Csak a szokásos.
Csak a szokásos.
A tegnap esti Premier Boxing Champions on FS1 gála főmeccsén a cirkálósúlyú Murat Gassiev úgy bánt el Jordan Shimmell-lel, ahogy a romboló golyó szokott a bontásra ítélt épülettel. A huszonkét éves orosz, mérkőzésük első menetének végén olyan iszonyatos balhoroggal vágta állon az amerikait, hogy az egyből élettelenül csuklott össze, és egy gumikötélen való megpattanás után félig a küzdőtéren kívül fejezte be az esést. És ez nem etetőmeccs volt, Gassiev mérlege 23-0-1, 17 KO-val, míg Shimmellé 20-2, 16 KO-val, tapasztalatban tehát egál volt az állás, ráadásul az amerikait eddig még csak le sem ütötte senki. Gassievet ugyanaz az Abel Sanchez készíti fel, mint Gennady Golovkint - a tréner egyébként egyenesen a következő GGG-nek titulálja a fiatal oroszt. Ez alapján nem vitatkoznék vele. Az "év bokszkiütése" díjért folyó versenyben Gassievnek az Amir Khant kifektető Canelo Alvarezzel, és az Eudy Bernardót lekapcsoló Mason Menarddal kell versenybe szállnia - mindkét rivális nagyon erős. És még épp, hogy csak elhagytuk május közepét - eddig nem rossz a felhozatal.

Az UFC pedig elkezdte törni a fejét azon, hogy ki legyen a befutó, mivel jelentkezőkből szép számmal akad.

Hitte volna?

Tovább hergel Floyd.

A UFC ideiglenes félnehézsúlyú bajnoka egy sor fogadást kötött a UFC 198 meccseire. Mindet bebukta, de epikusan.
Marat Grigorian arccal állította a földbe Djime Coulibalyt. Az örmény-belga bunyós a pénteki Glory 30 könnyűsúlyú előmeccsén verekedett meg francia riválisával, és a fenti fejrúgással már az első menetben eldöntötte a találkozót. Grigorian ezzel a márciusi, Sittichai Sitsongpeenongtól elszenvedett veresége után újra átlépett a nyerő oldalra, és erős pályázót indított az "év kick-box kiütése"-szavazásokra.
Sűrű napok voltak.
Az elgázolt bunyós a közösségi médiában üzent.

Ez volt a brazil UFC 200.
Devastation from DuQuesnoy #BAMMA25 #MMA @tomfirekid https://t.co/T3WscvVyxd
— BAMMA (@BAMMA) 2016. május 14.
Megint nagyot alkotott a UFC-n kívül talán legforróbb pehelysúlyú tehetség. A BAMMA 145 fontos bajnok Tom Duquesnoy a szervezet tegnap esti, 25. gálájának főmeccsén bajnok-a-bajnok-elleni mérkőzésen csapott össze a 135 fontos király Shay Walsh-sel. Az eredmény? Első menetes, világrengető kiütés. Duquesnoy belharcba ment Walsh-sel, aztán pár találat után kilőtte a jobb könyökét állra. Ahogy ellenfele a földre csattant, egyértelmű volt, hogy innen nincs tovább. Duquesnoy ezzel a pehely- mellé megszerezte a harmatsúlyú bajnoki övet is. A huszonkét éves francia fiú jövője egyértelműen a UFC, ahová a fenti mellett ezt a szintén őrült kemény, februári kiütést is viszi majd magával, meg kuriózumként hozzácsaphatja az emlékezetes Repülő Hugyoskorsó Incidenst is, tavaly szeptemberből.

A tovább után spoilerlavina, óvatosan kattints!
Utolsó kommentek