TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

GSP nyílt levelet írt rajongóihoz a Jimmy Cournoyer-ügy kapcsán

2014.07.02. 16:43 td_interim

Óriási felzúdulást keltett MMA körökben Georges St-Pierre néhány napja nyilvánosságra került levele, melyben drogbáró barátja, Jimmy Cournoyer mellett állt ki. GSP az ügy tisztázása érdekében újabb levelet írt, ezúttal a rajongóknak címezve. Az üzenetet twitterén tette közzé.

 

2014. június 29.

 

Levelem, melyet barátom, Jimmy Cournoyer támogatására írtam, sok vitát szült az elmúlt napokban. Jimmyt nemrég bűnösnek találták az USÁ-n belüli kábítószer kereskedelem vádjában.

 

Először is: hiba volt megírni azt a levelet. Nem fogok belemenni a részletekbe, hogy milyen körülmények között írtam, mert az nem tenné jóvá a hibát, amit elkövettem. Egyszerűen azt szerettem volna, hogy amennyiben lehetséges, egy kanadai börtönbe helyezzék át Jimmyt, ahol közelebb lehet a családjához.

 

Jimmyhez fűződő barátságom a harcművészetek és az edzés iránti közös szenvedélyünkön alapul. Nem tudtam Jimmy bűneiről, míg le nem tartóztatták az amerikai hatóságok. Nem nézem el neki egyik bűncselekményét sem. Meg kell fizetnie tetteiért, és meg is fog. Kábítószer-ellenességem évek óta köztudott, és magáért beszél.

 

Meg is látogattam Jimmyt a börtönben – eddig kétszer. Letartóztatása óta sokat beszéltünk. Hogy miért? Mert hiszek a megbocsátásban és a hűségben. Barátként továbbra is támogatni fogom. És ha Jimmy egy nap elhagyja a börtönt, ott leszek mellette, hogy segítsek neki újrakezdeni – egy jobb úton.

 

Feltétlenül bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, akit a tetteimmel megsértettem. De gyakran mondom, hogy az élet kereke sohasem áll meg, az egyszer fent – egyszer lent mindannyiunkra vonatkozik. És nekem azt tanították, hogy az igaz barát nem csak a legjobb, de a legrosszabb időkben is melletted áll.

 

Üdvözlettel,

Georges St-Pierre

A UFC decemberre egy montréali gálát tervezett. Ezt azóta törölték. A UFC 181 új helyszíne egyelőre ismeretlen, ahogy a majdani párosításokról sem tudni semmit - egyedül a december hatodikai dátum biztos. Montréalba jelen állás szerint 2015 márciusában tér vissza a szervezet. Talán ekkor tér vissza GSP is?

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr716458153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása