TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Werdum butasága, Cyborg hazatérése és más történetek

2016.05.15. 19:57 td_interim

g54ht.jpg

Ez volt a brazil UFC 200.

 

tdmg_banner.png

 

A UFC 198 egy sor nyálcsorgató párosítással kecsegtetett, és nem is kellett csalódni a gálában. A rengeteg történet közül a legnagyobbat szólót a főmeccs írta: Stipe Miocic az első menetben kiütötte Fabricio Werdumot, és ezzel elhódította a brazil nehézsúlyú világbajnoki övét.

Csak két perc negyvenhét másodpercig tartott a mérkőzés, így nem történt rajta túl sok. Annyit megjegyezhetünk, hogy mindkét fél lerótta a tiszteletét Fedor Emelianenko előtt: Stipe azzal, hogy igyekezett Fabricio testrúgásaiból úgy kivenni az erőt, hogy időzítetten közberúgott, az ellenfél lábára, á la Fedor vs. Cro Cop, a brazil meg kézcsapdára fűzött horgokkal próbálkozott elérni az amerikai fejét. De egyikük sem Fedor, Miocicnak nem jöttek össze tökéletesen a közberúgások, Werdum meg pontosan annak köszönhette a vesztét, hogy egy kapkodós kézcsapda után szabadon hagyta az állát. Pontosabban: Gyí paci húzott egy josealdót, és belenyargalt egy ökölbe. Eközben a technika névadója a ketrec mellől figyelte az eseményeket, biztos remekül érezte magát a történtek láttán Zsúnior.

Miocic eszét vesztve kiugrott a ketrecből ünnepelni, Werdum egyből visszavágóért kiáltott a UFC 200-ra, míg Alistair Overeem, gondolom, már csendben neki is állt készülni Stipe ellen – csak ne olyan hevesen, srácok! Mindenki tudja, hogy a nehézsúlyú bajnoki övvel a menetrend szerinti sérülésátok is érkezik, úgyhogy szerintem percekre vagyunk attól, hogy elkezdhessük vágni a centit a 2017 nyári, következő címvédésig.

A UFC 198 hallgatólagos másik főmeccsén Cyborg jött és azt csinálta, amit Cyborg csinálni szokott, azaz az első menetben kiirtott egy nőt. Cristiane Justino a 140 fontos, köztes súlyú bunyóban már az elején elővette a pontos parasztlengőket, így Leslie Smith arca nagyon hamar elkezdett egy szilvára hasonlítani. Egy nagy leütés és egy gyors ground-and-pound után a bíró 1:21-nél le is intette a meccset, ez viszont elhamarkodott volt. Igaz, hogy Smith már akkor nagyon meg volt verve, és nem mutatott semmi arra, hogy ez a továbbiakban is változna, mégis, a bíró akkor lépett közbe, amikor az amerikai épp bucskázni próbált, hogy talpra álljon, azaz intelligensen védekezett. Ilyenkor ezt tovább kell engedni, meg kell várni, amíg valaki tényleg tehetetlenül fogadja a beérkező ütéseket – hangozzon ez bármilyen perverzül is. Így Smithtől simán elvették az esélyt arra, hogy legalább megpróbáljon bizonyítani.

139 font – Cyborgnak már csak hármat kellene valahogy leaszalni a harmatsúly megengedett felső határáig, és még egyet a bajnoki súlyig. Bármennyire kevésnek tűnik ez, lehet, hogy továbbra is elérhetetlen. A brazil fogyasztása sokáig sima volt, de azzal együtt, hogy még egy plusz font is leugrott róla, úgy hírlik, a végét nagyon megszenvedte a nő. Ezért aztán Cyborg a győzelmi interjúban azt mondta, továbbra sem akar harmatban verekedni, meg akarja védeni az Invicta FC pehelysúlyú bajnoki övét, aztán jöhetnek még a UFC-s, köztes súlyú meccsek. Oly közel, és mégis oly távol.


Ronaldo Jacare Souza vs. Vitor Belfort by outlawrocker

A középsúlyú előmeccs is az első menetben ért véget: Ronaldo Souza megette Vitor Belfortot. Némi állóharcos tapogatózás után jött az elkerülhetetlennek tűnő földmunka, aztán megint kicsi állóharc, majd megint a föld – a leviteleket természetesen Jacare erőltette, és a végső szakasz elején már lehetett tudni, hogy Belfort komoly bajban van, mert guardba fogta Souzát – ilyesmire az öregebb brazil csak a legvégső esetben vetemedik. Jacare meg erre a második Chris Camozzi-győzelemhez hasonlóan itt is bevetette a zseniális ketrecfal-járós guardkerülést, aztán ráült Vitor mellkasára és kegyetlen ground-and-pounddal ki is végezte. Címeccset neki!

A felvezető kártya váltósúlyú főmeccse előtt a brazilok megmutatták, hogy ők a világ nemcsak legjobb, de a legrosszabb közönsége is. Kivonulás közben háromszor is fejbe csapták Matt Brownt, a mérlegelésen felmutatott dupla középső ujj miatt. Maximális köcsögség volt tőlük.

