Kevesebb, mint egy hónap van hátra az UFC újabb európai gálájáig, április 6-án Stockholmban főmérkőzésen csap össze Alexander Gustafsson és Gegard Mousasi, a félnehézsúlyú titánok harca következik.Mindkét srác komoly lehetőség kapujában áll.
Mousasi debütál az UFC-ben, ami sokat szerint már korábban megtörténhetett volna. Most azonban itt a lehetőség, hogy újabb lendületet adjon karrierjének, azok után,hogy 2008-ben megnyerte a Dream középsúlyú tornáját, majd következett a Strikeforce trónja (már félnehézsúlyban), melytől King Mo fosztotta meg 2010-ben. Ha sikerrel végződik számára a stockholmi kiruccanás, akkor az örmény bunyós újra elindulhat felfele az úton, melynek végén akár az UFC félnehézsúlyú trónjára is felülhet.
Ehhez persze nem kisebb akadályt kell legyőznie, mint a hazaiak abszolút kedvencét, Alexander Gustafssont. A svédek titánját már a decemberi Shogun ellen aratott győzelme után első számú kihívóként tartották számon, de egyelőre Sonnen beelőzte a sorban és még Machida is képben van. Azonban, ha skalpjai listája áprilisban hazai közönség előtt bővül Mousasi nevével is, akkor már vitathatatlanul is ott állhat majd a félnehézsúly cím karfájánál.
Utolsó kommentek