Mansour Barnaoui komolyan feladhatja a leckét Bukinak.
Megvan Buchinger Iván következő kihívója. Az M-1 Global pehelysúlyú övére ezúttal Mansour Barnaoui pályázik. A bunyósok október 10-én, Szocsiban, az M-1 Challenge 62-n találkoznak.
Barnaoui igazi ígéret. A huszonkét éves francia 12-2-es mérlegét az M-1 mellett a Cage Warriors FC-ben és a BAMMA-ban kalapálta össze, győzelmei közül egyetlenegyet aratott pontozással, a többi kivégzés: négy TKO, hét szubmissiön. Nem lesz egyszerű feladat a gyerek.
Buki ismét kint van Frankfurtban, az MMA Spiritnél, ahol lassan már rendszeresíteni is lehetne neki egy kempingágyat. Iván augusztusban ismét Borics Ádám edzőtáborát segítette, ezúttal a német klubnál, aztán hazaugrott öt kemény napra Bősre, majd utazott is vissza, hogy felkészüljön az eredetileg szeptemberre tervezett címvédésére. A gálának, mint írtuk, egy hónapot csúsznia kellett, de Buki akkor már kint maradt, és így extrahosszúra nyúlt a felkészülési időszaka.
Az edzőtáborban Bukit meglátogatta Végh „Pumukli” Attila is, aki egy hetet tölt el a németeknél, megfűszerezve saját, október negyedikei meccsére való készülését. Ivánt Pumi mellett a bellatoros Daniel Weichel és az M-1-es harcostárs Max Coga is segíti, akinek szintén közeleg a következő mérkőzése. A körülmények tehát a maratoni tábor ellenére is nagyszerűek, mindent bele, Buki!!!
• TDMG 8| Snapbacks •A fejednek csak a TDMG Snapback adhat ilyen remek keretet. Erre gyere: http://goo.gl/JED0bJOf...
Posted by TDMG on Thursday, September 17, 2015
Utolsó kommentek