Elmúltak már azok az idők, amikor még Randy Couture-t az UFC és az MMA arcának tekintették. Mostanság már közel sem olyan jó viszonyt ápol a szervezettel és a főnökkel, ráadásul a konkurens Bellator-ral kötött szerződés nem túl jó alapja a békülésnek. Nos, Dana nem is finomkodott, egyszerűen nem hagyta Randy-nak, hogy fiát, Ryan-t a sarokból irányíthassa nem is oly rég, sőt, állítólag azt sem engedélyezte neki, hogy jegyet vegyen a svédországi gálára. Ezzel a HOF-tag szemében az UFC és White is elásta magát:
„Az én véleményem szerint ez már egy bizonyos határon túl mutat. Az hogy tetszene, ha én is ugyanezt tettem volna a fia karrierjével hasonló helyzetben? Egyszer azt mondta nekem, hogy ugyanúgy kezeli majd őt, mint az összes többi bunyóst, majd hirtelen közölte Ryan-nel, hogy sajnálom, de a faterod nem lehet ott a sarokban. Egész végig mellette voltam, a karrierje kezdetétől. Nem úgy kezelik őt, mint a többieket. Nem értem, hogy Greg Jackson mitől különb, és őt miért nem tiltották el GSP, vagy Jones sarkából. Ugyanazt csinálja, mint én. Itt a dolgoknak bizony kettős mércéje van.”
H.Ákos
Utolsó kommentek