Végh "Pumukli" Attila most vasárnap tolt volna egy visszatérő bunyót az Akhmat Fight Show gála keretén belül, de kézsérülése miatt itthon kell maradnia.
A korábbi Bellator félnehézsúlyú bajnok, magyar MMA óriás, tavasszal tért vissza hosszabb pihenő után a KSW-ben, megosztott pontozással azonban elvették a pontozók tőle a 205 fontos címet. Attila akkor nehezen viselte az ismételten megosztott pontozáson elúszó övet, ezúttal aktívabb szeretett volna maradni és minél hamarabb visszatérni. A KSW 2016-ra ígért neki csak bunyót, így Pumi elfogadta a csecsen mega show elemekkel operáló Akhmat Fight Show hívását, hogy Maxim Grishin ellen küzdjön. Grishin a patinás Red Devil Sport Club növendéke Stary Oskol-ból, Fedor csapatából, szóval egy kemény sambos ellen ment volna a kempo múltra építő Pumukli. Felkészülése során Végh az MMA Spiritbe látogatott ki barátjához, Buchinger "Buki" Ivánhoz, aki címvédésére készül épp, az utolsó edzésnapon Attila azonban elütötte a kezét. A röntgen törést nem mutatott, pár hét alatt meggyógyul a sérülés, de a küzdelem túl közel volt, lemondani kényszerült Attila csapata a bunyót. Pedig már a célegyenesben volt a fogyasztás és a kondi is, Pumukliék keresik a lehetőséget, hogy idén még lehozzanak egy bunyót. Remélhetőleg mindezt már egészségesen, addig azonban Bukiért szorítunk majd, igaz, Monika Espresso népe Bősön?
Utolsó kommentek