Az ellenrajongói pofonok és a Maia-vereség után még ez is.
Nem ez volt Matt Brown élete legjobb hétvégéje. Az amerikai váltósúlyút, miután helyi idő szerint szombat este harmadik menetes, hátsó fojtásos vereséget szenvedett Demian Maiától a UFC 198-on, Curitibában, másnap reggel a hotel folyosóján állítólag hátulról megtámadta és megütötte volt brazil jiu-jitsu edzője, Rodrigo Botti. Botti ezután futva menekült, de Brown egyik barátja az utcán utolérte, leteperte és többször is megütötte. A volt edzőt aztán lefogták, míg megérkezett a rendőrség.
Állítólagos támadást írok, mert amíg a bíróság ki nem mondja, hogy megtörtént, addig semmi sem biztos, de Botti elfogásáról videó is készült, melyen a brazil bevallja, hogy hátulról megütötte Brownt, majd hozzáteszi, hogy „csak ugyanazt tettem vele, amit ő velem.”
Bottit először „valami rajongónak” nézték, erről twittelt az esetről először beszámoló Brian Stann kommentátor. Stann ezt később ezt kijavította Bottira, és Brown felesége is megerősítette, aki Bottit „abszolút pszichopatának” nevezte.
Random fan runs into hotel, hits Matt Brown, and runs. Matt's friend catches him. Wow
— Brian Stann (@BrianStann) 2016. május 15.
Not a random fan. Guess it is a guy who has had a long time grudge w/ Matt, old coach or something, odd. Security has him now
— Brian Stann (@BrianStann) 2016. május 15.
Not a random fan who attacked Matt. It was Rodrigo Botti who is an absolute psycho.
— Colleen Brown (@Mrs_Immortal) 2016. május 15.
A UFC közleményben reagált a történtekre, azt írják, Brownnak szerencsére nem esett baja.
Botti a curitibai rendőrségen azt mondta, be fogja perelni Brown barátját, aki leteperte és megütötte. Brown nem indított pert Botti ellen.
Brown és Botti között tavaly februárban robbant ki az ellenségeskedés, amikor a volt edző, és állítólagos volt legjobb barát azt állította, a bunyós úgy megverte, hogy 16 öltésnyi belső varratot szakított fel a szeménél. Az ügyben eljárás indult, de a vádakat elegendő bizonyíték híján ejtették.
Bottit azért is nézhették rajongónak, mert Brownt a Maia-meccsre kivonultában háromszor is fejbe verték a helyi szurkolók, válaszul arra, hogy az amerikai az egy nappal korábbi mérlegelésen dörgő „meg-dög-lesz”-kórusra a közönségnek háttal állt fel a mérlegre, majd mindkét középső ujját felmutatta a tömegnek.
Utolsó kommentek