Sonnen után szabadon egy másik amerikai, Tim Kennedy is elkezdte kóstolgatni a brazilokat. Tim eredetileg Machida ellen ment volna, de tudjuk, hogy végül ez a párosítás ment a levesbe, Lyoto meg szépen elaltatta Munoz-t Angliában. Kennedy reménykedett benne, hogy némi unszolás után Shogun elvállalja a keringőt, de aztán egy másik brazil, Rafael Natal jelezte, benne van a buliban. Végül is, a nemzetiséget tekintve megoldották házon belül, Tim viszont nem állt le, legutóbbi nyilatkozatával például Belfort-ot találta meg:
„Ó igen, én mindig meg akartam küzdeni azzal az emberrel. Tisztán akarok-e ellene küzdeni? Ja. És a tiszta szó alatt azt értem, hogy nem használ semmilyen szteroidot, és nem Brazíliában küzd. 4 éve nem bunyózott az Államokban, ennek pedig oka van. Erre nem lehet mentsége, mert korábban már megbukott egy teszten, az Atlétikai Bizottság pedig pont emiatt nem adta meg neki az engedélyt. Brazíliában radar alatt mozoghat a TRT-jével.”
Közel 11 hónap után újra profi meccset vív a Szegedi Küzdősport Klub és a Sárközi MMA Team kiválósága, Jani István. Csehországba kapott meghívást, hogy a Hotel Praha-ban megrendezésre kerülő MMAA Arena 2 elnevezésű gálán kiosszon egy-két mázsás pofont, a hazai színeket képviselő, korábbi testépítő Milan „Godzilla” Jensik-nek.
A cseh oldalak bosszúként harangozták be a küzdelmet, ugyanis Jensik csapattársát korábban pontozással verte már Jani. A szegedi harcos kisebb kézsérüléssel bajlódik, de remélhetőleg ez nem akadályozza majd abban, hogy győztesen térjen haza a november 10-én, vasárnap megrendezendő mérkőzésről.
Hétvégén jött a Bellator 106, melyet előzetesen izomból tolt a szervezet a médiában, tekintve, hogy PPV-ben akarták sugározni, amíg a végzet Tito Ortiz sérülése közbe nem szólt. Erre átmentek ingyenes műsorsugárzásra, amire foghatta a jó nép, hogy 'dekomolyan jó fejek, Rebney meg arra számított, hogy három címmeccsel a cardban meghozza az emberek étvágyát egy későbbi PPV-re. Ezzel csak annyi lett a probléma, hogy a címmeccsek öt mentre voltak kiírva, és mindegyik végig ment, masszív 4 órás programidőt generálva. Igazán ütősre meg a főmeccs sikeredett, Alvarez és Chandler ismét odapakoltak, de ezt már a nézők egy része látta csak.
Szóval a főmeccs ismét klasszikusra sikeredett. Ugyan Alvarez és Chandler nem követték első találkozásuk forgatókönyvét, de az ismét lejött, hogy mindkettő igazi harcos, aki elmegy a szakadék széléig. A pontozók megosztottan Alvarezt visszaültették a trónra, ezzel egy nagy mélyütést vittek be a főnöknek, aki korábban azon volt, hogy a sz*rt is kiperelje Eddie-ből. Nem is tetszett Rebney-nek a dolog az eredmény hirdetéskor...
King Mo meg lassan átmegy Prince Mo-ba, mert hogy másodjára is alulmaradt Emanuel Newton ellenében. Newton tavasszal kicsapta, most pedig azt bizonyította volna, hogy nem volt véletlen az a győzelem. Fel is készült Mo-ból, aki hiába tolta a TD-ket, kifeküdni tudott csak max Newtonra, aki meg állva jól pörgette, közben pedig rekordot ért el forduló ütésszámból. Szóval Pumukli régi-régi-új ellenfele Emanuel Newton, nincs új a nap alatt, tavasszal találkoznak címet egyesíteni.
A GLORY publikussá tette a napokban a fight card részleteit, amiről egy sajtótájékoztató keretein belül értesülhettek elsőként a szerencsések. A két fő különlegesség, hogy a Japánban végletekig tisztelt Peter Aerts elvileg utoljára látható harcosként a ringben, a másik pedig, hogy egyfajta tanácsadóként lesz jelen az egykori FEG elnök, K-1 tulaj, Sadaharu Tanikawa... Az üröm az örömben, hogy Aerts elvileg az ún. "Super Fight Series" keretein belül mérkőzik meg ellenfelével, ami annyit tesz, hogy sajnos valószínűleg a közvetítésben nem lesz látható, így várni kell majd. De nézzük a lapokat:
A főmeccs:
Daniel Ghita (ROM) vs. Errol Zimmerman (CUR)
A Co-Main:
Dustin Jacoby (USA) vs. Makoto Uehara (JAP)
A GLORY 13 középsúlyú torna résztvevői:
Nieky Holzken (NLD) vs. Marc de Bonte (BEL)
Joseph Valtellini (CAN) vs. Karapet Karapetyan (ARM)
A tartalékok:
Karim Ghajji (FRA) vs. Alexander Stetsurenko (RUS)
GLORY 13 Super Fight Series:
Peter Aerts (NLD) vs. Rico Verhoeven (NLD)
Remy Bonjasky (NLD) vs. Anderson “Braddock” Silva (BRA)
A tavalyihoz hasonlóan idén novemberben is gálát rendez a Szegedi Küzdősport Klub, melynek különlegességét az adja, hogy 3 sportág bajnoki fordulóját rendezik majd meg, egy helyen, és egy időben, november 23-án a Szegedi Városi Sportcsarnokban.
Tatamin a Global Grappling idei sorozatának második állomásaként a II. Szeged Grappling Bajnokság zajlik majd, 200 eurós fődíjért, a „manó” kategóriától a „senior” kategóriával bezárólag lehet nevezni, Gi és No-Gi versenyszámban.
A ringben a thai box küzdelmek IFMA szabályrendszerben bonyolódnak majd a Fight Night Amatőr Liga –szintén idei- második állomásaként, gyerektől a felnőtt korosztályig várják majd a jelentkezéseket ebben a sportágban is. A ketrecben eközben majd a IX. Jitsu Fight Kupa keretein belül mérik össze tudásukat a harcosok, amatőr MMA szabályrendszerben. Emellett ezen a gálán debütál majd a Cage grappling szabályrendszer is.
Az előkészületekről és a tavalyi élményekről Laczkó Balázst és Sárközi Robit kérdeztem.
„A tavalyi is nagyon sikeres volt, közel 400 versenyző vett részt a rendezvényen, az ország minden területéről érkezve. Idén is hasonló érdeklődéssel számolunk. A három sportág szinte minden kategóriája felvonul majd november 23-án, illetve itt debütál majd a Cage grappling is, mely arról szól, hogy grappling szabályrendszerben küzdenek a harcosok a ketrec adta lehetőségeket maximálisan kihasználva, így folyamatosabb és látványosabb küzdelmeket produkálva. Jó lehetőség ez a még amatőr harcosok számára, hogy megbarátkozzanak versenykörülmények közt a ketreccel, így esetleg a későbbiekben például amatőr MMA-ra váltva már ne legyen teljesen idegen a közeg számukra. – Laczkó Balázs
„Az utánpótlás nevelés szempontjából nagyon fontos ez a gála, hogy az amatőr harcosokat minél közelebb hozzuk a profi szinthez. Ahhoz, hogy a mi klubunkban valaki profi meccsen indulhasson, előtte legalább 10 amatőr meccset kell lehoznia, lehetőleg minél többet győztesen. Az amatőr nevezések mellett természetesen profik jelentkezését is várjuk például MMA szabályrendszerben, ha van megfelelő szintű ellenfél, akkor megrendezünk szívesen profi meccseket is. Fontos kiemelni a gála lebonyolításával kapcsolatban, hogy irányított sorsolás lesz, a versenyzők edzőivel közösen megbeszélni, hogy azonos képességű harcosok kerüljenek össze a ketrecben, és így próbáljuk a lehető legszínvonalasabb összecsapásokat összehozni.” – Sárközi Róbert
Hit és rengeteg edzés. Sablonosan összefoglalva ez két lépcsőfok után jutott el Nánási Fatime a nyáron megszerzett grappling világbajnoki címig. Emellett persze kitartás és jó edzők sem hiányoznak a receptből, a 18 éves újpesti lány természetesen az utóbbi kettővel is rendelkezik.
A következő sorokban bemutatkozik a Növényi Akadémia fiatal tehetsége.
„Sok sportot kipróbáltam már. Két évvel ezelőtt lekerültem újpest MMA csapatába ahol remek edzők (Csépes Balázs, Horváth László, Varga Levente) és csapattársak mellett megtanultam az alapokat föld- illetve állóharcban is. Idén májusban sajnos úgy alakult, hogy az a csapat megszűnt, így új helyet kellett keresnem. Rengeteg helyet találhattam volna, de talán a sors akarta így, hogy a Növényi Akadémiára bukkantam rá. Május végén volt ott az első edzésem és az edzőim bizalmának hála június elsején már az első ottani meccsem is lezajlott.”
Az elvégzett munka minősége az eredményekkel mérhető általában. Fatime esetében hamar visszaigazolást nyert, hogy nagyon jó úton jár, röviddel azután, hogy megkezdte az edzéseket Növényi Norbert és Dietz Gusztáv irányításával, máris VB arany lógott a nyakában nyáron Splitben.
„Hihetetlenül megtisztelő volt, hogy az edzőim alkalmasnak találtak ilyen rövid idő alatt egy világbajnokságra. Sajnos voltak kavarodások a verseny ideje alatt a szervezésben, de ennek ellenére iszonyatosan jó élmény volt ott lenni, látni, ahogy különböző versenyzők különböző módon készülnek a versenyeikre, vagy éppen azt, ahogy nagy erőfeszítésekkel szabadulnak meg az utolsó pár felesleges dkg-tól. Nagyon erős mezőny volt ott. Reggeltől estig minden időnket együtt töltöttük a csarnokban. Minden elismerésem a magyar csapaté. Remek eredményeket ért el mindenki. Igazából ilyen biztatást, összetartást és alázatot, mint a magyar csapatnál, másnál nem igen láttam. Amikor magyar meccs volt, rohant mindenki a szőnyeg mellé biztatni és tanácsokat adni a versenyzőnek. Ez a világbajnokság nem csak az eredményeink miatt maradandó számomra, hanem mert megismerhettem ezeket a csodás emberek. A legszebb dolog az volt számomra, amikor a dobogón állt egy magyar versenytársunk és elénekeltük neki a magyar himnuszt miközben ő magasra emelte a zászlónkat. No-gi grapplingben 1. gi-grapplingben pedig 2. lettem, de arra törekszem, hogy jövőre csak első hely legyen, és ne csak grapplingből hanem mondjuk pankrációból vagy MMA-ból is.”
Hogy teljes legyen a kép, jelenről, jövőről és példaképekről:
" Ha a sportéletet nézzük, tekinthetem edzőimet Dietz Gusztávot és Növényi Norbertet is példaképeimnek, ugyanis van mire büszkének lennem, ha rájuk gondolok. Mint emberileg, mint a sportban nagyszerűek. Nagyon sok mindent kapok tőlük, és a családomnak tekintem őket és a csapattársaimat. Ha tágabb értelemben nézzük, akkor Georges St. Pierre az az MMA-ban, akinek a felfogása és a munkája, ami példaértékű számomra. Ő azt mondja, ha bajnok akarsz lenni úgy is kell edzened, mint egy bajnoknak. Azon vagyok, hogy egyre többet fejlődjek, ugyanis még van bőven hova. Sajnos úgy alakult, hogy kb. 2 hónapja könyökficamom lett, így most még csak javulgatok, nem edzhetek a megszokott módon. Most hogy ez megtörtént, érzem igazán, hogy ennél jobban még semmi nem hiányzott így az életben. Amint én úgy érzem és az edzőim is rábólintanak, újrakezdem a versenyzést és remélem ez a lehető leghamarabb megtörténik. Kitűztem egy határidőt magamnak, amikor legkésőbb elkezdenék megint versenyekre járni és ezt be is szeretném tartani. Addig is, ha nem is az enyémekre, de a csapattársaim meccseire kijárok és akár a ketrec mellől izgulok értük.”
Azt gondolom, hogy ez a rövid interjú is elég volt ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, mint emberileg, mint szakmailag egy újabb kivételes személyiséggel gazdagodott a magyar sportélet. Bízom benne, hogy a hasonló fiatal tehetségek lendülete és kitartása nem csökken az évek során a rengeteg akadály, és az olykor adódó nehézségek ellenére sem.
Folyamatosan szépül a győri Gyárvárosi Sportcentrum SE új edzőterme, emellett sorra szállítják a sikereket a tanítványok, határon innen és túl. A felújítási munkálatokat a csapat tagjai és szponzorai saját kezűleg kezdték el tavasszal, az addig üresen álló, és erősen elöregedett csarnokban a „régi Elektromos pályán”.
A kemény munka kifizetődött, a terem megszépült, a sikereket pedig sorra szállítják az itt pallérozódó harcosok. Az egyesület szakágai között megtalálható a boksz, thai boksz, birkózás és – Győrben egyedülállóként – a sambo is.
Nagy Zsolt vezetésével a sambosok nemrég Linzben jártak, ahol szintén szép eredményekkel zártak. Vesztergom József Combat sambo kategóriában +100 kg-ban 1. helyezést ért el, Sport samboban pedig 3. lett, míg Tóth Balázs juniorként a felnőttek közt +90 kg-ban Sport samboban a 3. helyen zárt. Zárójelben jegyezendő meg, hogy a srácok szinte még éjjel vágtak neki a többórás útnak, hogy utána a sportág őshazájából érkező orosz versenyzők garmadájával felvegyék a kesztyűt.
A linzi sambos sikerekhez hasonlóan óriásinak nevezhető Baumann Imre Szarajevóban, birkózásban elért veterán világbajnoki címe szabadfogásban, ami mellé Imre bá’ kötöttben egy ezüstöt is haza hozott. Példaértékű teljesítmény, gratulálunk!
Tegnap este hozta le a Bellator az eredetileg PPV sugárzásra tervezett gáláját. Miután azonban Tito Ortiz sérülés miatt kiesett a Rampage elleni főmeccsről, visszarakta a szervezet ingyenes csatornára a rendezvényt. Chandler és Alvarez második csatája vitte a hátán a bulit, de nagy volt a hype King Mo és Newton visszavágója körül is, melynek győztese interim félnehézsúlyú címmel mehet Pumukli ellen tavasszal. A mérkőzéseket itt nézheted meg, a gála eredményeit pedig itt olvashatod.
Dana White éppen csak bejelentette, hogy Gustafsson következő ellenfele Lil' Nog lesz, a brazil jelezte, nem tud kiállni a svéd srác ellen elhúzódó hátsérülése emiatt. A jelző pedig teljesen helytálló, hiszen Guszti ellen csak 2014 márciusában lenne jelenése, ezt monda már most le. Nem áll jól Nogueira pályafutás-szénája, hiszen Alex ellen már ment volna 2012-ben, idén a Shogun elleni meccse is ugrott, Joe Silva lassan már egy fix beugróval foglal bunyót Lil' Nog számára. Másrészről, 37 évesen ezen sérülésektől megválni már elég komoly feladat, ha károgó akarok lenni, akkor Lil' Nog pályafutása a végéhez közeledik. Lehet, hogy az UFC is meghozta volna ezt a döntést a brazil helyett, de az Evans elleni utolsó győzelme elég komoly eredmény, még ha be is lehetett aludni rajta.
Chael Sonnen természetesen megszólalt a téma kapcsán, egy egész oldalnyi tweet jött tőle a témában, amiben szinte sz*rrá szopatta Lil' Nog-ot. Szerinte a brazil bunyós többször sérült, mint Johnny Knoxville, vagy hogy kérje kölcsön Dos Santos szívét, úgy végre megjelenik a ketrecben. Zseniális a faszi, a Rashad ellni bunyója még le sem ment, de máris két következő küzdelmet biztosított magának: Baltás Silva után jöhetne egy Lil' Nog elleni küzdelem, és mindkettő nyerhető is számára.
November 16-án találkozik egymással Georges St-Pierre és Johny Hendricks, az UFC váltósúlyú öve lesz a tét. Természetesen ismét GSP eddigi legveszélyesebb ellenfeléről írnak/beszélnek, aki tud birkózni és ütni is, kérdezzük csak Kampmann vagy Fitch véleményét ez ügyben. GSP is fogadkozik. Johny is fogadkozik, majd pedig egy kis edzőtermi és privát felvétel a bunyósok mindennapjaiból.
Johny Hendricks zsinórban hat meccset nyert, java részt köszönhetően birkózói hátterének és a romboló bal egyenesnek, mellyel eddig mindenkit kiütött, akit tisztán eltalált. Most, hogy ezt "megvariálja", Johny szeretné a másik kezét is használni:
"Bármelyik kézzel kifektetem, Mindenki azt hiszi, hogy a bal kezem lesz, ami elvégzi a munkát, de a célom ezúttal, hogy a másik kézzel tegyem el az útból és üssem ki. Az edzéseken komolyan bajba hozok embereket a jobbommal, szóval csak szeretném tudatni a világgal, hogy mindkét kézzel megy. Ennyit akarok. Bele szeretnék futni azokba a takedownokba. Várjatok csak, van pár meglepetésem ezekre. Én birkózó vagyok és ezt az emberek elfelejtik. Tudom, hogyan kell legyőzni egy birkózót. Tudom, hogyan maradjak távol a földre-vitelektől."
Sokszor írtunk már a GLORY-ról az oldalon a különböző gálák, párosítások, pletykák és hírek, érdekességek kapcsán és elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy tető alá hozzunk egy exkluzív interjút is végre. A lehető legmagasabb szintig mentünk el és egyenesen Martijn De Jong-ot kérdeztük, aki a meccs-párosításokért, az új tehetségek felfedezéséért felel, korábban többek között Alistair Overeem edzője volt.
Szép kilátások?
A GLORY történetéről egyik előző cikkünkben bővebben is olvashattok, így most abba itt nem mennénk bele részletesebben még egyszer, mindenesetre azt elmondhatjuk, hogy a befektetett munka a jelek szerint kezd beérni: a GLORY 11 Chicago átlagban 381.000 nézőt hozott a képernyő elé, ami 782.000-en tetőzött. Ez azért is szép eredmény, mert az időzítés nem feltétlenül kedvezett a GLORY-nak: a Bradley/Marquez PPV is erre az időpontra esett, valamint az Amerikában népszerű főiskolai foci program is. Ráadásul azt se felejtsük, hogy a harcosok nagy része Amerikában - eltekintve a sport rajongóinak kemény magjától - szinte teljesen ismeretlenek.
Az interjú
Ennyi áttekintés és háttér, kontextus után most már vágjunk a közepébe a dolgoknak! Martijn egy hivatalos szóvivőn keresztül válaszolt kérdéseinkre és készségesen felelt mindenre.
Totaldamage.hu: Kezdjük rögtön azzal, hogy a GLORY 11 gála kapcsán rengeteg jót hallottunk a szakkommentátor Duke Roufus-ról, akit a szakma és a rajongók egyaránt csak dícsértek. Hogyan került Duke a képbe?
GLORY: Duke nagy tiszteletnek örvend a rajongók, harcosok és úgy általában a harcművészetekkel foglalkozók körében (legyen az BJJ, kickbox vagy MMA). Nagyon elhivatott a sporttal kapcsolatban és nagyon sokat tud a sportolókról is. Logikus volt a választásunk.
T : Úgy tűnik szépen alakul a felhozatal a harcosokból. Tyrone Spong elég jó húzónévvé kezd válni, de ki az, akire még építeni szeretnétek, akit egyfajta sarokkővé szeretnétek tenni, hogy megvethessétek a lábatokat az Egyesül Államokban?
G : A sztárokat a tv-ben látható eredményeik teszik azzá. Amerikában igazából csak a Spike TV-n látható GLORY 11-vel volt lehetőségünk a háztartások többségéhez eljutni és nagyon örülünk, hogy többen láttak kickboxot azon az egy estén, mint addig a sport történetében bármikor.
T : Van esetleg valami más is a láthatáron a GLORY számára, túl a Spike TV-n?
G : Arra kell kérnünk a rajongókat, hogy kísérjék továbbra is figyelemmel az eseményeket. Sok meglepetés van még a tarsolyunkban, mind az amerikai, mind pedig a világ más részein élő közönségünk számára.
T : Mi a helyzet a nehézsúlyú mérkőzésekkel? Továbbra is lesz pár ilyen meccs minden egyes amerikai gálán (mivel úgy tűnik ezt ott nagyon szeretik)?
Martijn De Jong
G : Minden súlycsoportnak megvannak a maga érdemei, és mindegyik a rajongói populáció más-más részeiben talál visszhangra, de azért azt nem mondanám, hogy USA=nehézsúlyúak.
T : Úgy tűnik feltörőben van a WMMA. Terveztek esetleg Golden Glory-s lányokat ilyen irányba küldeni vagy esetleg a női kickboxot is elkezditek felépíteni?
G : Igazából jelenleg teljesen lefoglal minket, hogy a lehető legjobb meccseket hozzuk tető alá a jelenlegi felhozatallal, de ki tudja mit hoz a jövő?
T : Mivel te vagy a felelős a tehetségek felkutatásáért, fejlesztéséért és a meccsek összeállításáért, tudnál esetleg mondani pár dolgot, hogy milyen terveitek vannak, kiket akartok szerződtetni (ha vannak épp ilyen tervek)? Mire figyeltek, mit kerestek pontosan ilyenkor? Hogyan tudnak a harcosok a radarotokra kerülni?
G : Igazából a helyi promóterekre figyelünk, a beküldött videókat nézzük meg és úgy általában véve is fülelünk, hogy mi a helyzet. Ezen a szinten azért már a legtöbb - ha nem az összes - harcosnak volt már jópár profi meccse, mielőtt csatlakozott volna hozzánk és így szúrtuk ki őket.
T: A GLORY 12-ről már mondhatjuk mindent tudunk. De hogy alakul a GLORY 13? A promók alapján Holzken ott lesz, de ki még? Elárulhattok bármit erről? ;)
G: Jelenleg teljes gőzzel a GLORY 12-őt promótáljuk (a gála előzetesét ld. lentebb), de lesznek még bejelenteni valók. Egyelőre mindenkinek azt javasolnám, hogy regisztráljon az oldalunkon és kövessen minket a közösségi média oldalakon, mert az a leggyorsabb módja annak, hogy megtudjátok, ha van valami.
