TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Barao vs. Dillashaw, az UFC 173 új main eventje

2014.04.06. 13:03 td_Emree

20140328012729778917o.jpg

Már a tisztelt olvasóközönség is értesülhetett róla, hogy Chris Weidman sérülésével az UFC 173 főmérkőzés nélkül maradt. A fenti mérkőzést július 5-ére az UFC 175-re csúsztatták el.

Az UFC vezetősége nem volt rest és egy hasonlóan izgalmas párosítást jelentett be a kieső főmérkőzés pótlására, ez a párosítás nem mást, mint Renan Barao (32-1 MMA, 7-0 UFC) és T.J. Dillashaw (9-2 MMA, 5-2 UFC) összecsapását foglalja magában, aminek nem kisebb a tétje, mint az UFC harmatsúlyú öve. A gálára május 24-én kerül sor a las vegasi MGM Grand Garden Arénában. A főmérkőzés mellett sor kerül a Junior dos Santos és Stipe Miocic közti találkozóra is. Hogy a kavarás ne érjen, ilyen egyszerűen véget meg kell említenünk, hogy Dillashaw eredeti ellenfele Takeya Mizugaki lett volna, akinek így neki is új ellenfelet kellett keresni. Sikerült is megtalálni a beugrót, Francisco Rivera személyében.

Barao több mint harminc küzdelme óta veretlen, egyetlen vereségét még 2005-ben szenvedte el. Az UFC 149 során hódította el a súlycsoport interim bajnoki övét Urijah Fabertől, aki egyébként Dillashaw csapattársa. Ezek után következett két sikeres címvédés Michael McDonald és Eddie Wineland ellen. Ilyen felvezetés után került volna sor a bajnoki címek egyesítésére a harmatsúlyú bajnokkal Dominick Cruzzal, de ez Cruz ismételt sérülése következtében nem valósult meg. Becsületére legyen mondva lemondott címéről, Barao javára, aki azt meg is védte Urijah Faber ellenében az UFC 169-en.

T.J. Dillashaw szintén jó teljesítményt mutatott az elmúlt időszakban. Jelenleg az ötödik legjobbnak rangsorolják súlycsoportján belül. A “The Ultimate Fighter 14” fináléjában elszenvedett veresége óta, hat meccséből ötöt megnyert és egyetlen veresége is egy megosztott pontozásos vereség Raphael Assuncao-val szemben.Figyelembe véve, hogy Barao legtöbb meccse nem ment végig, valamint Dillashaw felkészültségét és kiváló csapatát parázs küzdelemnek nézünk elébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr165884433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása