Totaldamage

Az MMA világa ma hajnalban két fojtással összedőlt.

Sokáig emlékezni fogunk a UFC 196-ra: ezen a gálán égett ki a szervezet legfényesebb csillaga, és ugyanitt tárult fel a lehetőség arra, hogy a másik, már kihunyt csillagot újra begyújtsák. A többi Dana-baby, Sage Northcutt, Paige VanZant és Ronda Rousey egyoldalú elpusztíttatásával szemben Conor McGregor borzasztóan izgalmas mérkőzésen esett áldozatul Nate Diaz világának. Holly Holm derekáról már egy sokkal kevésbé tűzijáték-szerű bunyóban ugrott át a bajnoki öv Miesha Tate-ére, de ezzel nagyjából eldőlt, hogy Ronda, ha csak egy meccs erejéig is, de biztosan visszatér még a ketrecbe.

A világ legjobban várt váltósúlyú meccsén valójában két aszalatlan könnyűsúlyú lépett az oktagonba – Conor McGregor UFC-s pályafutása során először nézett szembe olyan emberrel, akit nem tudott pusztán a méreteivel terrorizálni. Maradt hát a technika, mint egyetlen fegyver – ez eleinte működött is, csak hát len az utszán ez nem mindig elég. És mivel Nate Diaz nemhogy egy ketrecben, de akár a Fehér Házban is képes lenne gettót csiholni, így most sem volt az.

Az ír vitte az első menetet: bár lassú keringőjük hasonló, McGregor sokkal hirtelenebb váltásokra képes, és a mozgása is szofisztikáltabb a lufihajtogató gengszter régi iskolás gyaloglásánál. Így aztán több szöget fogott, és keményen tesztelte Diaz állát, de rögtön az elején sokatmondó volt, hogy Nate nem csak, hogy komolyabb gond nélkül bekajálta a rettegett balosokat, de még oda is állt repetáért. Ez tényleg nem a pehelysúly, ráadásul a Diazok feje közismerten törhetetlen.

Persze Nate nem bokszzsáknak ment oda, ő is megzuhogtatta a másik állát, és már az elején előkerültek a gettópofonok is, de az első öt percben még elég tétova volt a stocktoni. Pont, mint decemberben: Michael Johnson ellen ugyanígy rozsdás volt a kezdés, hogy aztán a második felvonásban – ha nem is odalépjen a gázpedálra, de – fokozatosan átvegye az irányítást. Most is ez történt.

View post on imgur.com

Szünet után folytatódott még az ír lőgyakorlata, de Diaz is egyre többet talált, és közben McGregorból fokozatosan elfogyott a szufla (bár nem ez volt a domináns támadási mód, azért ne felejtsük el, hogy Diaz testre is dolgozott, fárasztásiból). És akkor egyszer csak a menet közepén a korábbiaknál tisztábban és keményebben csattant az ír állán a 209-iskola 101-es tananyaga, a jobb-bal.

ez. 

Conor megroggyant, és onnantól már nem volt a régi: a vérszagot fogott Nate egyszerűen habosra verte az agyát állva, de úgy, hogy McGregor végül nem látott más kiutat, átment pánik-birkózóba és megpróbálta levinni az amerikait. Ugye emlékszünk arra, hogy McGregor mindig minden pehelysúlyút azzal a szöveggel szopatott, hogy amint megízlelik a bal öklét, kétségbe esnek, és rögtön ugranak a levitelre? Ó, az irónia.

Az MMA egyik alapszabálya az, hogy egy Diazzal nem mész le a földre. Például az ilyenek miatt: egy kis hempergés után Nate könnyedén felment full mountba, röviden elpattogtatta Conor fejét a padlón, majd az ír feladta a hátát, és érkezett a hátsó fojtás és a gyors kopogás.

View post on imgur.com

Ezen a jeleneten időzzünk el egy kicsit. Diaz úgy élesíti be a fojtásra a jobb kezét, hogy a ballal jól fejbe vágja McGregort, és az így felpattanó áll alatt már könnyedén becsúsztatja az alkarját. Ez elsőre még vicces is, már abból a szempontból, hogy kicsit olyan, mint orosz gyártmányú bármit megszerelni: nem működik – rábaszol egy nagyot – működik. De ezen túlmenően: ez olyan előkészítése volt a fojtásnak, amit csak az MMA szabályrendszere tesz lehetővé, és annak ellenére, hogy teljesen egyértelmű megoldás ilyen helyzetekben, a legtöbben mégis képtelenek összehozni, legalábbis ilyen hatékonyan és tisztán. Ilyenkor szokás szerint mindenki habzó szájjal elkezdi püföli a védekező fél fedezékét, aztán vagy megy vele valamire, vagy nem. Itt meg: Diaz jól megnézi magának a helyzetet, aztán meg jól meg is oldja. Fifikázni fontos, de néha elég a józan paraszti ész.

