TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Vidákovics Patrik és Szalontai Gergő hétvégén mérkőzik egymással

2014.01.21. 20:43 td_soleado

A többek közt Profi Interkontinentális K-1 Bajnoki övvel is rendelkező, a Kick-Thai Boxing Team Baja versenyzője, Vidákovics Patrik 73 mérkőzéssel a háta mögött várja a hétvégi, Szalontai Gergő elleni megmérettetést. Patrik tavalyi éve igazán parádésra sikeredett, a már említett cím mellett - edzője, Mezőfi András nagy örömére - a -76kg-os kategóriában a hazai profi K-1 bajnoki öv is vitrinébe került.

vidakovics.jpg

 „Az a megtiszteltetés ért, hogy Január 25-én bunyózhatok a savate-s Szalontai Gergővel, a Harcosok Klubja rendezvényen. Már láttam küzdeni őt korábban. Egy jó fizikumú, dinamikus, kitartó harcosnak tartom. Szerintem egy kemény, pörgős bunyónak nézünk elébe, de ha megvan a lehetőségem rá, megpróbálom idő előtt befejezni.”

 Az eredményekkel a pestszentlőrinci Francia Box Klub versenyzőjének, Szalontai Gergőnek sem kell szerénykednie, a sportágban EB 3. hely, Kempo magyar bajnok és Világkupa győztes. Dudás Attila mellett Mocsár Gyula és Ferenc József segíti a felkészülését.

 „Láttam néhány mérkőzését. Nem kérdés, hogy képzett harcos. Minden valószínűséggel kemény, és pörgős mérkőzés lesz.”

Jön a Shogun vs Henderson 2?

2014.01.21. 18:28 td_adamrepa

UFC-139-Shogun-vs-Henderson.jpg

Márciusban úgy néz ki ismét találkozik a UFC történetében az egyik legnagyobb küzdelmet produkáló páros (UFC 139), a 43 éves Dan Henderson és a 32 éves "Shogun" Rua. A két legenda első találkozásakor a meccset pontozással Henderson vitte, ám Shogun azóta jelentős fejlődést mutatott állóharcában, köszönhetően tán legfőképp annak, hogy nemrégiben a legendás boksz-edzővel, Freddie Roach-val dolgozott együtt egy ideig.

Hivatalosan a UFC ugyan még nem erősítette meg a fentebbieket, azonban, ami késik, nem múlik. Shogun UFC karrierje során csak egyszer harcolt Brazíliában (amikor is az első menetben megállította Forrest Griffin-t a UFC 134 gálán). Részben ezért, részben más, egyértelmű indokok miatt is logikus, hogy rákerüljön egy brazil gála névsorlistájára.

Shogun (22-8) nemrégiben hatalmas kiütéses győzelmet aratott James Te Huna ellen a UFC Fight Night 33 gálán, ezzel pedig megszakította balszerencsés szériáját (előtte ugyanis két meccset bukott). Henderson ugyanakkor kicsit falhoz van szorítva - utóbbi három meccsét elvesztette, Victor Belfort pedig életében először kiütötte a mindaddig kiüthetetlennek hitt Hendo-t. Könnyen lehetséges, hogy Shogun győzelme esetén mennie kell.

A következő brazil gála Március 23-ra van kiírva. Eddig csak néhány párosítás ismert. Ott lesz tehát vajon a két legenda? Akárhogy is, elevenítsük fel kicsit a páros előző találkozását:

Viadal Szeminárium 2014

2014.01.20. 20:37 td_soleado

Ismételten Viadal Szemináriumra invitálja a tudásukat csiszolni vágyó harcosokat Hanshi Lévai László (7.dan) és ifj. Lévai László (2.dan).

A Hanshi Lévai László által létrehozott Viadal Szabályrendszer szinte megegyezik az MMA-ban használtakkal, a különbség azonban, hogy 10 unciás kesztyűben küzdenek a sportolók és a földharc 30 másodpercben limitált. 30 év alatt a Viadal szabályrendszer eljutott odáig, hogy a mai Zen Bu Kan Kempo versenyek meghatározó része lett.

kempo_szeminarium.jpg

A Viadalokon 13 éves kora óta résztvevő ifj. Lévai László gondolatai:

„Úgy tartom, hogy amit átadok a tanítványoknak, az legyen olyan tanítás, ami tényleg működik éles helyzetben is. A Zen Bu Kan Kempo nagyon sokrétű. Mondhatni azt is, hogy mindenkinek meg van a saját Kempoja. Mindenki másban jobb. Nekem az állóharcban kerekedett ki az, ami mindig is érdekelt, hogy jobban beleláthassak a küzdelem rendszerébe. Az erős kombinációk, és a dinamika mellett mi kell ahhoz, hogy teljes képet kapjak a küzdelemről. Sok más stílust kipróbáltam már, de még mindig a Zen Bu Kan Kempoban találom meg az apró részleteket. És ezt eddig csak is Hanshi Lévai László tudta elmagyarázni és megmutatni, amit Ő, Dr. Harnos Imre Hanshitól tudott megtanulni."

A szemináriumra nem csak a ZBK Kempo edzéseket látogatókat várják a szervezők. A részvételi díj mellett természetesen az egyéni edző- és védőfelszereléseket is vinni kell!

Struve: Vissza fogok térni!

2014.01.20. 20:37 td_hriczuakos

20091214012842_IMG_3301.jpg

Az UFC nehézsúlyú mezőnyének égimeszelője, Stefan Struve lassan egy éve nem lépett a ketrecbe, mely nagyban köszönhető legutóbbi vereségének, mikor is Mark Hunt gyakorlatilag szilánkosra törte az állkapcsát. Nem is volt biztos a meccs után, hogy mi lesz a holland bunyós további sorsa, hisz nem ez volt Stefan első kiütéses veresége. Az orvosok nem is nagyon nézték ezt jó szemmel, Struve előző vereségei ugyanis komoly problémákat okozhatnak az agyában. Emellett aztán Struve szívproblémákkal is küzdött. White is megérti ezt, elvégre mégis csak emberről van szó, anno nyilatkozta is, hogy talán a visszavonulás lenne most a legokosabb lépés, de Stefan helyett nem hozhat döntést. A holland fiú aztán nem sokkal jelezte is, hogy megint edzésbe áll, kész a visszatérésre. A Hunt elleni vereségét leginkább azzal magyarázza, hogy nem volt partiban a testével, megerőltető volt neki neki az az előzetesen kiírt 5 menet, melyet a szíve nem is nagyon bírt:

„A legutóbbi meccsemet ezért vesztettem el. Soha nem éreztem még olyan gyengének magam a ketrecben. Alig tudtam állni a lábamon. És az a legnehezebb, hogy így kellett elszenvednem azt a vereséget. Zsinórban négy meccset nyertem, mindet befejeztem idő előtt, majd a testem valahogy szétesett az első menet végén. Nem is igazán tudtam, mit akarok majd csinálni.”

Nos, azóta elvileg még komolyabb 5 menetes sparring edzéseket is el tud végezni Struve, aki a rajongóinak bejelentette, hogy mindenképp visszatér. Bár konkrét időpont és ellenfél még nincs kijelölve, ezek az infók elég biztosnak mondhatóak. Azt viszont nem tudom, hogy Dana vajon vállalná-e a kockázatát, hogy Stefan megint az UFC-ben bunyózzon, elvégre főnökként elsődleges feladata lenne, hogy a bunyósok egészségét tartsa szem előtt.

H.Ákos

Mark Hunt highlight

2014.01.20. 15:01 td_adamrepa

Exkluzív interjú Lungu Sándorral

2014.01.19. 16:37 td_adamrepa

Nagyon örültünk, hogy a román küzdősport magyar ajkú ikonja elfogadta megkeresésünket, és válaszolt az általunk feltett kérdésekre. Lungu Sándor épp térdsérüléséből lábadozik, de egy igazi harcoshoz méltóan, csak a visszatérés gondolata lebeg a szeme előtt.

1477610_764929410187887_2021441770_n.jpg

- Hogy áll a rehabilitáció a térdsérülésed után? Mikorra reális a visszatérésed?

 - Elég jól, szerintem. Ha minden jól alakul, akkor terveim szerint májusban lehet szó az első meccsről.

 - Tervezel MMA meccset is a közeljövőben? Utoljára 2012 Decemberében láthattunk MMA-ban.

- Igen, nagyon szeretnék, csak egyelőre a szerződésem a SUPERKOMBAT szervezettel nem engedi, hogy versenyezzek egy másik szervezetnél, legyen az  MMA vagy kickbox.

- Bánod, hogy nem előbb találtál rá az MMA-ra, mint sportra?

- Igen, bánom, mert úgy érzem ez az a sportág vagy stílus, amelyik igazából illik az életstílusomhoz, a testemhez és szívemhez.

- Milyen volt látni belülről a PRIDE FC-t?

- Fantasztikus volt! Akkor igazából nem is értettem, hogy mi történik. Annyira profi módon csinálták az egészet, hogy szinte nem is kellett mást csinálni, csak bunyózni. Sosem tévedtünk el, mindig volt valaki, aki mondta, mit kell csinálni, merre kell menni. Szuper volt! Ehhez hasonlót csak a SUPERKOMBAT-nál tapasztaltam.

1511418_765973030083525_1765848442_n.jpg

- A PRIDE 30 - ahol James Thompsonnal harcoltál - egy legendás gála volt. Ismerted nagyjából az est sztárjait?

- Igen, nagyjából. Ott volt, mint sztárvendég a legendás Fedor (akkor meccseltek Cro Cop-val), Josh Barnett, Sakuraba, Ken Shamrock, Rampage Jackson, Murilo Ninja.

- Milyen érzés volt a Saitama arénában állni annyi ember előtt?

-Pffuu... Milyen érzés? Amikor beléptem az arénába, azt hittem, hogy álmodom az egészet. 50.000 ember volt jelen és olyan messze volt a ring, hogy csak egy kicsi fehér kockát láttam valahol a messzeségben. Ahogy közeledtem, mintha az egész mozgott volna - mint egy varázs-szőnyeg. Kemény élmény volt!

- Mi volt a fő különbség a K-1 és a PRIDE élményben?

- Elsősorban a földharc. A K1-ben úgy éreztem, mintha a kezem és a lábam le lenne kötve. Mikor kellene egy fojtás a harc egy bizonyos pontján, le kell hogy álljak. Nem tudom a kettőt összehasonlítani. Részemről az MMA a csúcsok csúcsa, a többi csak "kiegészítő" sportág.

-Sok bunyót nézel szabadidődben? Kik a kedvenc MMA/kickbox harcosaid?

- Igen sok bunyót nézek, szinte minden nap. A kedvenc harcosom Cain Velasquez.

- Hogy érzed magad a SuperKombatnál? Milyen a viszonyotok?

- Nagyon jól érzem magam. A többi harcos is tisztel, mint egy öreg dinoszauruszt. :) Tetszik nekik, látják, hogy ha nagyon súlyos is vagyok, csinálom tovább, nem adom fel könnyen. A szervezők is nagyon jó fejek. Szerintem olyan az egész, mint egy nagy család. A bunyókon kívül is!

- Mik a terveid? Van esetleg bármi konkrétum a SuperKombat részéről?

- A tervem, hogy minél többet bunyózzak. Akármilyen stílusban. A SUPERKOMBAT szeret engem, mert egy normális harcos vagyok, nincsenek nagy követeléseim, és mindig telt házat  csinálok az arénákban. :)

Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk! További sok sikert kívánunk!

 

by: td_adamrepa & td_soleado

Rampage és Spong Twitter-háborúzik a hétvégén

2014.01.19. 16:33 td_axl

rampage.jpg

A múlt hét egyik nagy híre volt (nézőpont kérdése), hogy a WSOF egy szervezetek közötti challenge gála ötletével állt elő, a Bellator MMA ellen küldték volna legtehetségesebb fiaikat egy zsíros PPV és presztízsnövelő buli keretében. A Bellator érdemben nem foglalkozott a témával, ez win-lose történet lenne, és abban is biztosak lehetünk, hogy a WSOF maga kénye-kedve szerint hozta létre a képzeletbeli párosításokat. Szerintük Rumble Johnson például tuti befutó lenne Pumukli ellen, és Tyrone Spong is megoldaná Rampage Jacksont. 

