Ő benne lenne
A brazil jiu-jitsu és a korai MMA legendás alakja, Renzo Gracie jövőre ünnepli ötvenedik születésnapját. A Halálos fegyver sorozat egyik jelenetében, a Danny Glover alakította Murtaugh őrmester kijelenti, hogy ő bizony ebben a korban már öreg a bunyóhoz. Nem így van ezzel a Gracie család jeles tagja, sőt. Ő szeretné a következő születésnapját – 2017. március 11. – egy UFC meccsel ünnepelni.
Az igazat megvallva, nem vonultam vissza. Lefogytam tizenegy néhány kilót és ezekkel a fiatal kölykökkel edzek, így úgy érzem, megint készen állok egy bunyóra. Alig bírok magammal! 49 éves vagyok, és élő szerződésem van az UFC-vel. Öregfiúk korcsoport? Egy velem, egykorú arccal fogok bunyózni? Év végéig le akarok hozni egy meccset, vagy a következő év elején. Az ötvenedik születésnapom alkalmából szét akarom rúgni valaki seggét, vagy a sajátomat szétrúgatni!
Renzo korábban komoly nevek ellen lépett ketrecbe és elég szépen muzsikált, azonban ő sem lesz fiatalabb. Legutóbb 2010. április 10-én, az UFC 112-n lépett ketrecbe. Ekkor TKO-val kapott ki Matt Hughes ellenében. Azóta nem volt profi bunyója és saját csapatát építgeti. A Bellator már próbálkozott hasonló „öregfiúk” meccsel és nem sült el valami jól. Szerintetek adnia kéne az UFC-nek lehetőséget Renzonak vagy inkább beszéljenek a lelkére és ne engedjék kockáztatni az egészségét?
Utolsó kommentek