TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Totaldamage Fighter 2013 kiemelt: Végh 'Pumukli' Attila

2014.02.23. 19:28 td_axl

pumukli_1.jpg

Totaldamage Fighter 2013 ugyan egy nyereményjáték volt, melynek közönségdíjasa Nánási Fatime lett, az indulók közül pedig Birics Tamást választottuk szakmai díjazott címre, de szeretnénk kiemelni több magyar harcost, akik valóban megérdemlik az elismerést. Sényei LászlóKálucz MartinTörök Dániel  és Buchinger Iván után Végh Pumukli Attilával folytatjuk. Pumukli Totaldamage Fighter 2013 kiemelt státuszához kétség sem férhetett, hiszen a bősi harcos 2013-ban a magyar MMA történetének első harcosaként az USA-ban felült a Bellator MMA félnehézsúlyú trónjára. Attila rendkívül sikeres európai portyázásait követően került az USA-ba, melyről folyamatosan értesülhettetek oldalunkon, többek között az All Access Pumukli első és második része révén Attila mesélhetett erről az útról, majd pedig címszerzését követően is jártunk nála (alább a videók). Attila gondolatai a Totaldamage elismerés és a 2013-as sikerei kapcsán:

Sziasztok! Köszönöm szépen a díjat, nagyon megtisztelő!  2013-ban lettem a Bellator MMA félnehézsúlyú bajnoka, nagyon hosszú es nehéz utat tetem meg eddig. Ezt követően 2013-ban voltak kisebb sérüléseim, de nem veszélyesek, azóta keményen edzek és készülök a következő összecsapásra, hogy megvédhessem a címem. Köszönöm a Totaldamage-nak, hogy segített mindenben, a szurkolóknak, hogy velem vannak, a családomnak, barátnőmnek, sparring partnereknek, edzőknek és barátoknak, nélkületek nem értem volna el azt, amit elértem. Köszönök mindent, ,,fight is my life " a mottóm!

Totaldamage interjú Pumuklival címszerzését követően

 

Totaldamage All Access Pumukli 2: Bellator MMA félnehézsúlyú torna és Diesel Wiuff legyőzését követően Attila mesél élményeiről

 

Totaldamage All Access Pumukli 1: Bellator MMA félnehézsúlyú torna előtt Attila mesél élményeiről

 

Totaldamage interjú Pumuklival a Bellator MMA bemutatkozását megelőzően

Pumukli március 21-én védi címét Emanuel Newton ellen, a felkészüléséhez várhatóan március 10-én csatlakozunk Floridában az American Top Team-ben, hogy egy hetes interjú- és videó naplót készítsünk Pumukli edzéseiről, gondolatairól.

Amennyiben személyesen szeretnél Attilával találkozni, amerikai élményeiről hallani, vagy együtt edzeni vele, akkor május 24-én látogass ki a Syma Csarnoka a Martial Arts eXpo - Harcművész és Küzdősport Expora, ahol a Bellator félnehézsúlyú bajnok szemináriumot tart majd. 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr825827880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása