Ezúttal versenyidőszakon belüli vizsgálat mutatott kokszpozitív eredményt, nem csoda, hogy Huntonak teljesen tele lett a töke.
Néhány nappal azután, hogy kiderült, Brock Lesnar megbukott a UFC 200-at megelőző, június 28-i doppingteszten, a USADA arról értesítette a UFC-t, hogy a pankrátorsztár egy másik, ezúttal versenyidőszakon belüli vizsgálaton is pozitív eredményeket produkált.
Lesnar július 9-én ugyanazzal a szerrel bukott meg, mint az előző alkalommal, közölte a doppingellenes ügynökség, azonban a tiltott anyagot ezúttal sem nevezték meg. Az a sportolón áll, hogy nyilvánosságra hozza-e a készítmény nevét.
Az első bebukott teszt után Lesnar egyik edzőpartnere arról beszélt, hogy a pankrátort asztmapipa használata miatt meszelték el, de ennek elég kevesen ültek fel. Ráadásul a második eset után röviddel az LATimes és az ESPN is azt jelentette, hogy Lesnar mindkétszer klomifennel bukott meg. Ez ugyanaz az ösztrogén blokkoló, amit Jon Jones mintáiban is megtaláltak. A lapok értesülését még nem erősítették meg, és valószínűleg Jones ügyéhez hasonlóan ezt legkorábban akkor fogják megtenni, amikor a Nevada Állami Atlétikai Bizottság egy következő ülésén megtárgyalja a doppingvétségeket.
Lesnar a UFC 200 előmeccsén egyhangú pontozással verte meg Mark Huntot, aki már az összecsapás előtt doppingolással vádolta meg a pankrátort, aztán az első tesztbukás után Lesnar teljes meccspénzét követelte. A követelésre a mai napig nem érkezett reakció a UFC-től (feltehetőleg nem is fog), és most, az újabb kihágás hírére Hunt a hivatalos oldalán egy MMA-s szakszervezet létrehozását kezdte el szorgalmazni. Hunt azt is elmondta, akár vállalná is az érdekvédelmi szervezet vezetését.
Nem aggódom a UFC miatt. Egész életemben harcoltam. Harcoltam a túlélésért otthon, a ringben, és most a ketrecben. Ezek a fickók még csak nem is akarták, hogy a UFC-be jöjjek, de mégis itt vagyok. Nem félek tőlük.
Nem tudom, mi a helyzet az Államokban, de Ausztráliában a munkások összefognak, hogy hallassák a hangjukat. Sokan beszéltek már erről, de valakinek meg is kellene csinálnia, és én örömmel lennék az az ember.
Az MMA-szakszervezet ötlete valóban már évek óta kering a bunyósközösségben, a témát még a volt könnyűsúlyú harcos Jamie Varner emelte be, rögtön 2014. decemberi visszavonulása után. Csak mivel Varner akkor már rég túl volt népszerűsége csúcsán, ráadásul négymeccses vereségszériával ment nyugdíjba, senkit sem érdekelt. Hunt viszont talán sohasem volt még ennyire közkedvelt, és a Lesnar-ügy még nagyobb figyelmet biztosít neki. A UFC tulajdonosváltása miatt pedig most sokkal kedvezőbb a klíma egy ilyen összefogásra, mint eddig bármikor.
Utolsó kommentek