Wandy szerint Conor McGregor max kék öves jitsus. De mit jelent ez valójában?
Wanderlei Silva nemrégiben egy nyilatkozatában, komoly kritikával illette többek közt Conor McGregor földharcát. Ez az ír személyét övező mítoszoknak hála majdnem istenkáromlással egyenértékű, de szerencsére Nate Diaz visszarángatott minket a földre, amikor kettejük meccsén a második menetben kopogtatta „Notorious”-t. Wanderlei maga is legenda a saját jogán, így talán érdemes odafigyelni arra, amit mond. Ezen apropóból lássuk, mit lehet elvárni a brazil jiu jitsuban, különböző mértékben elmélyedt és emiatt különböző színű övekkel felruházott egyénektől, ha harcra kerül a sor.
Mielőtt rátérnénk az övszínekre, elöljáróban annyit el kell mondanom, hogy a brazil jiu jitsuban (BJJ) nincsenek konkrét szabályok, feltételek, előírások, amik alapján valakinek új övet adományoznak, és ezzel feljebb léptetik a képzeletbeli létrán. Ez függ az adott személy elhivatottságától, mennyire gyakran látogatja az edzéseket, milyen gyorsan tanul és sok egyéb dologtól. Az adott harcos mentora az, aki az új övfokozatot adja, hiszen ő látja a tanítványa fejlődését és ez komoly felelősséggel ruházza fel az instruktorokat, mestereket. Az alább leírtak általános alapelveket és nem kőbe vésett igazságokat fogalmaznak meg.
A brazil jiu jitsu ismerete nem egyenlő azzal, hogy valaki jó MMA harcos is. Egy bizonyos szint felett, azonban ennek a küzdőművészetnek az ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki komoly harcossá váljon a vegyes harcművészetek világában.
Fehér öv
Két szó: felfedezés és a túlélés.
Minden dolog új a fehéröveseknek, sokan rajtuk próbálgatják a technikáikat. A fehér övesek elsősorban a főbb földharc pozíciókkal ismerkednek és magával a földön való helyes mozgással. Elsajátítják az alaptechnikák kivitelezését. Mivel mindenki őket akarja „elverni”, azért ebben az időszakban az ember leginkább az alsó helyzetből való védekezésre koncentrál, valamint a különböző szituációkból való menekülés az, amit a leghamarabb elsajátítanak.
Kék öv
Ez az övszín a kísérletezésről szól, aminek alanyai sokszor az alacsonyabb – fehér – övesek. Mire valaki ide elér, már értenie kell az alaptechnikákat - és pozíciókat, majd ezek alapján új helyzetekben kell alkalmaznia őket és új készségeket kell fejlesztenie. Sokan ilyenkor kezdenek el új guard fajtákkal – lasszó, pillangó, spagetti és még sok egyéb – kísérletezni, hogy megtalálják azt, ami a leginkább hozzájuk illik. Ahhoz azonban, hogy valaki megtalálja a leginkább neki fekvő stílust, nagyon sokat kell gyakorolni. Sok jitsuka ebben az időszakban kezdi el magát egy-egy feladásra kényszerítés (submission) felé elkötelezni, szintén az alapján, hogy mely technikákat preferálja. Ugyanakkor ez az az övszín is – a fehéret nem számítva -, ahol a legtöbben feladják a BJJ gyakorlását, pontosan a sok kísérletezés miatt.
Lila öv
Ez a „játék” fejlesztés fokozata.
Azt mondják, ezen a szinten a jitsuka már minden olyan technikát látott, amit egy fekete öves ismer – csak közel sem olyan mélyrehatóan és nem is tudja őket olyan széleskörűen alkalmazni. A lila övesek már tisztában vannak azzal, hogy milyen stílus áll hozzájuk a legközelebb és annak lehetőségeit fejlesztik tovább. Elmélyednek egy-egy pozíció felvételében és kombinálják a támadásokat. Ezzel párhuzamosan kerülik azokat a technikákat, amiket saját magukra nézve kevésbé hasznosnak éreznek és tovább erősítik azokat, melyek a leginkább hasznukra válnak. A lila öv az a szint, amikor a jitsuka felfedezheti a stílusában rejlő hibákat és kijavíthatja azokat.
Barna öv
Az elmélyülés szakasza.
Egy barna öves tisztában van a saját erősségeivel és mindig keresi a lehetőségét, hogy fejlessze a technikáit, még az alapokat is. Több módot fedez fel, hogy alkalmazni tudja kedvenc technikáit és mindig egy lépéssel az ellenfél előtt próbál lenni. Csapdát állít, vétlennek állítja be magát és onnan csap le, ahonnan a legkevésbé számítanak rá. A barna övesekkel szemben megfogalmazott legfőbb követelmény, hogy felismerjék, mely területen vannak elmaradva, mely szituációkban akadozik a játékuk és ezeket is megfelelő szintre fejlesszék.
Fekete öv
A mester szint.
Egy fekete övesnek alapos rálátása van a technikákra, azok variációira és talán a legfontosabb, hogy alkalmazza a jiu jitsu szemléletmódját és így alkalmazza a technikákat a leghatékonyabb, legpontosabb és legelőnyösebb módon, a kellő időzítés mellett. Sokan, akik erre a szintre jutottak, azokat a pozíciókat fejlesztik, amiket ugyan ismernek, de nem elégedettek az addig megszerzett tudásukkal, illetve mind jobb, mind baloldalra próbálnak ugyanakkora hatékonysággal dolgozni.
Ha Wandynak igaza van, akkor van hová fejlődnie McGregornak. Azonban az élet és a BJJ is arról szól, hogy sosem késő elkezdeni tanulni. Ezúton szeretném megköszönni Csámpár Jánosnak, a cikk létrejöttéhez nyújtott segítségét!
Utolsó kommentek