TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MAGYAR: Pumukli: Megyünk tovább, nem adom fel!

2015.05.24. 14:56 td_axl

pumukli-reljic-ksw.jpg

fotó: KSW

Végh 'Pumukli' Attila tegnap este Lengyelországban a KSW szervezet félnehézsúlyú címmérkőzésén megosztott pontozásos vereséget szenvedett Goran Reljic ellen. Pumukli ugyan roppant csalódott, de biztosít mindenkit arról, hogy folytatja pályafutását és további sikereket céloz meg.

 

Attila közel egy éve küzdött utoljára, akkor szintén megosztott pontozással kapott ki Emanuel Newton ellen, azzal a vereséggel pedig elveszítette Bellator MMA félnehézsúlyú címét. Ezt követően a szervezet újraszabási folyamataiban találta magát, Scott Coker pedig megvált tőle. Az ezt követő hónapokban a WSOF, Titan Fc és megannyi kisebb szervezet jelentkezett be érte, sőt, az akkor még tervezőasztalon fekvő TUF: ATT vs Backzillians keretben is lehetséges induló volt Attila. A sherdog félnehézsúlyú TOP 10 előszobájában Attila célja egyértelműen az UFC volt, melyhez a hírek szerint 1-2 győztes meccs váltotta volna a belépőt. 

És hogy megfelelő környezetben történjen mindez, Pumukli igent mondott a KSW hívó szavára, a lengyelek nyomban egy címmérkőzéssel várták vissza őt. A Goran Reljic elleni küzdelem tegnap este a Newton elleni bunyóhoz hasonlóan szorosra sikeredett, ismételten visszanézve 2:1 arányban Attilát hoztam ki győztesként. A pontozókat is megosztotta a meccs képe, ők 2:1 arányban a horvát srácot hozták ki nyertesként, ezzel pedig Attilát nehézbe helyzetbe. 

Attila "Pumukli" Végh hogy jött ki abból a hátsó fojtásból? EPIC! Pumukli pillanatai a tegnap esti KSW 31 címmérkőzésről Goran Reljic ellen. #TDMAGYAR

Posted by totaldamage.hu on 2015. május 24.

 

A szlovákiai magyar harcos csalódottan üzent nekem a varsói reptérről. Ugyan bosszantják a tegnap esti történések, de nem adja fel, továbbra is járja majd az elmúlt időszakban hosszú szünetekkel szabdalt pályafutását. Pumukli gondolatai alább:

Most itt vagyok még varsói a reptéren, kicsit csalódottan, de megyünk tovább! Szerencsére nincs semmi sérülésem, jól vagyok. A meccsről annyit, hogy úgy éreztem, megvan a végén, de sajnos nem így lett. Szerintem az első és a második az enyém volt, én jó párszor eltaláltam, ő csak kb. háromszor.

 

A harmadik menetben levitt szépen, ahol hibáztam, a hátamat adtam fel, nem volt más választásom, csak a szaltó, mert nagyon jól befogott Goran.  Utána már nagyon elfáradtam, a szabadulás után, amit lehetett is látni.

 

 

Szerintem minimum adhattak volna egy negyedik menetet, ahol igazából eldőlt volna a meccs, mert mind ketten mát ki voltunk. Köszönöm szépen mindenkinek, hogy velem voltatok és szurkoltatok, nagyon sok erőt adtok ezzel! Köszönöm a TOTALDAMAGE-nek, hogy mindezt lehetővé teszitek! Üdv mindenki és megyünk tovább - fight is my life! :)

pumukli.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr347487456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása