TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MAGYAR: Borics és Polgár hengerelt a nemzetközivé vált HFC 09 gálán

2015.05.10. 20:02 td_axl

hfc09_01.jpg

Tegnap este Győrszentivánon rendezték a Hungarian Fight Championship, azaz a magyar HFC profi MMA szervezet következő gáláját. A HFC 09 a Győri KOKO Gym társszervezésében érkezett, ezúttal pedig a magyar harcosok mellett külföldi bunyósok is érkeztek, hogy a szervezet ezáltal nemzetközi vizekre tolja hajóját. 

A fotókért köszönet Sziklay Szabolcs barátomnak!

 

td_interim társaságában ismét mi kaptuk a felkérést, hogy a rendezvény online stream műsorában a szakkomentátori feladatokat elássuk. td_interim már péntek óta Győrben nyomta, elkísérte a HFC csapatát a mérlegelés és rendezvényt előkészítő tevékenységekben, aktívan kivette a részét abban, hogy flottul menjenek a dolgok, ezzel segítve a szervezők megfeszített munkáját egy sikeres és szórakoztató gála létrehozásában. A kulisszák mögött tisztán látszott, hogy komoly és kihívásokkal teli szervezési feladatokat láttak el a srácok, melynek eredményeként a közönség mind a helyszínen, mind pedig a youtube csatorna előtt ülve egy valóban profi gálát kapott.

A füles csattant a fejünkön, a Molnár Vid Bertalan pedig megtelt nézőkkel, szurkolókkal, barátokkal és családtagokkal. Növényi Norbert és Tánczos Gábor még lenyomott pár interjút, ezt követően pedig 18:00-kor elindult a buli. A ringspeaker Google szemüvegben nyomta, frankó felvezető videók villogtak, mindezen felvezetők közepette találtuk magunkat a gálát megnyitó HFC Academy küzdelmeknél.

Az HFC Academy küzdelmek

Az HFC Academy a utánpótlás nevelés támogatása céljából létrehozott divízió. Itt lényegében az amatőr és profi karrier határán álló srácok kapnak lehetőséget meccsrutin és tapasztalatszerzésre. Az első HFC Academy mérkőzésén a győri Nagy Attila (Győri KOKO GYM) érkezett a ketrecbe Patkós Gábor (Pitbull Team - Soroksár) ellenében. A két menetre kiírt találkozón az első menetben aránylag kiegyenlített bunyó folyt, melyben Patkós pontosabb volt, Nagy viszont nagyobb elánnal próbált támadni és a földre kerülni. A másodikra azonban Attila ereje elfogyott, passzív bunyója miatt bírói figyelmeztetést is kapott, Patkós pedig pontos és határozott támadásokkal jött előre, ami pontozásos győzelmet ért számára.

A második HFC Academy meccsen a szintén hazai Kalmár Gellért (Győri KOKO GYM) jött bunyózni a szegedi Maróti István (Sárközi MMA Team) ellen. Kalmár agresszívan nyomban rárontott Marótira, de a szegedi srác nem szeppent meg és egy nyílt sisakos ütés-váltás kerekedett ki széles lengőkkel és csapottakkal. Mindkét oldalon voltak találatok, de számottevően nem tudtak kárt okozni egymásban a srácok. Ez a fordulatszám aztán Gellért kardióját szívta el leginkább, Maróti tudott előre jönni, majd a földön elkapni ellenfelét egy karfeszítéssel a második menetben. A hazai közönség némán figyelte a történteket, sorozatban második indulójuk kapott ki. 

hfc09_02.jpg

A harmadik HFC Academy mérkőzésen egy visszavágóra került sor. A Magyar MMA Prémium Liga Amatőr Magyar Bajnokságán találkozott egymással tavaly Kiss Balázs (Zen Mushin Do Harcművészeti Egyesület) és Szabó Sándor (Gracie Barra Farkasok). Akkor Kiss Balázs nyert egy földtechnikával, ez pedig egy presztízsmérkőzést vetített előre. Maga bunyó aztán nem indult fair play esélyes jelenettel: a kezdő pacsit Szabó egy masszív lerohanásba kötötte át, ami vélhetően meglepte Balázst. A földön kötött ki a két harcos, mely során Szabó befogta Kiss kezét egy szoros karfeszítésbe. Kiss ki tudott jönni belőle, de utólag kiderült, hogy ízületei megsínylették a dolgot. Ettől függetlenül fokozatosan felépített támadásokkal egy nagyszerű guillotine fojtással mattolni tudta Szabót a másodikban, ezzel pedig egy értékes és látványos győzelmet aratott.

hfc09_kertesz.jpg

A negyedik és egyben utolsó HFC Academy meccsen Kertész Máté (Twins Gym & Carlson Gracie) és Münczberg Gergő (Zen Mushin Do Harcművészeti Egyesület) feszült egymásnak. Máté a tavalyi TOTALDAMAGE Fight Night #1 tornán nyújtott emlékezetes teljesítmény, majd azt követően Las Vegasban töltött idő alatt világsztárok mellett volt lehetősége fejlődni. Ez abszolút ki is jött a mérkőzésen, ugyanis Kertész erős BJJ alapjai mellé tetszetős és hatékony állóharcot is növesztett. Clinchből komolyan dobálta a térdeseket, földön pedig többnyire mount pozícióban volt, Münczberg folyamatos védekezésre volt kényszerítve. A másodikban Kertész láthatóan nem erőltette a földet, ki akarta szolgálni a közönséget és leállt Gergővel bunyózni. Beszedett pár tiszta találatot ugyan, de összességében dominálta ellenfelét, egyben pedig egy összetett bunyós képét láttatta, ami roppant biztató jövőjét illetően. Egyhangú pontozással nyert Kertész, Münczberg pedig az előző HFC állomáshoz hasonlóan ismét vereséget szenvedett, de látni kell azt is, hogy nagyszerű ellenfelek ellen, kemény küzdelmekben.

 

Az amazonok tornája

Következett a 60 kilós női MMA négyes torna, mely robbantotta a nemzetközi bombát. Fábián Melinda (Budapest Top Team) egyedüli magyar indulóként és nem mellesleg profi meccsen debütálóként komoly kihívás előtt találta magát. A kempo világbajnoki cím alapvetően önbizalomra adhatott okot neki, Barbora Polakova (Penta Gym) ezt ugyan hamar meg kívánta törni, sikertelenül. Melinda ugyanis erős fizikai felépítése mellett nagyszerű mozgással és rácsoknál való presszióval őrölte ellenfelét, a földre kerülvén pedig egy szép karfeszítéssel nyomban kvalifikálta magát az esti torna döntőjébe.

hfc09_03.jpg

A másik ágon Katlyn Chookagian (Allstar Brazilian JiuJitsu) az USA-ból érkezve bunyózott a svéd Linn Wennergren (GBG MMA / TEAM EAST FRONT) ellenében. Mindkét hölgy a számunkra Perjés Dóri révén ismert brazil XFC szervezet harcosa, emellett Chookagian elmúlt mérkőzésén az amerikai WSOF-ban KO-győzelmet aratott. Chookagian és Wennergren nemzetközi szintű bunyót hozott le egymás ellen, ez nem vitás. Wennergren szoros fedezékből próbálta elérni ellenfelét ütésekkel, kombinációkkal. Chookagian  hosszú végtagjait használta, hogy folyamatos és szép lábmunkával elmozogjon, kintről pedig rúgásokkal és ütésekkel morzsolja ellenfelét. Az állóháborút a rácsoknál clinch és dirty box jellemezte, Katlyn térdét magasra fel tudta húzni fedezékből is, hogy Linn fejét eltalálja. Egy ilyen brutál térdest nyelt be az első menet végén Linn, amitől a földre zuhant, a szünetre pedig kicsit tántorogva, felnyílt arccal ment pihenni. A második menet kezdetére Linn kiheverte a leütés sokkját, viszont hasonló forgatókönyv mellett egyre kevésbé tudta elérni amerikai ellenfelét, aki játszott és könnyedén szökkent, forduló technikákkal a közönséget is szórakoztatta. Szóval egy jó iramú, technikás mérkőzésen Katlyn Chookagian nyert pontozással, egyben pedig a jogot is megszerezte, hogy Fábián Melinda ellen menjen a döntőben. 

Egy új súlycsoport születése

Erre azonban még várni kellett, ugyanis kezdetét vette az est 61 kilós férfi MMA tornája is. Ez a súlycsoport újonnan kerül bevezetésre a HFC-ben, az idei tornák indulói között találjuk a későbbi bajnokot. Szilágyi Áron (Pitbull Team - Soroksár ) és Dawid Gralka (Gracie Barra LODZ) ezen céllal érkezett a ketrecbe, Gralka pedig szinte szóhoz sem engedte jutni a magyar srácot. Gracie Barra rulez egy az egyben alapon pillanatok alatt földre vitte ellenfelét, ahol hátára kerülve akasztotta a hátsó fojtást és alig megizzadva ment az öltözőbe pihenni a következő körre.