Szóval ilyen formában biztosan nem jön létre egy szervezetek közötti versengés, Spong pedig úgy érezte, hogy ideje legalább egy kis hype-ot csinálni a dolog körül. Megtalálta magának Rampage Jacksont a Twitetteren, és attól pedig nem kellett félnie, hogy nem jön válasz üzeneteire. Spong pedig nem is taposott bele a b*sztatós pedálba, csak pingette Jacksont, hogy intézze el Rebney-nél, hogy ők ketten bunyózhassanak. Aztán kialakult egy szaftos kis adok-kapok, mely során Jackson arról írt, hogy bár már öreg róka, akkor is össze tudná rakni Spong-ot, aki eddig két nevetséges MMA-ellenfél ellen begyűjtött győzelemmel pattog. Ugyan elismerte, hogy Spont dekoratív kick-box mérleggel rendelkezik, de ne a Twitteren arcoskodjon, főleg úgy, hogy a Bellator közelében sincs, inkább találkozzanak valahol és lerendezik a dolgot.  Persze ezen a meccsen Spong és Rampage is sokat keresne, ha létrejönne, Tyrone pedig nevet szeretne csinálni magának Jackson skalpjával. Mire menne szerintetek a volt UFC félnehézsúlyú bajnok ellen a Glory üdvöskéje? 

UFC on FOX 10: Út az oktagonig

2014.01.19. 16:02 td_adamrepa

ufc-fox-10.jpg

Az alábbi videóban hat UFC harcos felkészülésébe tekinthettek be, ahogy a következő megmérettetésükre készülnek. Bendo, Thomson, Gonzaga, Miocic, Cerrone, Martins. Erős gálának nézünk elébe!

Fitness világbajnok mutatkozik be a KSW-nél

2014.01.19. 16:02 td_soleado

A jelek szerint a lengyelek is rákaptak a női MMA ízére. Azok után, hogy a KSW 23 (Khalidov vs Manhoef) debütál az első WMMA bunyó, Karolina Kowalkiewicz és Marta Chojnoska közt, a sorban most következő, KSW 26 maincard is tartogat mérkőzést a WMMA rajongók számára.

kamilla.jpg

 A névsor még korán sem teljes, azt azonban már biztosra lehet tudni, hogy egy ötször fintess világbajnok, Kamila Porczyk (1-0) újoncként debütál majd a szervezetnél. A 36 éves lengyel sportoló igazi sztár hazájában, tévés szereplések, dvd kiadás és megannyi címlap fotó (meg egy Olimpiai Bizottságot vezető férj) van a háta mögött. Bemutatkozó mérkőzését tavaly júniusban Jana Wagenhuber ellen TKO-val nyerte. A KSW 26: Materla vs Silva 3. gálát március 22.-én rendezik.

kamilla_2.jpg

UFC 171: Hendricks vs Lawler előzetes

2014.01.19. 11:54 td_axl

ufc-171.jpg

GSP elment, az UFC váltósúlyú trón pedig üresen áll. Nagy a mozgolódás a súlycsoportban, csak az ATT-n belül például négyen hajtanak címre: Lawler, Woodley, Lombard és High. A négyes fogatból mindjárt hárman is szerephez jutnak az UFC 171 során, és valljuk be, Lawler címmérkőzése egy igazi tündérmese. Robbie hosszú utat járt be, március 15-én pedig Hendricks ellen megkoronázhatja fáradozásait. Hendricks magán érzi az övet, GSP ellen szerinte ő nyert...de vajon képes lesz valaki olyan dominanciára a súlycsoportban, mint Georges? NickTheFace ismét alkotott:

WSOF 8 gála ingyen

2014.01.18. 23:23 td_adamrepa

WSOF8.jpg

A WSOF radikális lépésre szánta el magát és minden Amerikán kívüli, nemzetközi rajongó számára ingyen elérhetővé teszi a WSOF 8 gála streamjét, melyet egy órán belül, a szervezet honlapján tekinthettek meg. A gálán látható lesz két egykori UFC-s sztár, Anthony "Rumble" Johnson és Mike Kyle is, de az est fő meccsén Justin Gaethje és Rich Patishnock küzd majd meg a könnyűsúlyú övért.

wsof8johnsonkyle.jpg

A vale tudo históriája (Negyedik rész)

2014.01.18. 20:37 td_Emree

Az első, második és harmadik rész után következzen A vale tudo históriája sorozat befejező (?) része.

A ’90-es évek végétől az új évezred elejére a sport megváltozott. Mivel az MMA fő nemzetközi színtere Észak-Amerikába és Japánba helyeződött, ahol szabályok közé szorították a küzdelmet, Brazília rákényszerült, hogy alkalmazkodjon az új idők szeléhez. Azonban ez nem jelentette a brazil MMA szervezetek megszűnését. A harcosoknak szükségük volt, kisebb volumenű gálákra, ahol megfelelő tapasztalatra tehetnek szert és felhívhatják magukra a figyelmet, mielőtt kilépnek a nemzetközi porondra.

chute-boxe.jpgChute Boxe aranykor pillanatkép

Két évtizeden keresztül kétes menedzserek tucatjai próbáltak változtatni ezen, azonban legtöbbjük erejéből néhány mérkőzésre futotta, mielőtt lehúzták volna a rolót. Universal Vale Tudo Fighting, Pentagon Combat, Brazil Open, Super Challenge, Mo Team League ezek a szervezetek mind megpróbálták, és mind el is buktak. Kezdetben Sergio Batarelli International Vale Tudo Championship nevű szervezete volt az egyetlen, mely komolyan meg tudta vetni a lábát a piacon és olyan harcosok karrierjét indította be, mint Wanderlei Silva, Jose Landi-Jons, Pedro Rizzo, Mark Kerr és Chuck Liddell. Az IVC volt az a szervezet, amelyik a curitiba-i illetőségű Chute Boxe csapatot feltette az MMA térképére. Miután az IVC-t is utolérte a végzete, a Chute Boxe főnöke Rudimar Fedrigo és egy promóter Jorge Guimaraes közös erővel életre hívták a Meca World Vale Tudo -t. Ezek után a Meca töltötte be azt a rést, amire a brazil harcosoknak és közönségnek szüksége volt, olyan neveket állított pályára és a nemzetközi közönség elé, mint Anderson Silva, Murilo Rua, Mauricio Rua csak hogy néhány nevet említsünk a legnagyobbak közül.

Ahogy a japán MMA piac szép lassan leült, ugyanaz ment végbe a brazil MMA életében is, azzal a különbséggel, hogy itt ez a negatív hatás csak egy rövid ideig hatott. A Pride Fighting Championships áldozatul esett a botrányoknak, ezzel az Ultimate Fighting Championship vált a legerősebb MMA szervezetté, ez világossá tette a brazil promóterek számára, hogy össze kell fogniuk, és egy olyan szervezetet kell létrehozniuk, ami felkészíti a helyi harcosokat a világ legjobbjai elleni küzdelemre. Elsőként az Ismail által életre hívott Jungle Fight felelt meg a kihívásnak. Ez az a szervezet, ami felhívta a figyelmet Lyoto Machida, Fabricio Werdum, Ronaldo Souza, Erick Silva teljesítményére, és még sok, olyan harcoséra, akiket ma Brazília legjobbjai között tartanak számon. Azok közül, akiket nem a Jungle Fight karolt fel a legtöbben az Andre Pederneiras által alapított Shooto Brazil elnevezésű szervezetnél szereztek nevet maguknak, ahogy tették azt a Nova Uniao csapat képviselői Jose Aldo, Renan Barao, Eduardo Dantas is.

ufc-brazil.jpgBrazil UFC-bajnokok

Ismail és Pederneiras nem csak megmutatta, hogy a helyi gálák Brazília szerte komoly érdeklődést válthatnak ki, ha megfelelően vannak reklámozva és valódi esélyt nyújtanak a harcosoknak karrierjük építésére, de e tettükkel sikerült a közösséget is inspirálniuk. Az utóbbi években az olyan gálák, mint a Watch Out Combat Show, Bitetti Combat, Max Fight, Nitrix Champion Fight mind-mind kapcsot jelentenek a helyi közösséggel valamint a harcosokkal és igyekeznek felfedezni az újgenerációs brazil tehetségeket.

Köszönhetően a helyi szervezeteknek, valamint a tervezett brazil UFC gáláknak a brazil tehetségek folytatják útjukat, hogy helyet találjanak maguknak az MMA világában. Hála a vale tudo gazdag történetének Brazília egy kontinens méretű „bajnok gyárrá” vált, ahol a következő José Aldo vagy Anderson Silva türelmesen várja, hogy eljöjjön az ő ideje.

 

A fordítás alapját képező cikk eredeti nyelven itt található meg:

http://www.sherdog.com/news/articles/2/Vale-Tudo-A-Rich-Storied-Complex-Past-59571

UFC Fight Night 35 - ahogy a fantom kamera látta

2014.01.18. 20:05 td_adamrepa

RockholdPhilippou.jpg

Mit látni 20000 fps-nél? Az alábbi videóból kiderül:

Made in China – A Sárközi MMA Team ázsai túrája (I.)

2014.01.17. 20:00 td_soleado

Több mint két hete, hogy Sárközi Robi és kis csapata – Elter Antal és Csernicsek László – landoltak a Józsefvárosi Piac őshazájában, Kínában, és megkezdték hosszú edzőtáborozásukat. A srácoktól szinte naponta kapok pár sort és képeket az épp aktuális edzőteremből vagy városból, ahol tartózkodnak.

1513323_723392694346947_1560892708_n.jpg

 Dalien városában volt az első állomás, ahol az itthoni tavaszias tél után a mínusz 15 fok üdvözölte őket. Itt 5 napot edzettek, majd újabb repülőút következett Chengduba. Az ellátásra itt sem lehetett panaszuk, a legjobb teremben edzhettek 2 napig, a helyiek legjobb harcosaival.

image-bb49ca1b070629d1c5493e1689a06c205142d2bd1fc1029bebcca228bc06811f-V.jpg

Chengdu után Xian városa következett. Itt valószínűleg hosszabb időt töltenek majd, de a tervek szerint 3-4 város van még, ahova ellátogatnak majd. Az utazásokat és az edzéseket egy kinti menedzser segíti, aki az eddigi tapasztalatok alapján nagyon jól végzi a dolgát, és ő szintén elégedett a látottakkal.

Az edzőtermek nagyon jól felszereltek, és ahogy várható volt, állóharcban kézett, felkészült harcosok fogadták a szegedi delegációt. Földön azért vannak még hiányosságaik, az esetek többségében kopognak a fiúk, mint egy rendes bádogos.

image-a8607681bf227823efede364103633882796c5d6ab0344e11f0de70b504d4a9d-V.jpg

Hamarosan mérkőzésről is be tudunk majd számolni. Több lehetséges ellenféllel is folynak kint a tárgyalások. Emellett persze rendszeresen írunk majd Robiék kínai túrájáról.    

 

 

GLORY 14 Zágráb: Cro-Cop vs Bonjasky gála infók

2014.01.17. 17:02 td_adamrepa

GLORY14ZagrebFB.jpg

Alakul a GLORY 14 felhozatala. Egyre több nevet tudni, ismert a helyszín, a fő nevek és trailer is van már. Sőt, jegyet is kapni.

A már megerősített húzóneveken túl (Cro Cop, Bonjasky) látható lesz még ún. Superfights kategórián belül a horvát nehézsúlyú Igor Jurkovic (47-7-0) és a holland Michael Duut (38-5-0) összecsapása is, valamint Shemsi Beqiri és Murthel Groenhart,  Karapet Karapetyan és Artur Kyshenko harcai.

CroCop kicsit panaszkodott egy interjúban és elárulta, hogy eredetileg egy Aert meccs volt betervezve, de bárki másnak jobban örült volna, mert Remyvel nagyon jó barátok. A GLORY ezt akarta, ő pedig belement. "Mit lehet tenni? Ilyen a sport." - mondta a horvát.

A teljes fight card tegnap lett hivatalos: A nemrégiben mindent a tetejére állító könnyűsúlyú bajnok, az egyetlen este alatt Giorgio Petrosyan-t és Robin van Roosmalen-t is kiütő, jelenleg 1. helyezett Andy Ristie (41-3-1, 21 KO) találkozik majd az amerikai Ky Hollenbeck-vel (46-3-0, 23 KO), Dustin Jacoby (4-3-0, 3 KO)  Alex Pereira-val csap össze (11-1-0, 8 KO) és a GLORY középsúlyú ranglista 5. helyezettje, a horvát Mladen Brestovac (42-9-1) a hollandiából érkező Jason Wilnis-vel fog találkozni (21-3-1, 6 KO). Ha még mindig nem lenne elég: Benjamin Adegbuyi-t a GLORY nemrég leigazolta a SuperKombattól és a zágrábi gálán rögtön a mély vízbe dobják Jamal Ben Saddik ellen, Albert Kraus pedig a GLORY berkein belül nemes egyszerűséggel csak a második Buakaw-ként emlegetett Aikpracha Meenayothin-val csap össze.

OneFC 14: War of Nations

2014.01.17. 14:12 td_adamrepa

one-fc-logo.jpg

Megérkezett a One FC soron következő, 14-es sorszámot viselő gálájának beharangozó videója. A gálát a Negara stadiumban, Kuala Lumpurban tartják majd, a maláj rajongók örömére. Az est fő meccsét a 37-7-0 mérlegű, WEC-t, UFC-t megjárt veterán, az amerikai Brock Larson vívja majd a japán Nobutatsu Suzuki ellen, akinek legutóbbi és talán legnagyobb győzelme a tavaly Májusban az első menetes TKO győzelme a veterán MMA-legenda Phil Baroni ellen.

A vale tudo históriája (Harmadik rész)

2014.01.16. 20:47 td_Emree

Történetünket ott hagytuk abba, hogy Rolls Gracie és tanítványai revansot vettek az ifjú Royce-t és a Gracie családot ért sérelmekért.

rickson2.jpg

Az esetet követő héten Molina kihívta Rolls-t a helyi újságok hasábjain. A jövőbeni összecsapás a két harcművészet (BJJ vs. Muay Thai) között már megfontolás alatt állt, amikor 1982. június 6-án Rolls egy tragikus kimenetelű sárkányrepülő balesetben életét vesztette Visconde de Maua környékén. A Gracie család több tagja is őt tartotta a legjobb harcosnak, Rolls 31 évesen távozott az élők sorából két fiút, Rolles-t és Igor-t hagyva maga után. Rolls halálát követően Molina figyelme Rickson felé fordult, akit maga Helio Gracie választott a család új bajnokává. A Gracie családi hagyományokhoz híven Rickson azt felelte Molinának, hogy amennyiben vele akar megmérkőzni, először győzze le a legjobb tanítványát, a barnaöves Marcelo Behringet. Amennyiben Molina sikerrel veszi a Marcelo jelentette akadályt, úgy Rickson kész kiállni vele.

A tervezett összecsapás kapcsán Charles „father” Robsonnak remek ötlete támadt. Úgy érezte, eljött a pillanat a BJJ és saját családja ázsiójának felemelésére, így egy négy összecsapásból álló gálát képzelt el a brazil jiu jitsu és egyéb más harcművészetek képviselői között. Tehette ezt, azért is, mert ő volt az adminisztrátora a Maracana és a Maracanzinho stadionoknak. A kung fu filmek komoly népszerűségnek örvendtek akkoriban, ezért a Gracie család tető alá hozott egy szövetséget Molina muay thai harcosai és más kung fut gyakorlók közt. Ezt megfejelve a Sao Paulo-ban született kick boksz bajnok Sergio Batarelli-t, „Rocky Batarelli: az olasz csődör” -nek kiáltották ki, hogy meglovagolják a korai 80-as évek Rocky filmjeinek őrületét. Hiába, a hypehoz rendesen értettek már ekkoriban is.

Robson ötlete hamar komoly médiavisszhangra talált, ami csak úgy vonzotta a sajtót és a befektetőket, köszönhetően a kezelésében lévő Maracanzinho arénának, a tervezett összecsapásnak a „brazil Rocky Balboa” és Rei Zulu közt, valamint annak, hogy a verhetetlen Gracie jiu jitsu harcosok más harcművészeti ágakkal csapnak össze.

Molina számára nehézségekbe ütközött, hogy kiállítsa az ideális csapatot a Gracie-k ellen. Két legjobb tanítványa Narany és Luiz Alves nem vállalták a részvételt a megmérettetésen. Molina egyetlen tanítványa, aki vállalta a küzdelmet Eugenio Tadeu volt, mert úgy érezte, hogy tartozik mesterének, aki megengedte neki, hogy ingyen eddzen nála. A fenti okoknak köszönhetően Molina rákényszerült, hogy a lute livre gyakorlói között keressen magának harcosokat. A luta livre (jelentése: szabad küzdelem, harc szabályok nélkül) gyakorlói, akik gi nélkül küzdöttek, már régóta nehezteltek a Gracie családra. Ennek két fő oka volt, egyrészt a Gracie-k előtérbe kerülése, valamint az a viselkedésük, hogy akadémiákat támadtak meg és más sportolókat próbáltak megalázni. Carlos Brunocilla két legkiválóbb tanítványa Marco Ruas és Marcelo Mendes elfogadták Molina felkérését, és csatlakoztak csapatához. Ez a pillanat később vízválasztónak bizonyult, mely örökre összeköti a muay thai-t és luta livre-t gyakorlók közösségét.

Kezdetben a jiu jitsu csapat a Gracie Akadémia négy fekete öveséből állt: Behring, Fred Bomba, Inacio Aragao és Renan Pitanguy. Az első Brunocilla-nál eltöltött grappling edzése utána Molina rájött, hogy a legjobb volna elhalasztani a tervezett küzdelmeket, azonban a Gracie-k visszautasították az ajánlatát biztosra vévén, hogy a két fél ellenségeskedése az utcára kerülne ki, ha engednének Molina javaslatának. Molina szorult helyzetét tovább tetézte, hogy néhány nappal a gála előtt Marcelo Mendes térdsérülést szenvedett, és helyette a kung fu harcos Bruce Lucio-nak kellett beugrania. Eközben a Gracie csapatnál és sérülés történt, ami Fred Bomba-t érte, azonban az ő helyére beugró Fernando Pinduka-val a csapat csak tovább erősödött. Pinduka-t ekkoriban Carlson Gracie legjobb tanítványának tartották.

sergiobatarelli.jpg

Elérkezett a küzdelmek napja, 1984. november 30. Zulu vívta a fő meccset Batarelli ellen, akit egy guillotine fojtással altatott el, Aragao könnyedén lefojtotta a beugró kung fu harcos Bruce Lucio-t. Amíg Behring könnyedén mount pozícióba került Molina-val szemben és komoly verésben részesítette, aminek TKO győzelem lett a vége, addig az ifjú Tadeu kiütötte Renan Pitanguy-t. Marco Ruas és Fernando Piduka csatája 20 perc után döntetlennel ért véget.

Ikonikus este volt, amire úgy emlékeznek a jiu jitsu világa végre méltó megmérettetésre talált. Csak jobban feltüzelte az egyre növekvő rivalizálás lángjait, ami a brazil vale tudo és MMA gerincévé vált a ’90-es évek végére. Habár a sport már meghaladta a korábbi „stílus” elnevezést, a legnagyobb brazil rivalizálás, mint a Chute Boxe kontra Brazilian Top Team még mindig a jiu jitsu muay thai ellentéten alapszik.

folyt. köv.

 

A fordítás alapját képező cikk eredeti nyelven itt található meg:

http://www.sherdog.com/news/articles/2/Vale-Tudo-A-Rich-Storied-Complex-Past-59571

süti beállítások módosítása