Kapkodhatjuk a fejünket, na de ki ellen megy végül Conor?
Nem tudom eldönteni, hogy Conor McGregor mekkora harcművészeti ikonná válik, azonban az biztos, hogy a fickó zseniális a hírverésben. Nem elég, hogy rekordot állít fel, vagy bankot robbant. Az általa elindított trash talk lavina, egy öngerjesztő, már-már saját életét élő lénnyé kezd válni. Azt már megszokhattuk tőle, hogy aktuális ellenfele ellen pszchichológiai hadviselésbe kezd. A bajnoki öv megszerzése után, azonban lényegében kihívta maga ellen az UFC teljes pehely –és könnyűsúlyú mezőnyét. És ez miért jó – elsősorban - neki, amellett, hogy pitizteti a teljes mezőnyt?
Line them up on their knees with their hands out. I want them to beg me. pic.twitter.com/YCYf0QslNR
— Conor McGregor (@TheNotoriousMMA) 2015. december 20.
Egyrészt, így könnyebben elérheti célját, a címszerzést két súlycsoportban, ami az MMA történetében, eddig nem túl sokaknak adatott meg. Ez ugyan sporttörténeti mérföldkő lenne, azonban Dana White – az UFC elnöke – nem igazán lelkesedik a gondolatért. Másrészt azzal, hogy egy ilyen arrogánsnak nevezhető megnyilvánulást tett, a bunyósok szinte sorban állnak, hogy megmérkőzzenek vele. A kisebbik Diaz testvér, a hétvégén hangot is adott ezen ambícióinak, amit a FOX igyekezett elfojtani. Az UFC pehelysúlya sem volt rest és Frankie Edgar – véleményem szerint nagyon stílusosan – a maga módján szintén kihívta Írország új, legkeresettebb exportcikkét. Csekkoljátok!
A képen olvasható szöveg magyar fordításban így fest:
Ideges vagy miattam? A nyáron megvolt a lehetőséged, hogy köztem és Chad – Mendes – között válassz. Te Chadet választottad. Most ismét valaki mással akarsz megküzdeni. – utalás McGregor könnyűsúlyú címszerzési törekvésésre. Ha félsz, vegyél egy kutyát tesó, ha nem, akkor csináljuk!
Frankie Edgar korábban már volt az UFC könnyűsúlyú bajnoka 2010 és 2012 között. Miután Benson Henderson ellen elveszítette címét, egy súlycsoporttal lejjebb kezdett bunyózni és egyből José Aldo ellen küzdhetett a pehelysúlyú címért. Ezt a meccset pontozással elbukta, azonban azóta egy ötmeccses győzelmi szériát verekedett össze. Ebből az öt meccsből 2-t KO/TKO egyet pedig feladásra kényszerítéssel nyert. Valamint 3 bónuszt is bezsebelt. Jelenleg ő az első számú pehelysúlyú kihívó. Utolsó meccsén pillanatok alatt semmisítette meg Chad Mendest. És most azt is egyértelművé tette, hogy nincs betojva az írtől és szívesen megküzdene vele. Mi kellhet még?
Utolsó kommentek