hfc09_04.jpg

Így a másik ágon Tarnai József (Növényi B4 Küzdősport Akadémia) és Ondrej Skalnik (Penta GYM) hamar szót kapott. Tarnai végre megkapta súlycsoportját, nem kell jóval nagyobb srácok ellen küzdenie, Skalnik ellen pedig az első menetben szépen ki is tudott bontakozni. Állva, ketrecnél és földön is jól muzsikált, Ondrejt egy feszítésbe is be tudta húzni, viszont a cseh srác ki tudott jönni belőle. A másodikra azonban Ondrej nagyobb fordulatra kapcsolt, Tarnait a földre vitte és ott nem túl látványosan de hatékonyan dolgozott rajta. A pontozók úgy látták, hogy jöhet ebből még egy menet, hogy dönteni tudjanak. Ondrej kicsit értetlenkedett, majd kicsit felhúzva magát a döntésen, lerohanta Tarnait a harmadikban, földre kerülvén pedig hozta a második menetben látott 'jómunkásember forgatókönyvet, amivel ki tudta pontozni magyar ellenfelét. Tarnai érezhetően csalódott volt, mi pedig konstatáltuk, hogy magyar döntős nélkül maradt a 61 kilós torna. 

És egy újabb torna

Viszont hogy ne csüggedjünk, az est harmadik tornája hordozta önmagában a lehetőséget még, hogy magyar férfi tornagyőzelemnek örülhessünk. 71 kilóban, azaz új súlycsoportjában érkezett a ketrecbe Guzsván Péter (Budapest Top Team), ahol Elvin Teymurov (Sportcentrum BALILI) várta őt. A holland srác körül nagy volt a hype, kivételes tehetség hírében áll, a külföldi odd-sok alapján toronymagas esélyese volt a bunyónak. Azzal viszont nem számoltak, hogy Peti állóharca csapatváltását követően nagyszerű fejlődésen ment keresztül, az előző évek sérüléseit pedig nagyjából maga mögött tudva nagyszerű teljesítményt mutatott. Egyben volt a mozgása állva, jól időzített, balosát pedig lézerpontosan használta. A földön Elvin tehetetlenül feküdt alatta, Peti bátran sorozhatta. Az est egyik legnagyobb verését kapta a holland srác, többször úgy tűnt, hogy megfogta őt Peti, de kihúzta a végig, viszont Guzsván pontozásos győzelméhez nem férhetett kétség. 

hfc09_guzsvan.jpg

A 71 kilós torna másik ágán Janusz Staszewski (Gracie Barra Lodz) nagyon gyors és kérlelhetetlen küzdelemben esélyt sem adott a késői beugró Bódi Ádámnak, háromszöget rakva rá villámgyors győzelmet aratott az első menetben. 

Döntők földjén

Következtek a HFC09 tornadöntők, mi pedig izgatottan nagyszerű küzdelmeket vártunk, magyar győzelmekben reménykedve. Erre első körben Fábián Melindának volt lehetősége az amerikai Katlyn Chookagian ellenében. Mindkét hölgy meggyőző teljesítményt nyújtott az első küzdelme során. Melinda ismét fizikai erejében és kempo hátterében bízhatott, míg Katlyn a hosszú végtagjaival eladott szép technikákban. Melinda bátran bekezdett, szép ütés-váltás alakult ki a két lány között, a rácsoknál szoros clinchben gyűrték egymást. Ezt követően a földre kerültek a lányok, ahol Katlyn akasztani tudta a karfeszítést, Melinda pedig kopogni kényszerült. Fábián profi bemutatkozása az est folyamán ugyan nem hozott nyomban tornagyőzelmet, de teljesítménye impozáns volt. Katlyn Chookagian győzelmével elnyerte a jogot, hogy a HFC08 tornagyőztes Rácz Irén ellenében küzdhessen a HFC 60 kilós női bajnoki címért. 

hfc09_katlyn.jpg

A 61 kilós férfi MMA tornadöntőben Ondrej Skalnik és Dawid Gralka találkozott. Gralka első körben mutatott lehengerlő teljesítményére készülhetett a közönség, Ondrej Sklanik azonban nem volt partner ebben és Gralka kezdeti rohamait kontrollálva a Tarnai Józsi ellen hozott LnP bunyót mutatva folyamatosan gyűrte Gralkat, aki deffenzív pozícióban már nem tudott brillírozni és pontozással elveszítette a küzdelmet a cseh srác ellenében. 

hfc09_guzsvan2.jpg

A 71 kilós döntőre a két magabiztos teljesítményt nyújtó Guzsván Peti és Janusz Staszewski érkezett. Januszról nem tudhattunk meg sokat első meccse alapján, de a recept adott volt: a BJJ mentén Petit földön kívánja elkapni majd a lengyel harcos. Ez sajnos be is igazolódott, ugyanis Guzsván bár próbálta az első meccsén látott bunyóját hozni, Janusz Staszewski egy szoros karfeszítésbe fogta őt, melyben Peti bármennyire is próbált kijönni, nem tudott, így kopogni kényszerült. A kelleténél talán tovább tartotta a feszítést Staszewski, de szerencsére Peti keze nem sérült meg, viszont a tornagyőzelemnek nem örülhetett. 

A magyar MMA büszkeségei

Érkeztek a HFC09 főmérkőzései, a co main event meccsét Borics Ádám (Shootfighters Eger) hozta Jaroslav Jartim (Penta GYM) ellen. A TOTALDAMAGE által támogatott Borics Ádám  a szervezet könnyűsúlyú bajnoka, a TOTALDAMAGE AWARDS 2014 abszolút nyertese, beugróként érkezett a szupermeccsre, Molnár Benjamin sérülés miatt esett ki Jaroslav ellen. Érdekesség, hogy Borics és Molnár épp egymás ellen pótolja majd szeptemberben függőben lévő címmérkőzésüket.  Szóval a meccsen Jaroslav próbált bekezdeni Borics ellen, pár ütés-váltás és rácsoknál való clinch után a földre vitte ellenfelét, full guardból és álló pozícióból próbálta küldeni a csapottjait Ádámra.

borics1.jpg

Borics azonban jól állta a sarat és szépen hárította ezeket a támadásokat, majd átvéve a kezdeményezést jól dolgozott egy szemet gyönyörködtető technikával fordult át Jaroslavon és kulcsolta nyomban a háromszöget. A kulcs előzetesen kicsit lent volt, májd Ádám ezt feljebb tudta húzni, Jaroslav közben pedig kezével próbálta eltartani a szorítást. Erre azonban csak pillanatai voltak még, ugyanis Borics szorítása végzetesnek bizonyult, Jartim pedig kopogni kényszerült. Mindez az első menetben történt, Borics Ádám pedig egy magabiztos győzelemmel jelezte, hogy az FFC siker után idén is folytatja szárnyalását a profik között. Mindezt várhatóan egy svéd edzőtáborral fogja megtámogatni a következő hónapokban. 

Elégedettek lehettünk Ádám győzelmét követően, de jött Polgár Ádám (Red Corner Fight Club), hogy az est főmeccsén lenyűgözzön minket. Polgár a magyar MMA egyik legtehetségesebb alakja, 25 éves kora ellenére roppant meccstapasztalattal és rutinnal rendelkezve érett, megfontolt harcossá vált, aki a magyar MMA-horizont felett ragyog, nemzetközi terepen szép skalpokat gyűjthetne be. És ha már nemzetközi megmérettetésre vágytam a TOTALDAMAGE székében, Henk Nobach (Henk Fight Team) érkezett Ádám ellen.

polgar-hfc.jpg

Nobach a tradicionálisan erős holland iskolából jött, Semmy Schilt edzésein részt véve, előzetesen erős ellenfélnek ígérkezett Polgár számára. Ádám azonban ezt nem gondolta így, gyors, de mégis átgondolt és precíz mozdulatokkal meglepte ellenfelét, akit hamar a földre tudott vinni. Ott egy kulcsot rakott rá, majd szüntelenül sorozni kezdte az alá szorult Nobach fejét. Ádám ütéseiben roppant erő volt, Henk pedig elájult a nyomás alatt. Polgár sportszerűen nem folytatta a támadássorozatot, Henk eszmélve ismét fogásba ment volna Polgárra, az elmúlt másodpercek kiestek neki, nem értette, hogy mi történt, hogy a mérkőzés már véget ért. Ádám egy nagyon domináns, egyoldalú bunyót adott nekünk, ezzel pedig tovább erősíti bennünk klasszis MMA harcos képét. Előre láthatólag május végén az FFC-ben láthatjuk őt legközelebb harcolni.

A HFC első nemzetközi sózású rendezvénye roppant izgalmasra és látványosra sikeredett, a versenyzők abszolút kiszolgálták a nézőket, ez pedig nagyon fontos. Kívánjuk, hogy a szervezési nehézségeket legyűrve hasonlóan jó rendezvények érkezzenek még idén, ezzel is segítve a magyar MMA fejlődését!

pumukli.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr187447574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása