Totaldamage

Ennyire van tele a bakancs

Régebben sokszor eszembe jutott, hogy milyen jó lehet profi sportolónak/bunyósnak lenni. Arra koncentrálhatsz, amit szeretsz. Persze, keményen kell edzeni, de mégis mi baj lehet a sérüléseket leszámítva? Valószínűleg, mikor erre gondoltam nagy tévedésbe estem. Profi sportolónak lenni igazi kihívás. Nem elég a sportban megállnod a helyed, de az élet számos egyéb területén is oda kell tenned magad. Sokan nem is bírják ezt a nyomást és, ha még is, akkor sincs kolbászból a kerítés.

Nemrégiben T.J. Dillashaw, az UFC harmatsúlyú kiválósága fakadt ki, és tette szóvá, hogy a világ, vezető MMA szervezete számára a harcosok nem többek egyszerű munkavállalóknál.

Úgy bánnak velünk, mint az alkalmazottakkal, de nem adnak semmilyen ezzel járó juttatást. Elég őrült dolog, ha jobban belegondolsz. Tudatnunk kell velük, hol töltjük a nap minden percét, hogy az USADA megtaláljon és tesztelni tudjon minket. Ellenben betegbiztosítást nem biztosítanak. Nagyon nem ok, hogy milyen kontroll alatt vagyunk tartva. Ha meg kell mondanod, hol dolgozol és éppen mit csinálsz, akkor alkalmazottként bánnak veled és nem vállalkozóként. Egy alvállalkozónak nem mondhatják meg, hogy mit és mikor csináljon. Ez az egész doppingteszt dolog el van baltázva, arról nem is beszélve, hogy a Reebok cuccait kell viselnünk. Úgy tesznek, mintha alkalmazottak lennénk, de nem biztosítják az ezzel járó előnyöket.

Mi lehet Dillashaw igazi problémája?

Nos, az UFC az USADA-val együttműködve kidolgozott egy „holléti hálózatot”. Itt a bunyósoknak meg kell adniuk a pontos időbeosztásukat arra az esetre, ha tesztelnék őket. A teljesítményfokozó szerek elleni harccal maximálisan egyetértek. De el tudjátok képzelni milyen lehet, úgy készülni egy meccsre vagy csak élni az életedet, hogy bármikor felbukkanhat pár arc, akik vizelet - és/vagy vérmintát kérnek tőled?

A másik gondja, a már sokat említett Reebok szerződés. Ennek keretében a harcosoknak az oktagonban és a bunyó előtti héten már csak a Reebok hivatalos ruháiban szabad megjelenniük. Ezzel a lépéssel sok bunyós elesett a korábbi szponzori pénzektől, mi meg az egyedi és néha igen tetszetős szerkók okozta vizuális ingerektől.

Azonban, azt se felejtsük el, hogy T.J. a betegbiztosítást illetőben bizonyos mértékben téved, hiszen az UFC nem kevés pénzt ölt abba, hogy a bunyósai megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljenek. Még, olyan hírek is felröppentek, hogy azért mondanak le annyi mérkőzést sérülésre hivatkozva, hogy így tudjanak felgyógyulni olyan sérülésekből a harcosok, amik kezelésére más módon nem volna lehetőségük.

T.J. –nek, azonban más is böki a csőrét. Azt is sérelmezi, hogy az UFC eladását övező cécóban a harcosokat állítása szerint a „sötétben tartották.”

Azt mondták nekünk, nem adják el a céget, de közben mindenki tudta, hogy ennek az ellenkezője az igaz. Nyílt titok volt és mégis az ellenkezőjét állították.

Az új egészségesebb fogyasztást elősegítő szabályokat sem kímélte. Ezek értelmében a harcosoknak – a mérkőzést megelőző héten – a testsúlya nem lehet több, mint a súlycsoport felső határa +8%.

Ez T.J. esetében azt jelenti, hogy mivel 135 fonton versenyzik, maximum 146 font lehet, ő, azonban sok esetben 150 fontról kezdi meg a fogyasztást a mérlegelést megelőző héten. A magam részéről egyet értek az UFC kezdeményezésével, amit nem kis részben az utóbbi időben megnövekedett halálos fogyasztások száma indokolt. Ugyanakkor értem Dillashaw problémáját is, hiszen ha egy harcosnak jobban megy a fogyasztás, akkor miért kellene őt korlátozni? Ugyanakkor a szabályok vagy mindenkire vonatkoznak vagy senkire. És a fenti felvetés inkább lehet érzelmi alapú, mintsem egy jól átgondolt kijelentés.

Ezt mutatja az is, ahogy az UFC vezetőségéről és az abban beállt változásokról – Lorenzo Fertitta már nem vezetője a szervezetnek – nyilatkozott.

Dana és Lorenzo meg a többi arc nem hülyék. Minden bizonnyal le fognak lépni mielőtt valamiféle bunyós szakszervezet alakulna, vagy valamilyen komoly jogi eljárás alá vonnák őket.