Totaldamage

Én vagyok az egyetlen, aki a harcra tette fel az egész életét. Ezért nem szólhat rám egy szót se egyikük sem. Túlzottan aggódnak azért, hogy mit gondol róluk a családjuk, a feleségük, az emberek, szóval túlzottan félnek felemelni a szavukat. Ezért tettem fel mindenemet a harcra. Ezért vagyok olyan, amilyen és ez így is marad.

 

Az összes többi bunyósnak van emellett egy másik élete. Nekem soha nem volt más munkám. A nyolc általánost sem jártam ki. Kijárhattam volna, de túl sokszor keveredtem bunyóba a suliban.

 

Anyám és apám csak az ábécét tanította meg nekem. Iskolából iskolába helyeztek át, gyógyszereztek, az osztálytársaim meg kinevettek, mert amikor megzavartam az órákat, a tanárok mindig elmondták nekik, hogy gyógyszereken vagyok, de néha nem veszem be őket.

 

Ez kibaszás. Nem tudod, mit tesz az emberrel. Mindenkit meg akartam verni az osztályomban, még a lányokat is, akik beszóltak, hogy „Mi a baj? Nem vetted be a gyógyszereid?”

 

Külön megállapodás kellett ahhoz, hogy megmaradhassak ugyanabban az iskolában, mert másképp anyám elveszítette volna a házát, nekem meg a nagyszüleimhez kellett volna költöznöm Lodiba.

 

Tudod, milyen lett volna egy Lodi-i előkészítőbe átmenni egy stocktoni gettóiskolából, ami tele volt fekete és ázsiai kölykökkel?

 

Megpróbáltak kirúgatni és még több gyógyszert tömni belém. Hatodikban az én sulim volt az egyetlen, ami kötelező öltözködést határozott meg a diákoknak. Senki sem volt olyan, mint én. Verekedtem és kirúgtak.

 

Nagyon jó csaj volt a barátnőm, és nagyon ügyeltem arra, hogy milyen ruhákat viselek, de nem engedhettem meg magamnak a szép cuccokat, és megint bunyókba keveredtem, mert a barátnőm exe egy évvel idősebb volt, és a focicsapat kabalája, szóval az edzők azt mondták a játékosoknak, hogy rossz hatással vagyok mindenkire, ők meg belém kötöttek. Sokuk szteroidozott, sokuk mexikói nehézfiú volt, kristálymeth-függők voltak és késelésekbe keveredtek.

 

Még mielőtt bárki leérettségizett volna az osztályomból, én már egy tanfolyamon voltam, de onnan is kirúgtak, mert a barátom Bart, aki ott volt velem, akkora bunyóba keveredett, hogy a tanárnak kellett szétválasztania őket, és a tanár ezek után nem akarta, hogy bármelyikünk is ott legyen a tanfolyamon. Kipróbáltam a házi iskolát, de nem működött. Annyira lemaradtam az anyaggal, hogy nem sikerülhetett, és akkor már arra edzettem, hogy profi harcos legyek. A barátnőm tudott erről, de elkezdett Barttal kavarni, hogy féltékennyé tegyen. Bartnak fegyvere volt, és egyikünk sem akarta felbaszni, mert mindig magánál is tartotta.

 

2000 július 5-én, mielőtt még meglett volna az első profi bunyóm, Bart bulit tartott náluk. Előtte éjjel Stephanie azt mondta nekem, hogy szeret. A buli után át akartam menni hozzá a bátyjával – aki a legjobb barátom volt – de néhány haverom rosszul lett és a mi házunkhoz mentek, szóval nekem is oda kellett mennem.

 

Egy órára rá jött a telefon az anyjától, hogy „Stephanieval vagy?” Az anyja eljött hozzánk, felvett, és elvitt a lakókocsi táborhoz, ahol laktak, mindjárt a nagyimék mellett.

 

Az úton egy roncs állt, kiugrottam, és csak ezt az egy kocsit láttam, meg a mentőket.

 

Stephanie öngyilkos lett, kisétált az útra és megölte magát. A lány, akit mindennél jobban szerettem, harmadszorra is megpróbált végezni magával, és most sikerült is neki.

 

Tovább akart tanulni. Nagyon jó diák volt és mindent megcsinált, amire én képtelen voltam, mindezt úgy, hogy egy lakókocsi táborban élt, ahol mindenki drogozott. Én meg közben azon aggódtam végig, hogy mit szólna ő meg a barátai, ha bunyóznék, de veszítenék az exe, meg az exe focista barátai ellen. Rossz emberekkel lógtam együtt, csak hogy harcosként megvessem a lábam, és nem tudtam ott lenni amellett, aki fontos volt nekem és akiért harcoltam volna.

 

Esély se volt arra, hogy visszamenjek az iskolába. Nem volt pénzem, se kocsim. Ha lett volna, odahajtok és megállítom Stephaniet. Azután fel kellett nőnöm, mindennek vége volt. Már nem voltam gyerek. Az első meccsem az első menetben nyertem fojtással, és csak Stephaine járt a fejemben, pont, mint amikor suliba jártunk.

 

Hét mérföldet futottam a meccs után, vissza a sírjáig, hogy megígérjem neki, megcsinálom a karrierem bunyósként, és tudta, hogy így lesz, amikor még élt, mondta, hogy tudja és hogy büszke rám.

 

Szóval ez a sport és ez a bizottság mindent elkövetett, hogy eltiltson attól, ahová tartozom. Ezért nem maradhatok, ezért nem lehetek többé az, aki vagyok.

 

Harmadszorra is eltiltottak. Öt kibaszott évre, egy olyan dologért, ami jobbá teszi a világot.

 

Kezdettől fogva erre tettem fel az életem és nem fogok elkezdeni valaki más lenni, mint aki vagyok.

 

Őszintén szólva a harmadik kérdésnél már fel akartam állni és el akartam hagyni a termet, de nem tettem. Most még ez is zavar. Ezek az arcok azt tanácsolták, hogy ne tegyem.

 

Fel akartam állni és az arcukba akartam mondani, hogy mit gondolok róluk. Nem tettem meg. Ezzel most már együtt kell élnem.

 

Én vagyok az eredeti Conor McGregor, én vagyok Conor McGregor mintája. Nem lenne az, aki, ha én nem lennék. Nincs vele semmi bajom. De én vagyok az eredeti bombaüzlet. Soha életemben nem szteroidoztam. Az igazi és jó úton kellett megtanulnom verekedni. Ezért vagyok én a legjobb harcos az egész világon.

 

Az olyan srácok, mint Conor, többet fognak keresni, mint én, átlátják, hogyan kell ezt csinálni, a csapatukkal, az ügynökségükkel meg az ügyvédeikkel alkudják ki a nekik kedvező feltételeket a szerződésükben, és nem a nyomorult jiu-jitsu edzőjükkel, aki amúgy a karrierem nagy részében a menedzserem is volt, leszámítva az utolsó meccsem, amikor egymagam megtaláltam a megfelelő ügynökséget, leszerződtem velük, pedig még csak a kurva nyolc osztályt se jártam ki.

 

De végül is csak amiatt vagyok kiakadva, hogy nem lehetek ott a testvéremmel, amikor harcba megy. Az én hibám, hogy egyáltalán belekeveredett ebbe a sportba, szétrúgják az arcát, és még csak ki se fizetik rendesen.

 

Én kevertem bele magunkat ebbe, és ha nem tudok vele pénzt keresni, akkor kiutat sem fogok tudni találni magunknak.