló Marquardt az első menetben subolta. Nate irányított, a földön is uralta a küzdelmet, sőt, már a meccs elején bevitt egy komoly térdest a clinch-ből. Ezzel megtört tán az az átok, mely 3 vesztes meccs óta kísérti Marquardtot. Ráadásul 2008 óta nem subolt senkit. Lényeg a lényeg: ezzel a meccsel most több, mint valószínű, hogy megmentette karrierjét. Az 50 ezres bónuszt még le ne felejtsük (Performance of the Night). ;)

Te Hunát most nem sokan irigylik - otthon, család és barátok előtt kapott ki és zsinórban harmadszor. Elgondolkodtató, hogy egyáltalán mit csinált a ketrecben, hogy került oda a komoly, nagy nevek ellen, mint pl. Shogun. Mindenesetre valószínűleg 0-3-as mérlege után most valószínűleg megmutatják majd neki merre a kijárat.

Soa Palelei kardiója mindig is kétséges volt és most be is bizonyosodott, amit sejteni lehetett. Jared Rosholt egy nem túl szép, nem túl látványos, különösképpen izgalmasnak sem mondható meccs keretében birkózó tudásbeli fölényével uralta a meccset egészen a végéig, amikor is a pontozólapokon egyértelműen irányába dőltek el a dolgok.

Charles Oliveira, akit hihetetlen subjairól ismerhetünk, ezúttal sem okozott csalódást. Igazából nem állt különösképpen jól Hatsu Hioki ellen, miután Hioki a clinch-ből állandóan a földre dobálta, húzta, ráncigálta, végül mégis csak sikerült a sub. De milyen! Valószínűleg ez lesz az idei év sub-ja és nem is feltétlenül csak a technika, a kivitelezés miatt - Hioki több, mint 30 meccse veretlen és soha senki nem ütötte ki vagy subolta. Oliveira ezzel 4-2-re javította mérlegét a UFC-ben és egy újabb szép sub után egy újabb csinos összeget vihet haza (Performance of the Night bónusz): 50 ezer dollárt.

Hioki egy újabb olyan Japán, aki azután került a UFC-be, miután már a csúcson túlra került és beállt a leszállóágba. Elvileg neki is komoly eredményeket, benyomást kellett volna elérnie, de úgy néz ki Gomi, Kid Yamamoto és Akiyama után be lehet írni az ő nevét is azok közé, akiknek sajnos ez nem sikerült. Zsinórban a harmadik bukta után könnyen lehet, hogy a UFC szélnek ereszti (hacsak nem tartogatják a szeptemberi Japán gálára).

A Fight of the Night-ért járó 50 ezres bónusz a Fight Pass-os Sean O'Connell vs Gian Villante meccsért került kiosztásra.

A gála utáni sajtókonferenciát az alábbiakban tekinthetitek meg:

 

 

td_polo_banner2.gif

UFC Fight Night 44 San Antonio bemérlegelések

2014.06.28. 10:37 td_adamrepa

Machida Glory-gálán mérkőzne Artem Levin ellen

2014.06.27. 19:35 td_hriczuakos

20120808_gav_sv5_045.0_standard_730.0.jpg

A Glory 17 gáláján sikerült elkapnia a BloodyElbow.com szerkesztőinek Lyoto Machida-t, aki maga is élőben tekintette meg az összecsapásokat. „A sárkány” úgy nyilatkozott, hogy szívesen megmérettetné magát az orosz Artem Levin ellen:

„Nagyon szeretnék Artem ellen küzdeni. Ha sikerülne összehozni erről egy kontraktust, ami csak 1 meccsről szólna, azonnal belemennék. Tetszik az ő stílusa.”

A brazilnak azonban most egy másik feladatra kell összpontosítania, nevezetesen Chris Weidman-re, aki ellen megpróbálhatja magához édesgetni a középsúlyú bajnoki címet. Ezzel olyan dolgot vihetne véghez, melyet csak Randy Couture és BJ Penn tudott, vagyis 2 különböző súlycsoportban világbajnoknak lenni. Chris egyik edzője, Ray Longo szerint a bajnok szét fogja kapni Machida állát, komoly fejlődésen ment keresztül a bajnok az elmúlt időszakban. És már az is biztos, hogy ennek a meccsnek a győztese Belfort ellen megy, ami szintén remek mérkőzést ígér. Lyoto tehát mozgalmas időszak elé néz, melyben egy Levin elleni meccs esélye szinte a nullával egyenlő.

