A Totaldamage Fighter 2013 ugyan egy nyereményjáték volt, melynek közönségdíjasa Nánási Fatime lett, az indulók közül pedig Birics Tamást (hamarosan jön a cikk) választottuk szakmai díjazott címre, de szeretnénk kiemelni több magyar harcost, akik valóban megérdemlik az elismerést. Sényei László után a sort Kálucz Martinnal folytatjuk. Martin 2013-ban nagyon aktív és kimondottan sikeres évet zárt, hiszen hazai MMA és K-1 tornagyőzelem mellett novemberben Liberecben WKU világbajnoki címet nyert. Ezt követően MMA-karrierjének irányítását új menedzser vette át, a kitűnő kapcsolatokkal rendelkező horvát Zvonimír Brala segíti pályafutását. Minden adott hát a fiatal debreceni harcos számára, hogy 2014-et is sikeresen zárja. Martin gondolatai a Totaldamage Fighter 2013 elismerésről és a 2013-as évről.
Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy a kedvenc honlapom gondolt rám és beválogatott a Totaldamage Fighter 2013 kiemletek közé.
Mindig is örömmel fogok visszagondolni a 2013-as évemre, hiszen úgy gondolom, hogy eredményesen zártam. 8 MMA mérkőzésemből mind a 8-at sikerült megnyernem úgy, hogy kivétel nélkül egyiket se bíztam a pontozókra és a novemberi meccsen sikerült világbajnoki címet szereznem Csehországban. A fő sportágamon kívül úgy hozta a sors, hogy K-1 szabályrendszerben is kipróbálhattam magam egy nehézsúlyú 4-es tornán, amit ugyancsak megnyertem. Én csakis magamnak akarok megfelelni, ezen kívül senkinek nem akarok bizonyítani, viszont tudom, kik azok az emberek, akik önzetlenül, minden érdektől elkülönülve segítettek, a jövőben csakis velük akarok együtt működni és azt is tudom, hogy kik azok a negatív emberek, akik páva módjára, érdekből voltak mellettem, tőlük egy életre meg akarok szabadulni...
Utolsó kommentek