Mi lesz most Diazzal? Azt pletykálják, hogy akár be is vághatják egyből egy Robbie Lawler elleni váltósúlyú címmeccsre. Aztán hirtelen nagyon közel került egy könnyűsúlyú címmeccs is. És az is lehet, hogy Nate most megint lelép egy évre – 500 ezer dolláros alapfizujára megkapta az 50 ezres est meccse és a szintén 50 ezres est teljesítménye bónuszokat is, szóval simán megengedheti magának, hogy mondjuk a triatlonozásra és a gyerek-BJJ tanításra fókuszáljon, ha épp úgy dönt, hogy tényleg leszarja a bajnoki öveket.

Mi lesz most McGregorral? Ez még nem a vég. De az több mint valószínű, hogy a mentális hadviselése már nem lesz ugyanolyan hatásos, mint eddig volt, és egyelőre a két – sőt, három – súlycsoportos bajnoki álmokat is jegelnie kell. Következő lépésnek kinéz egy pehelysúlyú címvédés Jose Aldo vagy Frankie Edgar ellen.

Mi lesz most Ido Portallal? Mit tudom én. De a mozgásedzés után most lehet, hogy írok egy posztot a szmokizásról is.

Miesha Tate az ötödik menet végén lefojtotta Holly Holmot, és ezzel megszületett a UFC női harmatsúlyának harmadik királynője. Minden meccs a résztvevők bunyóstílusán múlik – ez angolul sokkal hangzatosabb, ugye „styles make fights” – és az, hogy Holm egy kecses, technikás és unalmas harcosból világok- és Ronda Rousey elpusztítójává léphetett elő, javarészt azért volt lehetséges, mert a dzsúdós mindenben a bokszoló kezére játszott a fejetlen előrerohanásaival, a negatív fejmozgásával és az elégtelen kardiójával. Ez a mérkőzés élből teljesen másmilyennek ígérkezett.

Bár Tate sem egy szteppkirálynő, mégis sokkal többet volt képes kihozni az állóharcából, mint Ronda, pusztán azzal, hogy a fent említett vonásokból egyik se jellemző a bunyójára, lábbal pedig még sikerült is feljavulnia a korábbi meccseihez képest.

Persze azzal, hogy pusztán nem öleted meg magad, még nem fogsz meccset nyerni, így az is világos volt, hogy Mieshának a földre kell vinnie a küzdelmet, amint lehet és amikor csak lehet. Hát nem nagyon lehetett: a második menet elején ugyan sikerrel járt, és fel sem engedte Holmot egészen a kürtszóig, majdnem kopogtatva őt egy hátsó fojtással, utána csak nem akart összejönni az újabb levitel, Holly pedig a megszokott okos, taktikás és javarészt unalmas bunyójával elhúzott a pontozókártyákon. És akkor az utolsó menet végén csak sikerült újra földre terelni a küzdelmet és beakasztani a fojtást hátulról. Holly nem kopogott, hanem egy röpke árnyékolás után elaludt.

Tate győzelme két okból jó hír: ha veszített volna, szinte biztos, hogy visszavonul. Miesha a nyugdíjról beszélt tavaly nyáron, amikor sorozatos győzelmei ellenére sem tudta kiharcolni az újabb lehetőséget Ronda Rousey ellen, és a UFC Holmnak adta a soros címmeccset. Két sima Rowdy-vereség után nem csoda, hogy nem számoltak vele, és ha most Hollytól is kikapott volna, akkor nem nagyon maradt volna már mozgástere, várni pedig nem akart egy harmadik bajnokra, aki ellen majd megint megpróbálja. Úgyhogy inkább ő lett az a harmadik bajnok.

Ronda Rousey legalább egy meccs erejéig még biztosan visszatért volna az MMA-ba. Ha ma hajnalban Holm megvédte volna az övét, akkor ez az egy meccs a Holly vs. Ronda 2 lett volna – valószínűleg egy ugyanolyan megsemmisítő vereséggel, és a végleges búcsúval. Tate-tel a trónon elmondhatatlanul könnyebbé vált a korábbi „női Mike Tyson” útja, és hirtelen a visszavonulás sem tűnik olyan fenyegetőnek és elkerülhetetlennek – már amíg újra nem találkozik a szőke bokszolóval.

Győzelmével Miesha megmaradt nekünk, és így Ronda sem fog végleg eltűnni a süllyesztőben. És persze Holly sem megy még sehová.

A főkártya többi meccsét elkerülte a dráma és a kivégzés is, ellenben a felvezető kártyával, ahol hétből mindössze két mérkőzés ment végig. Egy finisht muszáj kiemelni: nézzük vissza ezerszer az est legnagyobb KO-ját, mert Nordine Taleb kiütötte Erick Silvából még a lelket is.