H.Ákos

Hány kiló Dan Henderson?

2014.06.27. 17:43 td_interim

Néhány nap alatt ez az egyszerű kérdés olyan megoldhatatlan rejtéllyé vált, mint a klasszikus, agyzsibbasztó, diákéveket megkeserítő és begyógyíthatatlan lelki sebeket ejtő „Hány éves a kapitány?” volt a középiskolában. Fel lehet tenni a kérdést, mi meg megkísérelhetjük megválaszolni, összeszorozni a legénység létszámát a hajó tömegével, meg hogy hány csomóval halad és milyen irányba egyáltalán, vagy jelen esetben Hendo cipőméretének törtrészéből kivonjuk az egységnyi TRT-veszteséget, négyzetgyököt vonva az H-bomb-ból, megfelezve az ACL-t és negyedelve az MCL-t de végeredményben úgyis csak megőrülünk, a választ pedig senki sem fogja tudni. Hogy hány kiló Dan Henderson? Lövésem sincs. Az edzőinek sincs. Valószínűleg még Dan Henderson sem tudja, hogy hány kiló Dan Henderson.

 

funny-Dan-Henderson-look.jpg

 

Hendo muay thai edzője, Daniel Woirin kedden azt nyilatkozta az Mmafighting.com-nak, hogy Dan visszatér a középsúlyba. Logikus lépésnek tűnt, hiszen Henderson legutóbbi meccsén, ahol megalázó vereséget szenvedett Daniel Cormiertől, a félnehézsúly 205 fontos felső határát sem érte el. 199 fonttal mérlegelt, miközben DC nyüszítve tudott csak lefogyasztani hétköznapi két tonnájáról. Henderson súlyproblémái mögött sok minden állhat, leginkább az újfajta diétája és a TRT megvonás miatt küszködhet az izomépítéssel – minden esetre Hendo helye sokak szerint a középsúlyban van, így aztán többnyire csak okos, egyetértő bólintásokat váltott ki a bejelentés.

Csütörtökre virradóra aztán végre Temeculában is felizzott a betárcsázós net, és eljutott a hír magához Dan Hendersonhoz is. Aki twittert ragadott, és rögtön cáfolt.

 

Vicces, hogy kapnak szárnyra a pletykák. Ha azt olvastad, hogy visszatérek a középsúlyba: nem igaz, bár mindig ott a lehetőség.

Szóval jelenleg ott tartunk, hogy Dan Henderson sem tudja valójában, hány kiló, pedig a DC meccs után igazán sejthetné már. Bármennyire is kemény fejű az öreg Hendo, előbb-utóbb neki is be kell látnia: diétázva, TRT-mentesen most már csak a középsúlyban kéne vitézkednie. Minden esetre az év vége előtt akar még bunyózni egyet – hát legfeljebb majd akkor kiderül, az isten szerelmére, hogy hány kiló Dan Henderson.

GSP épp visszatérni készül?

2014.06.27. 15:19 td_adamrepa

A legtöbb embernek egészen mást jelent a pihenés, mint GSP-nek. Mióta határozatlan idejű szünetet vett ki a UFC-nél, felkapott 10 fontnyi izmot, így jelenleg 200 font testsúllyal járkál. Bár még mindig nem határozott a visszatérés mellett és nem jelentett ki semmi konkrétumot, legfőbb indokként mégis azt jelölte meg, hogy a top váltósúlyúak is mind 200 font körül járkálnak. Mindenesetre Johny Hendricks, Tyron Woodley vagy épp Hector Lombard biztosan hatással voltak hozzáállására.

Ennyire magas szinten már minden apróság számít, érthető okokból GSP pedig nem akar előnyt adni ellenfeleinek az erő terén. Legutóbbi meccsén Johny Hendricks egyértelműen erősebb volt, holott korábban ilyen téren mindig GSP volt előnyben ellenfeleivel szemben.

Nyilván semmi sincs még eldöntve vagy kimondva, de az, hogy GSP edzésmódszereire a UFC jelenlegi váltósúlyú mezőnye hatással van, mindenképpen adhat némi reménykedésre okot rajongói között. De Firas Zahabi, GSP fő edzője és barátja szerint is rengeteg még a tűz az egykori bajnokban, ezért szerinte vissza fog térni.

Meglátjuk!