 

Ami magát a meccset illeti: Brown kis túlzással több pofont kapott a ketrecbe menet, mint a ketrecben. Ellenfele, Demian Maia földre vitte, és ott nyomorgatta három meneten át. És oké, azért pofozta is, de persze csak a szubmissziós kísérletek előkészítéseként. A mérkőzésen kaptak egy halvány reménysugarat az állóharc szerelmesei is, amikor az utolsó menet elején Brown leütötte Maiát, és egy pillanatig úgy tűnt, MMA-meccset látunk, de a brazil gyorsan visszakapcsolt a grapplingcsatornára. Végül 29 másodperccel a lefújás előtt egy hátsó fojtással összejött neki a kopogtatás. Döbbenetes adat: Maia az utolsó három meccsén összesen 12 jelentős csapást kapott be. Az ellenfelek védelmében: nehéz nagyot ütni, ha a másik alatt fekszel.

Maia a logika szerint most nagyon közel került egy címmeccshez, csak az a baj, hogy ez a 100% földmunkás bunyó, párosítva egy borzasztóan szimpatikus úriember személyiségével olyan csomag, amit a UFC nem nagyon szokott bajnoki lehetőségekkel jutalmazni. A logikus ellenérv Georges St-Pierre-nek a birkózás mellé ott volt a helyes pofija, meg a kanadai nemzeti hős státusza, és persze az is, hogy az öv megszerzéséig egy állat volt a ketrecben. Viszont ha tényleg ki akarnak baszni Maiával, akkor eresszék össze Stephen „Wonderboy” Thompsonnal. A legjobb jitsus a legjobb karatés ellen a címmeccsért? Izgalmas lenne, de Wonderboy egy lépéssel előbb jár, ha nyeri a Rory MacDonald-bunyót, valószínűleg megváltja a maga jegyét az arany kapujába.

54htbrg.jpg

A UFC 198-on egy csomó, mára már eléggé levitézlett egykori ász is lehetőséget kapott. A legelőkelőbb helyre, a főkártyára a félnehézsúlyú Mauricio Rua jutott, neki a feltörekvő Corey Andersonnal kellett megbirkóznia. Meg is birkózott vele, megosztott pontozással legyőzte az amerikait. Ez íz ítélet erősen vitatható, Shogun leginkább két nagy, menetvégi leütésnek, és a hazai pályának köszönheti a sikert.

Minden esetre Rafael Cordeiro a Kings MMA-nál tényleg összekaparta, ami még a megmaradt Shogunból, és összehozott belőle valami működőképeset. Most persze megint felhangzanak majd a „Shogun visszatért!!!”-szólamok, és a vérrajongók elküldenek a fenébe mindenkit, aki puszta féltésből már rég nyugdíjba küldte volna a brazilt, de ne áltassuk magunkat, ez a Shogunk továbbra sem az a Shogun, és nem is lesz már az. Ha tényleg esze ágában sincs visszavonulni, akkor ilyen párosításokon lehet még harcoltatni, és nem lesz szomorú vége (engem mondjuk meglep, hogy most sem lett), de könyörgöm, top 10-es embert már ne hozzanak neki. Túl rövid az élet, minek még pluszban rövidíteni rajta?

r35zgr.jpg

Az este másik sikeres legendája Antonio Rogério Nogueira volt, aki megköszönheti a meccsmékernek az ellenfelét. Patrick Cummins bivalyerős, és remek a birkózása, de ennél több nemigen mondható el a bunyójáról. Kicsi Nog még mindig jó boksza ellen tehetetlen volt, meg is lett az eredménye egy első menetes kiütés formájában. Ha a Cyborg-Smith meccsen kikeltem a rossz bírói leintés miatt, akkor itt is megteszem: szerencsétlen Cumminst teljesen feleslegesen verették félholtra, legalább fél perccel korábban már le kellett volna inteni a mérkőzést. Az ilyenek miatt halnak meg a sportolók, vagy szenvednek maradandó sérüléseket.

g4z5.jpg

Akivel nem folytatható tovább a „régen remek volt, aztán tré lett, de most megint összehozott egy győzelmet”-sor, az Nate Marquardt, akit megint nagyon csúnyán kiütöttek – ezúttal Thiago Santos volt a tettes, az első menetben. A jelszó: nyugdíj vagy Cordiero!

6hrhth.jpg

Az est egyik legjobb meccse Bryan Barberena és Warlley Alves összecsapása volt, ha kihagytad, mert egyikük sem ismert, akkor mindenképpen pótold. Az amerikait már megint fekvőembernek hozták el, de már megint bebizonyította, hogy a kemény fejével és a nagy szívével fel tudja borítani a papírformát. Sage Northcutt lefojtása után most Alvest verte el egyhangú pontozással, egy fordulatos „bunyózós” bunyóban, amibe azért fértek szép, technikás megoldások is. Nekem főleg az tetszett, ahogy az ütéskombinációkat ráfűzte a brazil állára, és közben olykor még a fejét is mozgatta.

vre5g.jpg

Az est másik legjobb meccsén Francisco Trinaldo egyhangú pontozással legyőzte Yancy Medeirost, mindketten meg is kapták az est meccse-bónuszt. Ezt is nézd meg, ha kimaradt.

A gála nagy, meccsen kívüli momentumaként bejelentették, hogy idén beiktatják Anotnio Rodrigo Nogueirát a UFC Dicsőségcsarnokába. Nagy Nogot mindenki szereti, ott is van a helye a többi klasszikus arc között.

Összesítek: tök jó gála volt a brazil UFC 200, az igazi kétszázas meg felkötheti a gatyáját.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr208719032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása