Totaldamage

Ez még a nyolcvanas évek végén történt. 

Mélyinterjút adott a UFC-elnök Dana White Graham Bensingernek, melyben többek között azt is elmesélte, hogy a helyi maffia űzte ki Bostonból a nyolcvanas évek végén.

Néhány nappal ezelőtt került fel a YouTube-ra a mélyinterjú egy része, és a legizgalmasabb mindenképpen a White inaséveit felelevenítő szegmens. White, bár ma már mindenki Las Vegassal azonosítja, valójában a connecticuti Manchesterből származik, és a szomszédos Massachusetts állam fővárosában, Bostonban tette meg karrierje első lépéseit.

Fizikai munkával kezdte, még járdákat is épített, de néhány ilyen kanyar után eldöntötte, hogy „soha többé nem akar dolgozni,” és belevág a küzdősport-bizniszbe. Erről a szakmáról élből is volt némi elképzelése, mert nem csak bunyórajongó volt, de maga is bokszolt. Kicsiben indult: mint annyian, ő is partnerével egy pincében bokszfoglalkozásokat tartott hátrányos helyzetű fiataloknak, ingyen. Ez csak pr szempontból volt jó, pénz nem volt benne, így párhuzamosan elkezdtek a helyi pénzes rétegnek is bokszórákat tartani. Ez olyan sikeres volt, hogy hamarosan kitörtek a pincéből, eljártak különféle fitnesztermekbe is tanítani, a táboruk pedig gyors ütemben nőtt – ez csakhamar magára vonta a bostoni maffia figyelmét is.

Bár nem a rettegett Whitey Bulger tett nála látogatást, hanem a jobb keze, azért így is elég félelmetes lehetett, amikor besétáltak a család emberei a termébe.

Egy nap épp órát tartok, ezek a fickók meg szó szerint besétáltak az óra kellős közepére, és azt mondták: „beszélnünk kell.” Mire én: „épp órát tartok.” „Beszélnünk kell.” Azt gondoltam, ezek az arcok a klub tulajdonosai, vagy mi? Szóval otthagytam az órát, és elkezdtem beszélni velük, ők meg elkezdtek kérdezgetni, hogy tudom-e, kik ők. És nem tudtam. És ez nem Whitey volt, hanem Kevin, biztos hallottál Kevin Weeksről. És ez volt, pénzt akartak. Aztán elmentek, és azt gondoltam, nem akarom ismerni ezeket a fickókat.

Itt Bensinger nevetve közbevetette, hogy pedig White olyan típus, aki minden konfliktusba beleáll. Igen, csak nem most:

Agyhalottnak kell lenned, hogy harcolni akarj ezekkel az arcokkal. Abban az időben, amikor Southie-ben (Dél-Boston) éltem, nagy volt a Whitey Bulger-dolog. Southie-ben éltem, és biztos vagyok benne, hogy egy csomó embernek akadt dolga Whitey-vel, de én nem voltam köztük. Ott éltem, de soha nem láttam semmilyen ügyüket, csak hallottam róluk, ez volt az első eset, hogy ilyesmi egyáltalán a közelembe jutott.

Aztán Bensinger feltette a kérdést: mit csináltál?

Nem vettem róluk tudomást. Nem tettem semmit. Nem kerestem őket, nem akartam velük kezdeni semmit. Aztán egy nap ülök a lakásomban, és csörög a telefon. És lényegében azt mondták, kell a pénz. De, mondtam nekik, nekem nem volt pénzem. Valami 2500 dollár volt, de abban az időben az nekem felért 25.000-rel, ha érted, hogy mondom. Erre azt mondják: hát szerezd meg a barátnődtől – de neki sincs pénze, akkor szerezd meg valaki mástól... holnapig van időd. Holnapig, ami egy vasárnapi nap volt, délután egyig van időd, hogy megszerezd a pénzt.

Mit gondoltál, mi fog történni? - kérdezi végül Bensinger.

Semmi jó. Semmi jó nem történt volna egykor, szóval szó szerint még aznap vettem egy repülőjegyet, és Vegasba utaztam.

Kemény. Az összes közül ez a legérdekesebb sztori, de érdemes megnézni az interjú mindegyik, YouTube-ra felpakolt szegmensét, mert azok sem sokkal gyengébbek. Csak persze érdemes némi távolságtartással hallgatni White szavait, mert ebben a beszélgetésben sem vetkőzi le magáról a promóter-gúnyát, tehát a bullshit-detektor elég sokszor felcsipog, pláne, ha a UFC-bunyósok remek fizetéséről van szó. Ezt tartsátok a fejetekben, amikor elindítjátok a többi videót, melyek közül az elsőn White arról beszél, hogy mi idegesíti fel igazán:

Ebben arról beszél, hogy a UFC biztonságosabb az NFL-nél, mert itt még senki sem halt meg a ketrecben (igaz), és senki sem szenvedett még komoly sérülést (ez viszont attól függ, mit nevezünk komolynak):

A bunyósfizus-szegmens, melyben minden szép és jó:

Itt alkoholista apjáról mesél, meg arról, hogyan rúgták ki a középiskolából:

Arról a (Zuffa előtti) időszakról, amikor a UFC még tényleg rászolgált az „emberi kakasviadal” csúfnévre:

Színre lép Lorenzo és Frank Fertitta, és hármasban megvásárolják a UFC-t, nem sejtve, hogy működőképes promóció helyett egy kisöpört padlásba fektetnek be:

A felvásárlás utáni, berobbanás előtti, pénznyelő időszak, amikor minden egyes nap azzal telt, hogy kurvaanyázott a telefonnal, senki sem akarta meghallgatni, és soha semmi nem akart összejönni:

És végül White és Donald Trump kapcsolatáról:

Tök jó az egész, de a kedvenc poénom mindenképpen az, hogy a UFC felvásárlása után Whitenak még a ufc.com domainért is meg kellett küzdenie, mert valaki másé volt, és azt rövidítette, hogy User Friendly Computers. Túl tökéletes!