"Mindazon pillanat úgy vész el az időben, miképp könnyek az esőben."

- Roy Batty, Szárnyas fejvadász

Olvashattatok már hasonló témában, ill. hangulatban írt cikket az oldalunkon (ld. GSP), de itt, ha lehet, kicsit szeretnék még tovább menni, még jobban a dolgok mélyére ásni. Elhatároztam, sorozat lesz hőseinkből, az úttörőkből, kiket lehet szeretni vagy gyűlölni, de a sportban és annak történetében betöltött szerepük fontossága tagadhatatlan. Ők építették, ők vitték vállukon egy adott időben a sportot, legyen ez az időtartam bármilyen kis homokszem is e végtelen nagy parton.

Ők képviselték azt az érdeklődők, szkeptikusok, a laikusok és csak utolsó sorban a rajongók számára. Azért utolsó sorban, mert a rajongókat nem kell meggyőzni. Mi tudjuk, hogy miről van szó, mi a sport, mennyi áldozattal, lemondással, küzdelemmel jár, mi van mögötte. Ezt itt nem is fogom elemezni, mindössze a történethez, mondandómhoz elengedhetetlenül szükséges részeket fogom érinteni.

Chute Boxe

Az 1978-ban, Brazíliában alapított kickbox akadémia 1991-ben bővítette ki programját bjj-vel és egyebekkel. Nem sokkal később már komoly neve volt a csapatnak a vale tudo ("bármi mehet") körökben. A vale tudo az MMA tulajdonképpeni előfutára, mely bizonyos formában már az 1920-as években is létezett. A vale tudo azonban mindig is egy elég kis szubkultúra maradt. Ezt mutatta be az USA-ban Rorion Gracie, amikor is a család emigrált. Ő segítette 1993-ban a világra a UFC-t.

A Chute Boxe harcosok különös ismertetőjele az agressziójuk, fizikai erejük volt, azon túl, hogy általánosságban véve is jók voltak állva és a földön is. Sorra nyerték az öveket - Wanderlei Silva (félnehézben nyert övet az IVC-nél), Rafael Cordeiro is itt tűntek fel. Itt edzettek még a Rua fiúk is, Ninja és Shogun, Gonzaga, Thiago Silva, sőt, egy Ken Shamrock elleni meccsére még a japán legenda, Kazushi Sakuraba is itt készült.

Silva a menedzsmenttel való problémákra hivatkozva végül 2003-ban elhagyta a Chute Boxe-ot és a Nogueira testvérekhez csatlakozott. A Black House-hoz aztán 2006-ban Lyoto Machida, Vitor Belfort, Assuerio Silva és a Nogueirák társaságában került.

PRIDE

A PRIDE pályafutása viszonylag rövid volt. Silva 2002-ben mutatkozott be és TKO-val nyert, mivel a doktor ellenfele egy sérülése miatt leállította meccset. Azonban a Pride 22, 25 után, a 2003-as, 26-os gálán elszenvedett veresége után a szervezet kidobta. Ekkor ábrándult ki és gondolkodott el azon, hogy abbahagyja az egészet. Szerencse, hogy Minotauro ott volt! Minotauro volt ugyanis az, aki meggyőzte: ne hagyja abba az MMA-t, folytassa pályafutását. Silva gyakran hangoztatta, hogy nekik köszönhet mindent. Volt már gyorséttermi alkalmazott, irattáros, tán csak akasztott ember nem. Ha akkor megáll, ma senki sem ismerné, vagyona nem létezne. De minden sikere ellenére a pók sosem feledte honnan jött, nem tagadta meg Chute Box gyökereit, sosem távolodott el igazi barátaitól, ahogy a Nogueira testvérektől sem.

A terem-váltás után három meccset nyert, majd a Cage Rage szervezet középsúlyú övét is megszerezte. A PRIDE-hoz 2004-ben tért vissza és egy izgalmas meccs során, miután három menetet megnyert, Ryo Chonan egy addig ringben ill. valós küzdelemben valószínűleg sosem látott technikával kopogtatta. Silva ezután más szervezeteknél, de négy meccsből hármat megnyert. A Rumble on the Rock 8-as gálán azonban Yushin Okami ellen diszkvalifikálták. Silva sajnálatát fejezte ki és arra hivatkozott, hogy a szabályok nem megfelelő ismertetése miatt történt minden. Többen állították, hogy látták Okamin, képes lenne folytatni, ám ő az egyszerűbb utat választotta és DQ-val "nyert" Silva ellen.

Ezekből az időkből származik a Tony Fryklund elleni hihetetlen KO-ja is, melyet az alábbiakban megtekinthettek. Silva saját bevallása szerint a mozdulatot a Tony Jaa nevével fémjelzett Ong Bak c. filmben látta. Régóta meg akarta valósítani a mozdulatot, de mindig lebeszélték róla. Aztán egy nap hazament és felesége segítségével - aki a párnát tartotta - addig gyakorolt, míg nem volt biztos a dolgában. Pár ezer ütés és Silva úgy érezte, menni fog. És ment is.

UFC

A Chute Box időknek bár sokat köszönhetett, mégsem akkor tűnt ki igazán képességeivel. A Pride 26-ig tizenhárom meccséből ugyan tizenegyet megnyert, mégis, talán 2005 körül kezdett látszani valami különleges vele kapcsolatban. Mikor aztán 2006-ban a UFC-be került és egy meneten belül lerombolta a sokak által jóval esélyesebbnek tartott, előtte öt meccset zsinórban nyerő Chris Lebent, hirtelen sokan felkapták a fejüket. Valami más volt, mint amit addig láttak. Sebessége, agressziója, pontossága újdonságnak számított. Találati aránya 85% volt, ami azt jelenti, hogy nagyjából minden, amit elengedett, talált. Leben addig leüthetetlennek számított. Nem is igazán hitték róla, hogy ki lehet ütni. Silva megtette. A többi pedig már történelem. Franklint kétszer verte meg, Henderson-t subolta, Griffin ellen az egyik leglátványosabb és legfurcsább kiütést produkálta. Ezek a meccsek mintapéldái voltak a technikának, lábmunkának, szögeknek, ellentámadásnak és időzítésnek. Silva  a Sonnen meccsig bezárólag (tehát 2006-tól 2010-ig) majdnem, hogy érinthetetlen volt.

Utószó

A sport történetének, az idő nyilának elkerülhetetlen velejárója, jellemzője ez, mely - akár a történelem - mindig ismétli önmagát: valaki mindig a többiek fölé emelkedik képességeit, fizikumát vagy akár mindkettőt tekintve és legyőzhetetlennek tűnik előttünk. A többiek kullognak utána, kezdőknek, amatőröknek tűnnek vele szemben. Aztán az átlag szintje emelkedni kezd, és valaki újra kiválik, felemelkedik, míg az, aki addig fent volt, a görög mitológia Ikaroszaként zuhan alá. Érteni értjük, látjuk, de egy ideig még sem tudjuk felfogni. Nem tudjuk felfogni, mert nem akarjuk elfogadni. Hitünk van a változatlanságban, kapaszkodunk bele, holott mindnyájan pontosan tudjuk: az elkerülhetetlen örökké előttünk van egy pillanattal. Ez a változás. És ha akarjuk, ha nem, idővel mindig, minden, szinte teljesen és gyökeresen, visszafordíthatatlanul megváltozik.

A legjobbaknak a csúcson a helye. Mindenki oda törekszik. Azért létezhet bármely sport, mert emberek vagyunk, akik hisznek, hinni akarnak és akik hazudnak önmaguknak. Hazudnak, mert mindenki tudja: csak kevesek érhetik el és még kevesebben érik el ténylegesen ezeket a csúcsokat. És szinte alig vannak, akik meghaladják azokat, új csúcsokat találnak és hódítanak meg maguknak: mennyei királyságokat.

Anderson Silva ilyen harcos volt. Azért a múltidő, mert bár az orvosok szerint felépülhet és a csont visszanyerheti eredeti tartását, erejét, reményeim szerint a pók a visszavonulás mellett fog dönteni. Remélem, habár még a műtét előtt azt kérdezte az orvostól, mikor kezdhet újra edzeni. Remélem, mert túl sok harcost láthattunk és láttam is már, akiket végül a realitás kegyetlen talaja ébresztett fel és kényszerített visszavonulásra, amikor belecsapódtak a magasból.

Túl sokakat láttunk, akik nem saját akaratukból, de vissza kényszerültek vonulni. És ott vannak még azok is, akik nem tudták, mikor kell megállni. Tim Sylvia, Andrei Arlovski, Gary Goodridge. Sorolhatnánk.

Igazság szerint Fedor is ide tartozik. Legkésőbb Arlovski után vissza kellett volna vonulnia. Nem kellett volna már bizonygatnia semmit, mert nem volt mit. Harcos és kontextus: a kor, melyben csatáit vívja, elválaszthatatlanok. Az egység felbonthatatlan és minden ilyen irányú kísérletre a darabok értelmüket vesztik azonnal. Fedor pedig korának - és egy nagyon erős mezőnynek - tagadhatatlanul a legjobbja volt. Nem volt és tán nem is lesz még egy nehézsúlyú, aki korának harcosai között annyira domináns tudna lenni és oly sokáig az is maradni, mint ő.

Anderson Silva szintén ilyen - vitathatatlanul a sport nagyja, úttörője. Úttörő, mert ő mutatta meg először bizonyos muay thai technikák ketrecben való hatékonyságát. Ő volt az első, aki megmutatta, hogyan kell sikeres "counter puncher"-nek lenni, hogyan kell ellentámadni, hogyan lehetünk veszélyesek hátrafelé menetben vagy akár a földön, hátunkon is. Ő volt az első, aki az időzítés, a lábmunka, a fejmozgás, a komolyabb ütéskombinációk használatát a ketrecben magas szintre fejlesztette. Ő volt a legpontosabb - fejre mért ütéseinek 16%-a leküldte ellenfeleit. Egészen idén júliusig tizenhat meccset nyert zsinórban, ebből tíz pedig címvédés volt.

