Az eredetileg augusztus 2-ára tervezett UFC 176 kiesésével kicsit elnapolódik a pehelysúlyú bajnok, José Aldo és a kihívó, Chad Mendes párharca. Vélhetően a felek nem kapnak majd új ellenfelet, hanem bevárják egymást, és egy másik PPV keretében döntenek a bajnoki cím sorsáról. Aldo sérülése nem tűnik komolynak, hamar felépülhet a brazil, bár nem ez volt nála az első olyan alkalom, hogy egy fontos meccs előtt sérült le. A The MMA Hour vendégeként beszélgetett erről Mendes és Ariel Helwani:
„José Aldo nem bujkálhat előlem örökké. Ez a meccs meg fog történni, és én elveszem majd tőle az övet. Kicsit belefáradtam már ebbe. Ez egy olyan dolog, amit Aldo régóta csinál. Az első mérkőzésünk előtt is ezt csinálta, végül elfogadtam a meccset Rani Yahya ellen, mert nem szerettem volna 1 évig porosodni a polcon. Legyőztem Yahya-t, és így megkaptam a címmeccset. Ami a sérüléseket és a lemondott meccseket illeti, eléggé felzavarnak engem. Itt az ideje, hogy mindenki tisztán lássa a dolgokat.”
H.Ákos
Utolsó kommentek