T: Üzentek valamit a magyar kickbox, GLORY rajongóinak, a Totaldamage olvasóinak?
G: A közép-európai rajongók és hőseik jelölték ki az utat a sportban. Hálásak vagyunk mindenért, amit azért tettek, hogy itt lehessünk ma. Sok minden jön még! Még csak 19 hónaposak vagyunk, de a GLORY már 170 helyre/országba eljutott, szóval hálásak vagyunk a sport fellegvárainak, amelyek idáig juttattak.
Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az idei év egyik meglepetése kétség kívül a King Mo vs. Emanuel Newton meccsen következett be, mikor is Newton kicsapta az „enyhén” arcoskodó Laval-t. Utóbbit ugyanis látványosan döntőbe akarták juttatni, de a Bellator végül a saját h*gyában ébredt fel, mikor elmaradt ez a történet. Aztán gyorsan kiírtak még egy félnehézsúlyú tornát, ám ezúttal a szokásos 8 résztvevő helyett csak 4 harcos indult el a tornán, melyen csodák-csodájára King Mo nyert. Newton eredetileg a regnáló világbajnok, Pumukli ellen készülhetett volna, de azóta már nyilvánosságra került, hogy Newton és King Mo ismét összecsapnak egy interim övért. Emanuel mesélt kicsit a sherdog-nak a legutóbbi összecsapásukról:
„Amikor kimegyek harcolni, nem is figyelem a kamerákat, semmi ilyesmire nem gondolok. Csak kimegyek, és megint szétzúzom King Mo arcát. Tudom, hogy egyértelműen átnézett rajtam, de ez Mo, ő már csak ilyen. Öntelt és arrogáns volt, én pedig fenékre ültettem. Amikor megpróbálta összerakni az ütéseit, akkor is pontosabban találtam, mint ő.”
Minden bizonnyal lesz visszavágó Jones és Alexander között, ám még mielőtt ismét találkoznának a felek, egy újabb teszt vár majd rájuk. Az már hivatalos, hogy Jon következő kihívója Teixeira lesz, a napokban pedig hivatalossá vált, hogy Gustafsson Lil Nog-al csap össze, valamikor 2014 márciusában, ekkor tér vissza ugyanis az UFC Londonba. Lil Nog és Gustafsson az eredeti tervek alapján már találkozott volna egymással, akkor a buli elmaradt, viszont a jövőben ezt pótolják. Gustafsson gondolatai:
„Nagyon izgatott vagyok, hogy Londonban harcolhatok majd. Már küzdöttem ott, és nagyszerű érzés lesz visszatérni, pláne egy olyan bunyós ellen, mint Lil Nog. Már küzdenünk kellett volna korábban, de az nem történt meg. Most viszont ismét itt lesz az alkalom, és már nagyon várom a találkozást. Nagyon jó harcos, és kiváló ellenfél lesz.”
Az angol Fighters Only magazin az UFC európai, közel-keleti és afrikai ligájának főnökével, Garry Cook-al beszélt, aki elmondta: a UFC egy európai körúttal készül, melynek kezdőállomása London (márciusban), majd Írország, Lengyelország (Lodz egész pontosan, októberben), Isztambul következik és Malmö-vel zárnának. A hírek szerint a UFC az olyan meccseket összeállító szakemberekre és a tehetségkutatókra is figyelni fog, akik főleg az európai ill. nem-amerikai piacra fókuszálnak. Különösen nagy az érdeklődés Törökországban, ahol is komoly birkózó-hagyományokkal rendelkeznek, valamint Lengyelországban, ahol a KSW komolyan bejáratta a piacot.
A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség és a Magyar Muaythai Egyesület szervezésében 2013. október 26-án került megrendezésre a „Harcosok Klubja” versenysorozat nyolcadik tornája. Alább a rendezvény összefoglalója látható.
Utolsó kommentek