Totaldamage

A UFC 188-on minden a feje tetejére állt. Cain Velasquez, az első nehézsúlyú mexikói világbajnok (nagyvonalúan megfeledkezve itt ugye Ricco Rodriguez-ről) végre újra ketrecbe lépett. Végre tette ezt Mexikóban, ahol az egész hétvégi eseményt őrá építették. És végül három meneten keresztül véresre verték és belekényszerítették a feladásba egy guillotine-fojtással. Ki volt, aki mindezt véghezvitte? Nem más, mint a jó öreg PRIDE FC veterán, Fabricio Werdum.

Hogy szerzett még egy top trófeát a gyűjteményébe, Fedor és Noguiera mellé? Nos, erre keressük most meg a válaszokat.

Az MMA-média leginkább Velasquez és Werdum felkészülésének helyszínében látja a lényeget. Míg a – Werdum által "ál-mexikói"-nak titulált – Velasquez tengerszinten készült az Egyesült Államokban, addig Werdum bő egy hónappal a meccs előtt Mexikóba helyezte a székhelyét, hogy minél jobban akklimatizálódni tudjon a magasságkülönbséghez, és hogy a helyieknek még jobban jelen legyen a mindennapjaikban, éppúgy, mint annak idején Ali Zaire-ben, a Foreman elleni meccsre készülve. Végül a meccs végeredménye is hasonlóképpen alakult: Velasquez éppúgy kifulladt, mint Foreman Ali ellenében, és éppúgy az esélytelenebbnek kikiáltott kihívó fejezte be a meccset idő előtt.

A másik, sokszor elhangzott indok az ún. ringrozsda - vagy ketrecrozsda, csak hogy precízek legyünk. És az igazság kedvéért el kell mondanom, hogy Velasquez tényleg nem a régi volt. Soha sem láthatunk még a történelemben olyan bunyóst, aki majdnem két éves kihagyást követően visszatért, és ugyanolyan teljesítményt tudott volna nyújtani, mint az adott kényszerpihenője előtt. Az más kérdés, hogy nyerni tudott-e, de a változás minden esetben észrevehető volt, és soha nem pozitív irányba.

De a valódi oka Velasquez vereségének Fabricio Werdum volt. Ha a magasságkülönbség ennyire szignifikáns tényező, akkor Werdum jobban felkészülve érkezett a mérkőzésre. Felköltözött a magaslati levegőre, és elvégezte a kitűzött munkát. És ha esetleg azt hisszük, hogy a megállíthatatlannak tartott Cain Velasquezt a kondícióján kívül másban is felülmúlta a brazil, akkor még fényesebbnek tűnhet Fabricio Werdum győzelme, és még több elismerést és tiszteletet érdemel.

A küzdőtáv

Cain Velasquez taktikája általában nem túl bonyolult. Balegyenes, jobbcsapott-féleség, klincs. Innen a ketrec falához szorítani az ellenfelet, és vagy bemenni egy-, vagy kétlábas levitelre, vagy a fejet aktívan használva kiszabadítani az egyik kezet, és ütni. Amint azt Werdum Noguiera elleni meccsén is láthattuk, a brazil nehezen kezeli az ilyen szituációkat. A Velasqueznél jóval gyengébb birkózó Noguiera is okozott kellemetlenségeket Werdumnek:

Noguiera csak a szabadon lévő kezét használta, viszont Velasquez a térdét és a fejét is használja az ilyen helyzetekben, és folyamatosan dolgozik a klincsen. Mégis, a UFC188-on Werdum belharca csodálatosan működött. Következetesen kontroll alatt tartotta Velasquez szabadon lévő kezét, elejét véve így az ütéseknek, és folyamatosan törekedett a thai-klincs kialakítására.

És innentől vált Cain Velasquez élete sokkal bonyolultabbá. Az ő taktikája a klincsben tartáson túl abból áll, hogy folyamatosan ütésekkel, térdrúgásokkal és könyökütésekkel támadjon, és tegye mindezt úgy, hogy közben folyamatosan a test test elleni küzdelmet erőlteti. Ezt nullázta le Werdum a thai klinccsel, mert így Velasquez képtelen volt teret nyerni ahhoz, hogy hatékonyan támadhasson. Ennyire közel maradni viszont egy ilyen klasszis bjj-mágushoz szintén nem volt tanácsos, így Velasquez inkább maradt a külharcnál.

A helyzet az, hogy Velasquez eddigi mérkőzésein megfigyelhettük, hogy bármennyire is akkurátus az állóbunyója, az amerikai-mexikói bizony üthető ellenfél. Az ökölvívás egyik legfőbb bűnében sokszoros visszaesőnek számít, és folyamatosan kiemelt állal megy előre. Minden fejmozgása kimerül annyiban, hogy a jobbcsapottjába balra előredobja a fejét. Mikor nagy lendülettel támad, akkor egy kisebb mozgásenergiájú, pontosabb ütés is elég lehet a megállításához. Cheick Kongo zavarba is hozta így:

Velasquez sikereinek a titka mindig is az agressziójában rejlett. Ha esetleg valamelyik ellenfele megrendítette őt egy találattal, mire ezzel valamit kezdeni lehetett volna, addigra már ő ott volt a nyakán a klincsben, vagy a csípőjén a levitellel. Az egyoldalú ütésrepertoárja, és az említett szegényes fejmozgása a folyamatos előrenyomulásával együtt bizony veszélyesnek és kihasználhatónak bizonyultak.

Az ütésváltások technikai szempontból borzalmasak voltak. Mindketten kiemelt állal, és leengedett kezekkel operáltak, fejenként több mint száz ütést benyelve a mérkőzés három menete alatt.

Az előkészítés nélküli rúgásaiknak is mindketten megfizették az árát:

A mérkőzés előrehaladtával az agresszor Velasquez az egyre hatástalanabb előrenyomulásaival csak az őt ért ütések számát tudta befolyásolni. Ő volt ugyan a kezdeményező fél mindig, de mégis egyre több találatot kapott. A harmadik menetre aztán teljesen elkészült az erejével. Beszedett még pár kemény térdrúgást Werdumtól, aztán egy reménytelen leviteli kísérletnél védekezés nélkül adta a nyakát a brazil guillotine-jába.

Bár Velasqueznek ez nyilván egy fájó vereség, hiszen Mexikóban veszítette el a címét, azért ez mégis egy olyan meccs volt, amiből ha tanul, akkor könnyedén bosszút állhat egy esetleges visszavágón. Emlékezhetünk a Werdum-Overeem meccsre a Strikeforce-ból, ahol is Overeem, mikor lekerültek a földre, milyen hatékonyan semlegesítette a brazil támadásait a guardjában. A guard egy nem egyszerű pozíció az MMA-ban. Nagyon kevés ember van a sportban, aki egy jó birkózót, aki erőlteti folyamatosan a ground 'n pound-ot, szubolni tud ebből a helyzetből, hacsak a birkózó nem követ el valamilyen alapvető hibát.

Velasquez eddigi sikerei a multidimenziós támadásaiban voltak, nem sima strikerként. A UFC most nyilván pár mérkőzés erejéig távol tartja őt a címmeccstől. Ezeken a mérkőzéseken pedig bőven lesz még lehetősége bizonyítani. Az új bajnokra pedig egy most érdektelennek tűnő visszavágó helyett kihívók sora vár. Elég csak megemlíteni Arlovskit, Miocicot vagy Dos Santost.

Ezek közül az emberek közül bárki ketrecbe lép, mindig érdemes lesz megnézni.

A hétvégén ketrecben lépett még Melendez és Alvarez is, ám a mérkőzésükön elmaradt a nézők által annyira várt vérfürdő. Említésre méltóak voltak Melendez könyökütései, amikkel megállította a jobb kézzel többször meginduló Alvarezt, aki túllépett a saját ütőtávján, és így nem tudta befejezni a támadásait balhoroggal, de Alvarez lowkick-jei és levitelei elegek voltak a pontozólapokon a győzelemhez egy szoros mérkőzésen.

Kevin Gastelum nyert a legdominánsabb teljesítménnyel Nate Marquardt ellen, kiválóan múlva felül minden téren ellenfelét, aki végül fel is adta a mérkőzést.

És végül nem feledkezhetünk meg Yair Rodriguez Saenchai-t idéző rúgásáról sem:

Mindent összevetve kiváló card volt. És akkor most robogjon is tovább a hype-vonat az UFC189 felé, ahol Jose Aldo Conor McGregor ellen védhet címet – nem megfeledkezve a kevéssé reklámozott hétvégi gáláról sem, ahol pedig Joanna Jedrzejczyk szalmasúlyú bajnoki övét próbálja majd elhódítani Jessica Penne.

írta: Bronson