Rico a GLORY nehézsúlyú trónjáról kis kesztyűt rántva tolna egy MMA-haknit Romániában.
Legalábbis keleti szomszédunk veretes MMA szervezete, az RXF ezt kezdte kommunikálni. Október 19-én jön a 20. rendezvényük, melyet úgy próbálnak belőni a világköztudatba, hogy a kick-box világ nehézsúlyú királyát rántják be egy bunyóra. Verhoeven GLORY rendezvényen lassan három éve veretlen, hiába rühelli az összes nehézsúlyú arc, nyálas gizda-hercegecskének titulálva a bajnokot. Ghita, Saki (tudom, sérülés), Zimmerman és Aerts sem tudta elkapni őt az elmúlt években. Rico azonban nem örülhet annyira ezeknek a sikereknek, mert a bunyós közösséghez hasonlóan a szurkolók sem fogadták őt be a nehézsúlyú legenda-aspiránsok csoportjába, Saki és Ghita nevével még mindig jobban el lehet adni gálákat, mint vele. A GLORY meg amúgy sem áll jól anyagilag, szóval túl sok zsetont nem tolhatnak neki, így akár logikusnak is tűnhet egy MMA pénzszerzős hakni a RFX-ben, Lungu otthonában. Hogy ki ellen, azt még nem tudni, de van pár emberevő arra, Rico meg a pletykaszinten létező MMA edzéseivel óvatos legyen, de ez csak az én véleményem, úgyis a román olvasók megszakértik majd a témát facebook kommentben.
Yo weekend, here we come!#TDMG #totaldamage #apparel #mma #bjj #kickboxing #grappling #lifestyle #streetwear #weaponofchoice #woc
Posted by TDMG on 2015. szeptember 18.
Utolsó kommentek