Totaldamage

A legrosszabb 2014-es emlékeket idézte a UFC ma hajnali gálája. A különbség a tavalyi borzalmakhoz képest az volt, hogy előző évben az unalmas rendezvények többnyire ismeretlen bunyósokkal telepakolt cardokhoz fűződtek, most meg egy egészen csillámporos összeállítás sem nagyon volt képes emelni a nézők pulzusszámán.

A tökéletesség unalmas

Demetrious Johnson és John Dodson párosításától azért őszintén senki nem várt trónfosztást, de azt hittük, joggal számolhatunk legalább egy szoros, feszült meccsel. Hát nem. Mighty Mouse szédületes, olyan, mintha egy videojátékban csak a vicc kedvéért a karaktered minden képességét maxra pumpálnád – a méretét meg levennéd minimumra. Ez az ember őrületesen gyors, mindent jól csinál és mindig jól dönt – Dodson az első találkozójukkal ellentétben ezúttal nem hogy leütni, gyakorlatilag még megkarcolni sem tudta a bajnokot. A kihívó két menetig bírta az eszeveszett pörgést, aztán leeresztett, mint a lufi, és onnantól még egyoldalúbb volt az egész. A kivégzés ezúttal elmaradt (nem mintha legutóbb bármit is változtatott volna a közhangulaton), Mighty Mouse egyhangú pontozással védte meg légsúlyú világbajnoki címét.

Az időskor unalmas

Már jó előre bekészítettük a százas csomag zsepit Andrei Arlovski és Frank Mir küzdelmére, azt saccolva, hogy aki itt veszít, az soha többé nem kerül már a nehézsúlyú világbajnoki öv közelébe – ehhez képest engem most az sem érdekelne, ha a győztes sem kapna címmeccset soha, azok után, amit ezek ketten műveltek. Mind Mir, mind Arlovski főnix-szerű feltámadását látva tűzijátékra számítottunk, de hát ez még csak petárda sem volt: üresjáratokkal bőven megszórt mérkőzésen maszatolgattak a srácok, és a végén a fehérorosz győzött pontozással. Arlovski igazán önkritikus fószer, a meccs utáni oktagon-interjúban jól lehúzta a saját teljesítményét. Abszolút egyet értünk vele, és ugyanez vonatkozik Mirre is. A győztesre valószínűleg – meccsük kimenetelétől függően – Fabricio Werdum vagy Cain Velasquez vár majd, bajnoki övvel a derekán. A vesztes következő lépéséről el lehetne agyalni, de egy ilyen moslék után nincs kedvünk.

A kiütés nem unalmas

Ez bejött: Anthony Johnson kiütötte a Tesco gazdaságos Anthony Johnsont. A main card egyetlen valóban izgalmas meccsén Rumble több meglepetést is okozott: először is elővette az utóbbi hónapokban jócskán felcuppantott birkózását, másodszor pedig nem fulladt le egyetlen menet után. A kettő összefügg: amikor Johnson levitte Jimi Manuwát, akkor a Daniel Cormier-meccsből okulva tehénkedve fárasztott. Mégiscsak könnyebb fittnek maradni, ha ahelyett, hogy rád nehezedne egy hegy, te nehezedsz hegyként a másikra. A kiütés a második menet első fél percén belül született meg. Manuwa tulajdonképpen egy másodpercig sem nyújtott veszélyt Johnsonra nézve. Kár, mert a brit vállain is óriási ágyúk lógnak, érdekessé tehette volna a meccset, ha legalább egyszer el tudja sütni őket.

A kondicionálás unalmas

A Rumble vs. DC meccset Jan Blachowicz is megnézte, de neki valamiért sikerült pont azt eltanulnia belőle, ami szar. A lengyel rémes kondiban érkezett. Az első menet még rendben volt, oda-vissza pofozkodással, utána viszont Blacho képtelen volt tartani a lépést Corey Andersonnal, aki levitellel és ground and pounddal vígan bezsákolta az egyhangú pontozásos győzelmet. Lefújás után Blachowicz úgy nézett ki, mint egy hulla, csoda, hogy Yair Rodriguez példáját követve oda nem hányt az oktagonba.

Ez a meccs végül is nem volt unalmas

Paige VanZantot megetették. Felice Herrig legyűrése után megkapta ugyanannak a bunyósnak a light verzióját, és eszerint is járt el. Miniatűr Cain Velasquezként folyamatosan ott volt Alex Chambers sarkában, a ketrec falához szorítva büntette az ausztrált, és még arra is ügyelt, hogy a velasquezi hagyományoknak megfelelően támadás közben nagy kanállal kajálja a beérkező ütéseket. Az viszont, ahogy a harmadik menet elején kiszúrta a feltáruló lehetőséget, megragadta Chambers karját és kifeszítette, az nagyon gyors, finom és szép volt. Atyaisten, Joanna Jedrzejczyk mennyire agyonverné szegényt. 

Az ültetők főmeccse, a Paul Felder vs. Ross Pearson buli jó volt, de nem annyira jó, mint vártuk. Felder magához képest kicsivel kevesebb OMG-technikát szórt el, Pearson észnél volt, jobban talált, és megérdemelten vitte el a megosztott pontozásos győzelmet.

Ki kell emelnünk John Lineker harmatsúlyba való visszatérését. Francisco Riverával olyan showt toltak, ami nagyon csúnya volt és észbontóan szórakoztató. Alig több mint két percig tartott, ez alatt a két nagyütő befeszítette a Diego Sanchez-izmát: megálltak egymással szemben és eszeveszettül nekiálltak parasztlengőket szórni a másik feje felé. Lineker talált többet, már lábon hülyére verte Riverát, aki a nagy szívének köszönhetően megpróbált még meccsben maradni, de végül beleszédült egy guillotineba és kopogott. A popcornfaktor maximális volt, a szépérzékünket meg most inkább hagyjuk.

A gála teljes eredménysora:

Demetrious Johnson (c) def. John Dodson egyhangú pontozás (49-46, 49-46, 50-45)
Andrei Arlovski def. Frank Mir egyhangú pontozás (29-28, 29-28, 30-27)
Anthony Johnson def. Jimi Manuwa KO (ütések) R2 0:28
Corey Anderson def. Jan Błachowicz egyhangú pontozás (30-25, 30-25, 29-26)
Paige VanZant def. Alex Chambers szubmissiön (karfeszítés) R3 1:01

Ross Pearson def. Paul Felder megosztott pontozás (28-29, 30-27, 29-28) 
John Lineker def. Francisco Rivera szubmissiön (guillotine fojtás) R1 2:08
Raquel Pennington def. Jéssica Andrade szubmissiön (hátsó fojtás) R2 4:58
Tiago Trator def. Clay Collard megosztott pontozás (29-28, 28-29, 29-28) 

Joaquim Silva def. Nazareno Malegarie megosztott pontozás (28-29, 30-27, 30-27)

Joe Riggs def. Ron Stallings DQ (szabálytalan felrúgás) R2 2:28