Totaldamage

Elöljáróban szeretnék annyit leszögezni, hogy a GLORY 17 gála egy majd' minden tekintetben lenyűgöző termék volt a végeredmény tekintetében. Kétség sem férhet hozzá, hogy ma a kickbox elitjét, krémjét a GLORY képviseli, mind harcosai, mind a produkció minőségének tekintetében.

Hol is kezdjük hát?

A main event Cro Cop volt Jarrell Miller ellen... Vegyük úgy, hogy az elöljáró részhez tartozik ez is, mert hát valakinek ki kell mondania: Mirko egyszerűen nem megfelelő szintű "anyag" többé ahhoz, hogy ő legyen az est fénypontja. Technikája mára arra a szintre került, hogy gyakorlatilag üt egy bal egyeneset, majd egy ronda clinch-be kapaszkodik, próbálja fogni ellenfelét és ütni. A GLORY szabályai szerint ez nincs teljesen rendjén, de valahogy a bírók engedik Cro Copnak, hogy csinálja. Ki tudja miért?

Gabriel Varga külön szekciót érdemel - arzenálja egyszerűen bámulatos. A színlelt támadások, felemelt térdek, - hogy közel kerüljön -, majd nagyszerű kombinációk bevitele közelről nem kicsit nyerték el tetszésemet! Pörgő visszakezesek, ugró térdesek (nem úgy, mint a Stoica fiú - ld. később), fejrúgások minden egyes küzdelemben. A pehelysúlyú torna nyertese abban is nagyon egyedi, hogy rajta kívül nagyon kevés harcos van, akinek hozzá hasonlóan remek, kreatív ötletei vannak, melyekhez a szükséges kardió is párosul, ami lehetővé teszi, hogy a legutolsó menet legvégéig próbálgasson dolgokat, kísérletezzen. A Shane Oblonsky ellen használt, hátrafele menetben bal belső combosból jobb horogba átmenet külön tetszett (Mighty Mouse is ezt használta többek között Bagautinov ellen).


Andy Ristie visszatért! Méghozzá hogy! Davit Kiria elleni veresége után most 30 másodperc alatt visszaállt a nyerő szériára. Ky Hollenbeck sem tudott igazán felkészülni arra a rendkívül furcsa mozgásra és technikára, mely Ristie-t egy nagyon egyedi problémává teszi bármely ellefél számára. Bizonyos pillanataiban a klasszikus holland iskolát idézi, azon belül is konkrétan Lucian Carbin-ra emlékeztet. Kapott egy belső combost, rúgott egy nagy levegőt, mely előnytelen helyzetbe hozta, de innen is megoldotta!


Artem Levinről könyvet lehetne írni. Nem viccelek. A Last Man Standing gálán mutatott teljesítménye egyszerűen tiszteletre méltó. Elsőként a tornán Alex Pereira-val találkozott, aki hatalmas ütéseiről ismert. Levin azonban erősségeiben nullifikálta Po Atan-t, támadásainak elébe ment és nem engedte kibontakozni. Egyszerűen látszott, hogy nincsenek egy szinten. A kombinációkat például úgy előzte meg, hogy egy-egy ütés elől elhajolva bevitte sajátját, közel lépett, majd mielőtt Pereira ellentámadott volna testre mért térdessel megelőzte. Levin számtalanszor elsütötte ugyanezt, ugyanígy a meccs alatt, de Pereirának egyszerűen nem volt rá válasza.

Ezek után jött Verlinden, aki ugyan magasabb és végtagjaival messzebb ér el, Levin csak az első menetben tűnt úgy ellene, hogy kényelmetlenül érzi magát. Aztán magához tért és jöttek a kombinációk, ellentámadások és kemény térdesek.


Levin egyik nagyszerű technikája az ellenfél vezető kezének "helyén tartása", majd a fedezék mögötti horog bevitele. Ez után a fedezékbe kapaszkodva olyan távolságra húzza magát, ahonnan már eleresztheti csúnya térdeseit.

Ugráljunk egy kicsit visszább az időben! Verlinden ugyanis még Levin előtt találkozott öreg barátunkkal, Melvin Manhoef-val. Manhoef mindig izgalmas, mindig rombolni jön, mindig nagyon szeretik, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az utóbbi 5 évben nem nyert és 2013 óra meccse sem volt. Ehhez képest meglepően jól teljesített. Nagyon tetszett, ahogy gyomron vágta Verlinden-t a fedezék alatt, miközben az a kötelek mentén a másik irányba kezdett el körívben kifelé igyekezni.

Bár a meccs pontokon elúszott, Manhoef 38 évesen is nagyon jó. Egy év kihagyás után és 5 év komoly győzelem nélkül is meg tudott szorongatni egy elit harcost annyira, hogy az csak egy pontozásos győzelmet tudjon kiszenvedni ellene. Az igazság az, hogy bár Melvinre gyakran kezdték mondogatni, hogy gyanús az álla, a K1-es és egyéb, nehézsúlyban vállalt meccsek nem középsúlyú testre lettek kitalálva. Ha ott talál valami, akkor süllyedés is van... Manhoef nem tudta a meccs során "levágni" a ringet, amikor meg igen, nem tudott semmi igazán jót bevinni, mielőtt Verlinden megint megszökött volna.

A Joe Schilling vs Simon Marcus meccs egy újabb, igazi háborús felállás volt. A veretlen Marcus nagy kérdőjellel érkezett a feje fölött, ugyanis a clinch nem engedélyezett a GLORY szabályai szerint, ami pedig fő erőssége. Mi maradt hát nélküle Marcus számára? Elég sok! Egy jobb egyenessen leküldte Schillinget, aki azonban nem hagyta annyiban a dolgot: összeszedte magát, ütőtávolságon kívülről elkezdett komolyabban dolgozni és szórta az egyenes és körkörös rúgásokat. A végén extra menetre volt szükség, ahol Marcus a korábbi fogvédő-kiköpködés okozta pontveszteség miatt kénytelen volt túlzottan is menetelni előre. Ez lett a veszte. Belépésekor egy csúnya jobb horog fogadta, ami végül is mindent eldöntött. A lendület, mellyel belelépett az elengedett horogba, megtette a hatását.


Igazából nincs jó válasz arra, mit kellett volna csinálnia Marcus-nak. Ponthátrányban volt és másodpercei voltak csak arra, hogy megváltoztassa a meccs kimenetelét. Nem sikerült. Mindettől eltekintve Simon Marcus egy komoly tényező, akivel számolni kell a jövőben.

Miután Wayne Barret szinte lelőtte Bogdan Stoica-t (majdnem úgy valahogy, ahogy Fedor anno Arlovski-t), másodszor is találkoztak Schilling-vel.

Wayne Barret első találkozásukkor nyert a pontozó lapokon, most azonban megosztottan ugyan, de Schilling vitte a meccset. Egy éjszaka alatt bosszút állt Marcuson, aki ellen már kétszer is veszített pályafutása során és Barret-en is.

Stoicáról röviden - sokan azt hiszik, hogy ugró térdes közben legyőzhetetlenek, pedig ez pont olyan, mint egy lábon állni. Vagy rosszabb. Gondoljunk bele: nem tudsz elmozogni, sem irányt váltani. A legtöbb ellenfél fedezékbe húzódik, de ha nem, akkor komoly baj lehet egy elengedett ellentámadásból, legyen az bármi.

Szóval, nem volt ez azért annyira rossz éjszaka Joe Schilling számára. Amíg nem találkozott össze a fináléban Artem Levin-vel...

Ez is egy újrázás volt, mert korábban már találkoztak. Akkor Schillingnek sikerült kétszer leküldenie Levin-t, ezért pedig a pontozó lapokon nyert, de Levin azért tanult a történtekből és az elejétől a végéig uralta a meccset.

Rövid jobb belső combosok, test támadások záporoztak, majd egy óvatlan pillanatban egy hátrafelé lépésben elengedett jobb horogból átfordulva Levin egy bal visszakezessel leküldte Schillinget. Innentől végképp elbillent a mérleg Levin irányába.

Artem Levin a legjobbak között is az egyik legjobb, súlycsoporttól és korszaktól függetlenül. Technikai arzenálja és stílusa bárkinek gondot okozott volna, bárhol és bármikor. A GLORY-nak pedig csak a legjobbakat lehet kívánni. Gáláról gálára látható, érezhető a fejlődés. Összességében egy minőségi, izgalmas terméket kaptunk és csak jókat mondhatunk a GLORY 17-ről, annak ellenére, hogy jelen sorok írója nem éppen nagy rajongója a torna-formátumnak.

Rico Verhoeven egyértelmű pontozással legyőzte Ghiță-t, Valtellini pedig egy szintén elképesztő meccs keretében elvette a váltósúlyú övet Marc De Bonte-tól. Ezzel három öv is gazdájára talált, egyetlen este!

Izgalommal várjuk a következőt show-t!