Ahogy ma reggel már olvashattátok, hajnalban rendezték New Yorkban a Glory 9 gálát, mely superfightok mellett egy nyolcas félnehézsúlyú tornát is tartogatott számotokra.
Egy kicsit spoilerezni akarok, akkor kiválasztom Tyrone Spong két küzdelmét az estéről, meg annyit elárulok, hogy Spong nyerte a tornát. Az első körben ugyan pár másodperc alatt a földre küldte őt Michael Duut, de a hátráló Spong pontosan csapott vissza ellenfelének, aki nem tudott regenerálódni. Az álmos kezdés és statikus beállás megbosszulta magát, de megoldotta a nehéz helyzetet Tyrone.
Aztán a döntőben Bonjasky üdvöskéjével találkozott. Ilunga nagyszerű bunyós, és ugyan nem nyálaztam át a gála szabályrendszerét, de max állva kellett volna rászámolni Danyora, mintsem egyből leléptetni az első sorozat után, amit Tyrone eleresztett.
A harmadik videó Daniel Ghita visszatérését mutatja be, amit én egyszerűen kegyetlen rombolásként tudnék jellemezni. Brice Guidon ugyan nem világmegváltó tehetség, de nem is noname a szakmában, Ghita viszont úgy ment át rajta, mint fos a libán. Shilt és Saki ellen ugyan elbukott legutóbb, ebben mondjuk sérülései is közrejátszottak, de az tisztán látszik, hogy elit körből egy kicsit is kilépve nincs ellenfele.
Utolsó kommentek