Lil Nog kiesésével egy ideig nem volt ellenfele Gustafsson-nak, azonban gyorsan találtak a svéd fiúnak egy ellenfelet, így húzódik a Jones elleni visszavágó (Jon amúgy Teixeira ellen megy legközelebb). Guszti nehezebb feladatot nem is kaphatott volna, hisz az angolok veretlen reménységével, Jimi Manuwa-val találkozik jövőre, ráadásul Londonban. Dana korábban megszelőztette, hogy nagy tervei lennének Manuwa-val a jövőben, mindenképp TOP 10-es ellenfelet kapott volna. Jimi bemutatkozása az UFC-ben a várakozásoknak megfelelően alakult, hisz gyakorlatilag eddig mind a 3 ellenfelén könnyedén gázolt át (Kyle Kingsbury, Cyrille Diabate és Ryan Jimmo ellen is TKO győzelem lett a vége). Manuwa eredetileg attól félt, hogy Gustafsson majd nem vállalja el a meccset, és egyéb okokra hivatkozik, de végül nem így lett, amiről nyilatkozott is:
„Én kértem ezt a meccset, és azt hittem, Alex majd meghátrál, de ő igazi profi módjára viselkedett, és elfogadta a kihívást. Gustafsson ismeri a rekordomat, és tudja, milyen kiszámíthatatlan lehet 1-1 mérkőzés. Idén már Anderson, Jones és GSP is megmutatta a sebezhetőségét. Alex hatalmas feladat lesz a számomra, de erről álmodom már hosszú idő óta. Készen állok, hogy megragadjam a lehetőséget, és feljebb másszak a félnehézsúlyú ranglistán, hogy elérjem a célomat, ami nem más, mint az, hogy UFC bajnok legyek.”
H.Ákos
Utolsó kommentek