Abeku Afful megbocsát, a többit Istenre bízza.
Szerdán Hamburg Hasselbrook negyedében 21:45 körül öt maszkos ember berohant egy MMA-edzőterembe és a német MMA top 5 listás Abeku Afful középsúlyú versenyzőjét brutálisan bántalmazták. Állítólag egy terembe zárkóztak Afful-al, majd késsel, botokkal és macsétával támadtak rá. A hírek szerint Afful korábbi edzője nehezen viselte, hogy tanítványa saját klubot alapított, valamint egy hölgy szerepe is körvonalazódik a történetben. Afful több életmentő műtéten esett át azóta, állapotát stabilizálták, most pedig intenzíven fekszik. A hír körbejárta a világsajtót, a küzdősport társadalom pedig igencsak kiakadt a történteket hallva. Tegnap Afful kiadott egy nyilatkozatot, mely csapattársai és barátai mellett véleményem szerint egyben a hamburgi küzdősport köröknek is szól:
Nem a rendőrség segített, ti segítettetek, barátaim! Ti segítettetek. Ha nem vagytok ott, akkor halott lennék mostanra. Az életemmel tartozom nektek! A támadóimnak megbocsátok. Azt nem tudom, hogy az Isten is megbocsát-e nekik, ezt a jövő megválaszolja majd. Most pihennem kell, meglátjuk, hogy képes leszek-e bunyózni még egyáltalán a jövőben. Legalább nem veszítettem el a lábam. Köszönöm mindenkinek, aki gondol rám, vagy az imáiba foglal!
Afful feltételezett támadóit elfogta a rendőrség, az ügy kivizsgálását megkezdték.
Utolsó kommentek