Totaldamage

Ritkán látni mosolyogni

A hétvégi UFC 196 a bálványok ledöntéséről szólt. Ez jórészt a két főmeccsnek tudható be, hiszen a főkártya másik három meccse elég unalmas volt – ellentétben az ültető meccsekkel. Amíg a Miesha Tate - Holly Holm női bajnoki kapcsán több szó esik az újdonsült bajnoknő teljesítményének pozitív értékeiről, addig a Diaz - McGregor mérkőzés kapcsán szinte mindenkitől olyan dolgokat hallok, mintha a kisebbik Diaz testvér ott sem lett volna a ketrecben, és az ír magától veszítette volna el a meccset. Több edzőtársam is kérdezgetett Nate Diazról, így úgy gondoltam, hogy ezzel a poszttal válaszolok a felém irányzott kérdésekre.

Ellentmondásos személyiség

Ha elsőre ránézünk egy gizda, morcos kinézetű fiatalembert látunk, akinek a beszédére eléggé oda kell figyelni. Először is elég nehezen érthetően beszél – legalábbis számomra, a másik ok prózaibb, ha nem figyelsz oda és esetleg kiskorú is nézi a vele készült interjúkat, főleg a mérkőzéseket megelőzően, akkor több káromkodást hall tőle, mint egy focimeccsen a teljes lelátótól. Ugyanakkor a srác 18 éves kora óta vegán! Mi is az a vegán? Az, az ember, aki semmilyen állati eredetű ételt nem tol, nemcsak a húst vonja meg magától, de a tejtermékeket a tojást és mindent, aminek köze van valamilyen értelmes lényhez. Csoda, ha ezek után szeret pöfékelni?

Személyiségének nem ez, az elsőre talán ellentmondásos aspektusa van. Ha megnézitek a meccseit, a bunyók előtt mindig durván ekézi az ellenfeleit, de utána, ahogy a McGregor bunyót követően is tette, mindig sportszerűen gratulál ellenfelének és csapatának. A sok duma a hype része, a Tengerentúlon sajnos ezzel is el lehet adni egy bunyót. És, amikor azt nyilatkozta, hogy McGregor csak azt teszi, amit ő már jó ideje – vagyis, hogy a meccsek előtt oltja ellenfelét – akkor nem járt messze az igazságtól. Azt, azonban meg kell jegyezni, hogy van, aki ezt magasabb szinten űzi, hiszen a stoctoni nyilatkozatai legtöbbször a trágárságuk miatt emlékezetesek. De miért is váltana, ha működik?

Kezdetek

Idősebb testvérével Nick-el együtt kezdtek el edzeni, a tinédzser éveik elején. Nate 19 évesen mutatkozott be a profi vegyesharcművészek között. A WEC-ben, Strikeforce-ban és a Pancrase-nél is verekedett. A WEC-nél a könnyűsúlyú címért is meccselt, azonban elszenvedte élete első és eddigi egyetlen submission vereségét, Hermes França ellenében.

Ezt követően beszállt a The Ultimate Fighter 5. évadába. A show alatt mindhárom ellenfelét idő előtt kopogtatta, majd a döntőt is feladásra kényszerítéssel nyerte. Ezek közül, azonban csak a döntőn mutatott teljesítménye számít bele a hivatalos mérlegébe. 2007-től Nate Diaz az UFC harcosa. Vagyis mérlegét, ami legalább olyan ellentmondásos, mint ő maga, a legjobbak ellen küzdve szedte össze. Voltak vereségei nem is kevés, de ezeket az elittől szenvedte el. A WEC döntőt leszámítva, csak Josh Thomsonnak sikerült őt idő előtt megoldania 2013-ban. Közben ő maga olyan neveket ütött ki vagy kopogtatott le, mint Jim Miller, Gray Maynard, Takanori Gomi. Mindezt tette úgy, hogy a ketrecben mutatott teljesítménye folyamatosan javult. Kevés harcos képes rá, hogy a hibáiból tanulva megújulva térjen vissza következő ellenfele ellen. Nate Diaznak ez sikerült. Nézzétek meg a két meccsét Rafael dos Anjos és Michael Johnson ellen és látni fogjátok, miről beszélek.

Nate közben váltósúlyba is ki, kitekintgetett és bár itt is voltak szép győzelmei, de vereségeit követően – helyesen – úgy döntött, hogy marad könnyűsúlyban. Dana White egyik idevágó nyilatkozata szerint, azonban nem biztos, hogy ez sokáig így marad.

Stílus

Diaz alapvetően brazil jiu-jitsu gyökerekkel bír, a fekete övét Cesar Gracietől tanulva szerezte meg és testvérével együtt már saját klubbot is vezetnek. Emellett leginkább az ökölvívás elemeire építő állóharcot is felépített ez évek alatt, Richard Perez vezényletével. Ha láttátok őt kesztyűzni, akkor tudjátok, hogy a mozgása minden csak nem szép, de rendkívül hatékony. Az állóharca az utóbbi időben annyira működött, hogy sokan el is felejtették – vagy nem is tudták - hogy milyen veszélyes a földön. Ezt egészíti ki az ikonikussá vált pofon, ami tőlem magyar fordításban a stocktoni lángos nevet kapja. És a folyamatos duma, amivel ellenfeleinek az agyára megy, mert harc közben sem szokott beállni a szája.

Ezen felül ott van még a triatlon edzésekkel, versenyekkel fejlesztett állóképessége. A triatlon szintén a bátyjától jött és véleményem szerint, ennek is komoly szerepe van abban, hogy a Diazokat elég ritkán szokták idő előtt legyőzni. Hiába gyepálják őket, annyi kakaó van bennük, hogy csak nem akarnak padlót fogni – Nate egyszer szenvedett kiütéses, és egyszer submission vereséget a 10 elvesztett meccséből, míg Nick kétszer kapott ki idő előtt.

Ugyanakkor esetünkben sem beszélünk egy tökéletes harcosról. A meccsek alatt beszedett pofonoktól a szem környéke elég érzékeny Nate Diaznál, ami mutatja, hogy bizony az elmozgáson van még mit javítani. Ez a McGregor elleni meccsen is kijött. Ugyanakkor a birkózó stílusú ellenfelek sem fekszenek neki. És a felé indított lábrúgások elől sem lép el, hanem nyeli be őket folyamatosan. A dos Anjos elleni meccs iskolapéldája volt, hogyan lehet megverni őt. A brazil szétrúgta a vezető lábát, majd az így lelassult Nate könnyű célpontjává vált, de kiütni ő sem tudta.

Végjáték

Ilyen előzmények után érkeztünk meg a Michael Jonhson elleni derbihez. Egy veretes birkózó ellenfél, az ilyen stílusú bunyósok korábban sem feküdtek neki, azonban valami megváltozott. Johnson minden leviteli kísérlete kudarcba fulladt és közben sorban nyelte be a pontosabbnál pontosabb ütéseket. A lábrúgás kísérleteit pedig Diaz vagy keresztbe verte vagy elmozgott előlük.

A Conor McGregor elleni meccsről, annyit, hogy McGregor nem tudta őt megtörni a mentális hadjáratával. Az a mentális állapot, ami a legtöbbször egy durcás kisgyerekre emlékeztető képet fest, Nate Diaz arcára megvédte őt az ír lelki szuggeszciójától.

A szokásos bunyó előtti arc

Az elsőben valóban McGregor volt a pontosabb, de korábbi UFC-s meccseivel ellentétben kapott komolyabb találatokat. Diaz azt mondja, hogy lassabban kezdett, mint szeretett volna és ennek a rövid – 11 napos – edzőtábor az oka. Ebben lehet valami, mert a másodikban egyre többször talált tisztán, bár közben maga is nemegyszer el lett találva, de a triatlonos kondi és a mentális keménysége nem engedték, hogy lemenjen.

Aztán jött a meccs képét megváltoztató jobb-bal egyenes kombó, ami tisztán ült és egy lónak is elég lett volna. Innentől a stocktoninál volt a kezdeményezés, amit nem is engedett ki a kezéből, tovább sorozta ír ellenfelét, aki túlélő módba kapcsolt. Sok embertől hallottam, hogy milyen … volt McGregor földreviteli kísérlete. Nos, ha egy harcos meg van ütve a ketrecben, akkor sokszor próbál klincsbe kerülni, vagy földre menni, hogy így előzze meg a további büntetést és a beszedett ütéseket kipihenve folytassa a küzdelmet. McGregornak ez most nem sikerült, de ebben nincs semmi kivetnivaló figyelembe véve, hogy milyen pofonokat kapott előtte. A többi meg már történelem.

Ha pedig történelem, ez volt Nate Diaz kilencedik submission győzelme, ami a legtöbb az UFC modernkori történetét figyelembe véve. A győzelmet követően két bónuszt is kapott, amivel a szervezet történetében legtöbb ilyen elismerést begyűjtő harcosa lett – szám szerint 14-el, olyan bónusz gyárosokat megelőzve, mint Anderson Silva és Joe Lauzon.

Remélem most már kicsit világosabb, hogy ki az a Nate Diaz és miért sikerülhetett neki az, ami előtte olyan keveseknek vagy senkinek.