Totaldamage

1996. november 22-ét írjuk, a helyszín pedig a Martial Arts Reality Superfighting (MARS) gálája az alabamai Birminghamben. Az esemény a brazil promóter Sergio Monteiro és az amerikai Thomas Huggins együttműködésének a gyümölcse. Ekkoriban a kevert szabályrendszerű küzdelmekre, mint a vale tudo úgy tekintettek, mint a legjobb mód annak, hogy két külön harcművészet gyakorlói kipróbálják tudásukat élesben is. Nem volt az másképp a MARS esetében sem.

„Egy hárommeccses meghívásos gála lebegett a szemeink előtt, amit megfejeltünk egy nyolcmeccses tornával is. A gála meccseken a brazil jiu jitsu csapott volna össze a szambóval. A brazil küzdőművészetet eredetileg Murilo Bustamante, Zé Mario (Sperry) és Renzo Gracie voltak hívatva képviselni a gálamérkőzéseken.

 

A tornára igazi csemegével készültünk. A legnehezebb brazil versenyző Carlos Barreto indult volna az egyik ágon, míg a szintén impozáns testi adottságokkal bíró amerikai Tom Erikson a másik oldalon.” Murilo Bustamante, azonban úgy döntött, hogy ő a tornán indul, így a megüresedett helyére Carlos Barreto lépett végül.” – emlékszik vissza szervezés körüli bonyodalmakra Thomas Huggins.

Murilo Bustamante nem ok nélkül kérte magát át a tornára. Ekkoriban Mark Coleman, az általa tökélyre fejlesztett és alkalmazott ground and pounddal kezdte megkérdőjelezni a BJJ mindenhatóságát az UFC-ben.

„Addigi tapasztalataira és arra alapozva, hogy mit képvisel (BJJ) Bustamante, vállalta a felelősséget és kérte, hagy küzdjön inkább a tornán, még ha ugyanannyit is fizetnek neki, mint ha csak egy meccset vállalt volna, ami korábban volt megbeszélve. Ez a lépése komoly tiszteletet ébresztett bennem iránta.” – kommentálta Bustamante döntését Huggins.

Lássuk, hogy alakultak a dolgok ezt követően.

Az este a tornával indult. A papírforma szerint az amerikai óriás Tom Erikson lehengerelte első ellenfelét, az orosz szambó bajnok Aleksander Khramstovsklyt. A mérkőzés a kilencedik percben ért véget miután az amerikai brutális ütések és könyökösök áradatát zúdította ellenfelére. Az elődöntőben a holland Willie Peeters, 31 másodperc alatt kopogtatta le nyakpréssel.

Tom Erikson nem sokkal az Aleksander Khramstovskly elleni meccs vége előtt

Közben Murilo Bustamante sem tétlenkedett. Első meccsén az ausztrál Chris Hasemant győzte le. Földre vitte ellenfelét, kiült rá mountba innen a hátára mászott és olyan vad ütlegelésbe kezdett, hogy az ausztrál sarka bedobta a törölközőt. Minderre egy percre és egy másodpercre volt szüksége. Bustamante második ellenfele Juan Mott volt. Ez alkalommal sem vesztegette az idejét. Mott hátára került és úgy megsorozta, hogy az feladta a küzdelmet a mérkőzés második percében.

A döntőbe való bevonuláskor az amerikai birkózót a közönség hangos USA! USA! - kántálása kísérte, míg a helyszínen tartózkodó néhány tucat brazil Jiu-Jitsu! Jiu-Jitsu! - skandálással válaszolt. Ez nem kis dolog volt, lévén a BJJ-t képviselő brazil csapat nem volt egységes. Megosztotta őket a Carlson Gracie és a Gracie Barra tábor közti ellentét. Ahogy azonban látták Tom Erikson milyen emberfeletti erővel semmisíti meg ellenfeleit, ha kis időre is, de feladták korábbi ellenszenvüket és összefogtak.

Tom Erikson vs. Murilo Bustamante

Ahogy a döntő küzdelem elindult, Murilo Bustamante azonnal megpróbálta ellenfele lábát támadva, földre vinni azt és a guardjába húzni. Ez sikerült is neki, alulról ütésekkel és felfelé irányul rúgásokkal igyekezett puhítani a hegynyi amerikait. Még egy sarokfeszítéssel (heel hook) is megpróbálkozott, azonban Erikson egyik segítője Rico Chiappareli (Renzo Gracievel jiu-jitsuzott)  folyamatosan tanácsokkal látta el barátját a mérkőzés alatt, így annak sikerült elkerülnie a veszélyes submission kísérleteket. A bunyó már 15 perce tartott és a szervezők hirtelen gondolattól vezérelve felemelték a küzdőidőt 30 percre, majd végül 40-re. Meccs közben a küzdőidővel babrálni elég amatőr dolog, nem?

Erikson látva, hogy a földön nem tudja elkapni ellenfelét és hallgatva segítői tanácsaira, állásból próbálta meg elkapni őt, ahol előnyére vált magasabb termete. Bustamante mivel nem tudta mennyi idő van hátra a meccsből, nem akart kockáztatni egy adok – kapok jellegű bunyót, így a hátán maradt. A kimerültség azonban egyre inkább kiült az arcára és ezt amerikai ellenfele is észrevette. Mindent egy lapra téve fel beugrott a brazil guardjába és ütések garmadáját indította útjára.

-Murilo:- Gyere le te nokedli! - Erikson:- Gyere fel Te!

Ahogy a 40 percnyi küzdőidő letelt, a szervezők leállították a meccset. A mérkőzés hivatalosan döntetlennel zárult, bár az erkölcsi diadal a Dávid és Góliát harcára emlékeztető viadal után egyértelműen a Murilo Bustamanteé lett. Ez a küzdelem, a nem sokkal korábban lezajlott Fabio Gurgel vs. Mark Kerr összecsapáshoz hasonlóan az MMA történetének egyik vízválasztója volt. Az ilyen menetek és súlycsoportok nélküli küzdelmek egyre inkább rávilágítottak arra, hogy ha óvni szeretnék a sportolók testi épségét és a sportot népszerűbbé, élvezhetőbb akarják tenni, új szabályokra van szükség.

Murilo Bustamante a döntő után

Hiszen ki akarja végig nézni két halálosan fáradt ember vég nélküli tusakodását? A kérdésre pedig szép lassan megérkezett a válasz, hiszen egyre több szervezet kezdte bevezetni és egyenlő hosszúságú menetekkel tagolni a küzdelmeket, valamint súlycsoportokat felállítani, hogy hasonló felépítésű harcosok csapjanak össze, közel azonos esélyekkel. A korábbi Dávid és Góliát összecsapásoknak, ha nagyon lassan is, de kezdett bealkonyulni.

De mi történt a szuper fightok alatt?

Az első mérkőzésen Carlos Berrato csapott össze az orosz Alexander Rafalskival. Igazi nehézsúlyú összecsapás volt. A brazilnak sikerült mountba kerülnie, ahonnan a már jól bevált ütéskombinációkkal arra késztette ellenfele ring sarkát, hogy bedobják a törölközőt. Ehhez egy percre volt szüksége.

Carlos Berrato

Zé Mario (Sperry) a nála több mint tíz kilóval nehezebb Andrey Dudkoval küzdött. A fizikai fölényét, azonban nem tudta győzelemre váltani az orosz, 4 perc 15 másodperc után feladta a küzdelmet, miután Sperry elkapta őt egy kimurával.

A győzelmet érő kimura

És el is érkeztünk az est főmérkőzéséhez, a Renzo Gracie vs Oleg Taktarov bunyóhoz. Renzo erős nyomás alatt volt, hiszen mindenki azt várta tőle, hogy idő előtt befejezi a küzdelmet egy olyan ellenfél ellen, akinek korábban csak egyszer kellett feladni, a végső gongszó előtt elhagynia a küzdőteret. Ezenfelül Taktarov vagy 13 kilóval volt nehezebb, mint ellenfele. Renzo azonban jó hangulatban volt és nem sokkal a meccs előtt ezt nyilatkozta a sajtó képviselőjének:

„Ma este kijevi csirkét vacsorázunk!” – hogy a kijevi csirke ukrán, vagy orosz eredetű étel, arról ne most vitatkozzunk.

A "kijevi csirke" tálalva, Renzo Gracie vs. Oleg Taktarov

A meccs elején Renzo egy rúgással indított. A rugó lábát Taktarov elkapta és már vitte is földre a brazilt. Renzo, azonban nem ijedt meg, egy fölfelé irányuló rúgással fejbe találta az oroszt, aki félig eszméletlenül hanyatlott hátra. A brazil felpattant és egy horgot helyezett el ellenfele, védtelen állán. A mérkőzés véget is ért.

BUMM a fejbe!

Ezen a novemberi estén a brazil jiu jitsu képviselőinek sikerült tovább öregbíteniük jó hírüket. A későbbiekben pedig megindultak a lépések, hogy ezeket a stílusok közti összecsapásokat megfelelő szabályok közé terelve egy új sportot/harcművészetet hozzanak létre, megteremtve ezzel a modern MMA alapjait.