UFC Fight Night Auckland bemérlegelések

2014.06.27. 12:09 td_adamrepa

Main card (UFC Fight Pass, 5 a.m. ET)

James Te Huna (-220) vs. Nate Marquardt (+180)
Jared Rosholt (-150) vs. Soa Palelei (+130)
Charles Oliveira (-190) vs. Hatsu Hioki (+165)
Robert Whittaker (-300) vs. Mike Rhodes (+250)

Prelimek (UFC Fight Pass, 2:30 a.m. ET)

Jake Matthews (-135) vs. Dashon Johnson (+105)
Richie Vaculik (-160) vs. Roldan Sangcha’an (+130)
Vik Grujic (-125) vs. Chris Indich (-105)
Neil Magny (-280) vs. Rodrigo Goiana de Lima (+220)
Dan Hooker (-120) vs. Ian Entwistle (-110)
Gian Villante (-300) vs. Sean O’Connell (+240)

Cro Cop könyöke a GLORY 17 után

2014.06.27. 08:34 td_adamrepa

BrATRUBCQAAV16H.jpg_598x364

Mint kiderült, Cro Cop súlyos könyökfertőzéssel bunyózta végig a GLORY 17-en a meccsét Jarrell Miller ellen. Respect!

Marquardt: Isten akarta, hogy középsúlyban bunyózzak

2014.06.26. 20:32 td_hriczuakos

NateMarquardt-9719sm.jpg

A korábbi Strikeforce váltósúlyú bajnok, Nate Marquardt hamarosan Új-Zélandon mérkőzik meg a helyi kedvenc, James Te Huna ellen. Nate visszatér korábbi vadászmezejére, a 185 fontos súlycsoportba, ahol korábban sikerült emlékezetes győzelmeket aratnia, emlékezzünk csak a Maia elleni gyors kiütéses meccsére. Marquardt visszatérése az UFC-be és a váltósúlyba azonban nem volt túl hálás feladat, kétszer is kicsapták ellenfelei, emiatt pedig kénytelen ismét súlycsoportot váltani, és megkezdeni útját a bajnoki cím irányába. A harcos nemrégiben az MMAJunkie oldalával beszélgetett, ebből jöjjenek most részletek:

„Úgy érzem, Isten akarta azt, hogy megint középsúlyban versenyezzek. Sosem vesztettem még egymás után két meccset, a második vereség után kezdtem megkérdőjelezni magamat egy kicsit. A harmadik meccs elvesztése után csalódott voltam, de ugyanakkor nem olyan gondolatok voltak a fejemben, mint az Ellenberger elleni meccs után. Megértettem, hogy miért veszítettem, azért mert váltósúlyban bunyóztam, emiatt hoztam meg ezt a lépést."

Marquardt a legutolsó Strikeforce meccsét elbukta Tarec Saffiedine ellen, plusz az UFC-ben is két fiaskónál tart, így véleményem szerint, ha most látványosan bukik Te Huna ellen, lehet, hogy legközelebb már a WSOF vagy a Bellator MMA gáláin láthatjuk viszont.

H.Ákos

Lyoto Machida és a foci VB

2014.06.26. 18:48 td_adamrepa

Fontos az edzés, meg minden, de Lyoto is brazil. Persze, hogy nézi a VB-t! :)

UFC Fight Night 44 előzetes: Swanson vs Stephens

2014.06.26. 15:34 td_adamrepa

A szombati UFN 44 gála egyik fénypontja lesz Cub Swanson és Jeremy Stephens találkozása. A tét komoly: Stephensnek állítólag be van ígérve a címmeccs, arra az esetre ha nyer. De vajon nyerhet-e? Szerintetek?

Bajban van Emelianenko

2014.06.26. 14:21 td_adamrepa

Fedor örökké problémás öccse ismét szép kis kalamajkába keveredett. Pár hónappal ezelőtt állítólag megerőszakolt egy 27 éves nőt, amiért most 4-6 évet kaphat. Az áldozat ügyvédje kész a végsőkig elmenni - úgy gondolja, hogy Alexander Emelianenko veszélyes a társadalomra, tettéért pedig valószínűleg 4-6 évet kaphat majd.

Az ügyvéd közleményben adott hangot véleményének - szerinte Emelianenko előzetes letartóztatását meg kéne hosszabbítani, mivel az Június 30-án lejár. Tartják magukat és védeni fogják jelenlegi álláspontjukat, miszerint a vádlott veszélyes a társadalomra nézve. Az áldozat és ügyvédje a 4-6 éves bebörtönzést fogják szorgalmazni minden erejükkel.

süti beállítások módosítása