Több szempontból is érdekes harcos volt - a korral ért be. A folyamatosan magas-szintű sportolói teljesítmény csak pár évig lehetséges, Silva addig a pár évig pedig valóban legyőzhetetlen volt. Lecsupaszított, romboló technikákat használt, mely másoknak addig egyszerűen nem jutott eszébe, de gyakran mozgott úgy, amire azt mondták, hogy olyan, mintha a Mátrix című filmből lépett volna elő. A mozgása, mozdulatai folyékonysága, ahogy a technikákat dinamikusan összekötötte taekwondo és capoeira hátterének, valamint saját adottságainak és kreativitásának tudható be. Nem véletlenül lett a róla készült dokumentum film címe Like Water (mint a víz). Ez Bruce Lee egyik harccal kapcsolatos filozófiai meglátása volt.

Sokszor mondták róla, miután először kikapott a ketrecben, hogy tiszteletlen ellenfeleivel. Előtte fantasztikusnak tartották, amit művel. Az igazság azonban, hogy Silva harc előtti és utáni meghajlásai az őszinte tisztelet jelei voltak. A harc pedig nem a ketrecben kezdődik, hanem attól a ponttól számítva, amikor valaki aláírja a szerződést egy küzdelemre. Ezt nem csak Chael Sonnen óta, de már jóval előbbről, a boksz világából tudjuk. A pszichológiai hadviselés a harc része. Az érzelem, bizonytalanság, harag kiváltásával a lelki egyensúlyából billen ki ellenfelünk, mely fizikailag is kibillenthetni. A legmagasabb szinten pedig pontosan ez kell: egyetlen hiba. Egyetlen hiba dönthet győzelemről, vereségről, sikerről vagy bukásról.

Legnagyobb példaképe mindig is Bruce Lee volt és a harcban, elméletben mindig az ő ill. a Jeet Kune Do elveit követte. A Jeet Kune Do rendszer is, meg nem is, filozófia is, meg nem is. Egyfajta alapállás, világnézet, mely abszolút adaptívan tekint a küzdelemre, annak dinamikájára, technikáira.

A JKD pedig lecsupaszít, leredukál mindent arra, ami tényleg működik. Szakít a konvenciókkal és mindent elhajít, ami nem használható. Silva ezt követte. Az összekötő, elterelő, figyelmet elaltató mozdulatok látványosak voltak ugyan, de maguk a technikák egyszerűek: egy RNC Hendersonon, egy egyenes rúgás Belfort állára. Stílusában a megtévesztést, félrevezetést magas fokra emelte. A JKD filozófiája a küzdősportok zenje. Silva arzenáljában pedig a főszerepet pontosan erre a filozófiára épülő elemek és technikák kapták: támadásokat megelőző vagy félbeszakító ellentámadások, félrevezetések, megtévesztések. A látszólagos show nem a közönségnek szólt első sorban, - bár élvezték -, minden egy terv része volt: a bizonyos, már fentebb említett egyetlen hibára rávenni az ellenfelet.

A párhuzam valós, nem a cikk írója találta ki azt. Silva többször beszélt róla, sőt, több videó is bizonyítja, mennyire szerette Lee-t. Igazi harcművészként mindig is megmaradt játékos, kutakodó, humoros, már-már gyermeki elmének. A pók becenév pl. képregény-imádatából jött, mely a mai napig nem múlt el nála: pókember gyerekkori nagy kedvence, hőse, példaképe volt.

Akár csak Lee, amit csinált, azt nagyon komolyan vette, de magát soha.

A sport egyik nagy alakját, eddigi alappillérét láthattuk most, tán utoljára. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, ahogyan ő sem. Ahogy a UFC sem. A PPV eladások királya, GSP hátrahagyta a sportot, Silvát könnyen lehet, hogy utoljára láttuk, Lesnar pedig minden bizonnyal csak egy pletyka marad. Az utolsó szereplők, akik komolyabb eladásokat produkálhatnak, az Wanderlei és Sonnen, ill. meglátjuk mit hoz majd a számok terén a Weidman vs Belfort. Közben egyébként Cyborg is bejelentkezett Rondáért, szóval akár ez is megtörténhet jövőre.

Manapság több, mint valószínű, hogy nagyon sokan vannak, akik nem hallottak Fedorról, nem ismerik a Nogueira fiúk, a Chute Boxe, a PRIDE, a Shooto, az IVC, a Pancrase és a többi történetét. Nem tudják, nem látják az összefonódásokat. A történet pedig láthatatlanul, a háttérben húzódik: emberek, sorsok, közös harcok, emlékek, kudarcok, rivalizálás, megbocsájtás. Ez adja a sport szellemét. Ebből származik., ez az alapja. Enélkül csak "díjbirkózás", anyagi javakért, hírnévért, szponzorokért folytatott küzdelem.

Az emlékezés nélkül pedig "mindazon pillanat úgy vész el az időben, miképp könnyek az esőben".

Répa Ádám, (C) 2013 a totaldamage.hu számára