Kálucz Martin megmutatta, nem csak MMA-ban képvisel jó szintet, a nyíregyházi négyes tornán K-1-ben végzett a nehézsúlyú mezőny élén.
A debreceni edző, Hutai László egyik versenyzője baleset miatt nem tudta vállalni a nyíregyházi tornán való részvételt, így Martin mindössze 83 kilóval ugrott be a K-1-szabályrendszerű, nehézsúlyú bunyóra. Első riválisa a jó kéztechnikával rendelkező 115 kilogrammos Ruzsinszki volt. Az ütközet három menet után is igen egálszagúra sikeredett, így a bírák extramenetre küldték a feleket. Ez az etap már nem ment végig, Ruzsinszki szeme egy jobbegyenestől felszakadt, Martin leléptetéses győzelemmel jutott a döntőbe.
- Nem igazán éreztem a bunyót, betegség miatt az elmúlt héten alig tudtam edzeni, a lényeg, hogy sikerült hozni a meccset – mondta Martin.
A döntőben nem a Martin által várt harcos került, riválisa, a nyíregyházi Pócsik kétszer is leütötte, így ő került a fináléba.
- Az első menet az enyém volt, okosan bokszoltam, betartottam a taktikai utasításokat. A második és a harmadik menetre fejben és fizikailag is elfáradtam, csináltam hülyeségeket, de megosztott pontozással így is 2:1-re hoztam a mérkőzést. Nem gondoltam volna, hogy K-1 négyes tornát nyerek a hétvégén, pláne azután, hogy a hét elején még igen beteg voltam. Jó volt újra versenyezni, fel kell használnom a tapasztalatokat, s beépíteni a melóba.
forrás: hungarianpitbullfighters.hu
Utolsó kommentek