TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Kálucz Martin a WKU világbajnoka

2013.11.25. 20:29 td_axl

Kálucz Martin a libereci küzdősportgála főmérkőzésén két menet alatt úgy leamortizálta a WKU világbajnoki címvédőjét, a cseh Tomas Penz-et, hogy az már nem tudott kijönni a harmadik menetre, így a díszes öv a debreceni harcos derekára került. MMA-karrierje legnehezebb bunyójára készült Kálucz Martin, tisztában volt a cseh Tomas Penz tekintélyt parancsoló eredménylistájával. 
kalucz2.jpg

Úgy érzem magam, mint egy forgalomból kivont, ócska Trabant – mondta fáradtan, de boldogan a mérkőzés után másfél nappal Martin. 

Sportolónk Csehország egyik legismertebb MMA-fighterével csapott össze Liberecben, Penz mögött komoly támogatók állnak, akik természetesen győzelmet vártak a WKU-címvédőjétől. A jól szervezett rendezvényen 3500 néző biztatta kedvencét, természetesen ők is biztosra vették Penz sikerét. Martin azonban másként gondolta…

A taktikám az volt, hogy kifárasztom a srácot, aztán a harmadik menetben begyújtom a rakétákat – fogalmazott Martin. – Ehhez az kellett, hogy túléljem az első két menetet. Az első öt percben nem akartam kibontakozni, de azért visszaválaszoltam. Belecsúsztam egy balhorogba, aztán kaptam rá egy kőkemény könyököst is, de sikerült visszajönnöm a meccsbe. Elismerem, a menet a cseh srácé volt. A második etapban emeltem a tempón, egyre pontosabb kombinációkat helyeztem el, már volt lehetőségem a meccs befejezésére is. De a karfeszítésből kijött, de aztán egy ötös-hatos ütéskombinációval megfogtam, ha nem ölel át, befejeztem volna a meccset. A harmadik menetre azonban már nem tudott kijönni a címvédő, az elszenvedett 20-25 combostól, a kemény ütésektől, de a karfeszítés sem tett jót a könyök ízületének. 

Az ámulatból felocsúdott közönség sportszerűen megtapsolta Martint, sokan fényképezkedtek vele. 

Bőven volt még bennem szufla, az egyik erősségem, hogy bírom az ütéseket, tudtam, Penz nem fog leamortizálni – mondta Martin. – Igaz, szétszakadt a szemöldököm, elég csúnya, de a sebek begyógyulnak, a WKU világbajnoki öve viszont az enyém! Nagyon büszke vagyok, hogy MMA-karrierem egyik legkeményebb csatáját megnyertem, ráadásul erős ellenfelet győztem le. Köszönet a három Lacinak (Hutai, Soltész, Kiss), akik érdek nélkül segítik a felkészülésemet. Korábban azt mondtam, ha győzök, erre Európában felkapják a fejüket a szakmában. Van már néhány megkeresésem, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani…

forrás: hungarianpitbullfighters.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr505656885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metadata 2013.11.27. 07:45:48

Óriási gratula Martin!

Ez a fotó az öltözőben fáradtan, bajnokként priceless!
süti beállítások módosítása