Friss amatőr Európa-bajnoki ezüstérmesünk a szervezet 21. gálájára ugrik be.
Úgy szép az élet, ha zajlik: Kiss Balázs egy héten belül már negyedik meccsét vívja. A Zen Mushin Do Harcművészeti Egyesület fiatal tehetsége Mózsi „Rocky” Attila helyére ugrik be a ma esti FFC 21-re.
Kiss, mint ismert, két győztes mérkőzéssel jutott be a múlt héten rendezett IMMAF (International Mixed Martial Arts Federation) amatőr MMA Európa-bajnokság döntőjébe Birminghamben, ahol TKO-vereséget szenvedett ír ellenfelétől, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A magyar fiú szó szerint csak pár napot pihent, máris újra visszapattan a nyeregbe az FFC soros, rijekai gáláján. Ez természetesen profi meccs lesz, de ez sem ismeretlen terep Balázsnak, aki a májusi HFC 9-en már verekedett és győzött is a „nagyfiúk” között.
Mivel Kiss Mózsi helyére ugrik be, nem saját súlycsoportjában, félnehézben küzd: le kellett fogyasztania középsúlyba. Ez sikerült is neki, a tegnapi mérlegelésen 84.3 kilót mutatott alatta a mázsa. Reméljük, nem vett ki belőle túlságosan sokat az extra aszalás.
Kiss az FFC 21 MMA-kártyájának nyitómeccsén lép ringbe, ellenfele a hazai Bruno Gustovic. Gustovic eddig 3-0-án áll a profik közt. Mindhárom meccsét az FFC-ben vívta, az elsőt egyhangú pontozással, az utóbbi kettőt első menetes kopogtatással nyerte meg. Utoljára azonban tavaly decemberben lépett a kötelek közé, így a lendület egyértelműen Kiss oldalán áll – reméljük, Balázs tényleg ki tudta pihenni magát az Eb után, és sikerült a visszatöltés is.
Utolsó kommentek