Végre címmérkőzést kap a brit.
Miután Chris Weidman komoly nyaksérüléssel kidőlt Luke Rockhold elleni középsúlyú címmeccséről, a UFC lázasan elkezdett beugróst keresni, és hamar meg is találta az emberét – Dana White UFC-elnök az ESPN SportsCenterében helyi idő szerint szerda este bejelentette, hogy Michael Bisping alig több mint két hetes értesítéssel elvállalja a mérkőzést.
White azt is kimondta, amit mindenki gondol: hogy egy Ronaldo Souza elleni visszavágó lett volna a legértelmesebb pótlás Rockholdnak, csakhogy Jacare meniscusa megsérült múlt hétvégi, Vitor Belfort felett aratott győzelme során, így ő ezt a fellépést most nem vállalta el. De a brazil persze már jelezte is, hogy a győztessel mindenképpen készen lesz kiállni, amint rendbe jön.
Rockhold és Bisping első, 2014-es találkozóján az amerikai második menetes kopogtatással legyőzte a britet.
Bisping kilenc, csúcsközelben eltöltött év után most kap először címmeccset a UFC-nél. A Gróf hárommeccses győzelmi szériát él, utoljára Anderson Silvát győzte le pontozással, januárban. A UFC 199-et június 4-én rendezik, Los Angelesben.
Utolsó kommentek