TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

TD|MMA: Az UFC-be igazolt a Bellator bajnok

2016.06.20. 10:33 td_hriczuakos

brooks-belt_square_0_0.jpg

Will Brooks hamarosan bemutatkozhat a szervezetben, méghozzá a TUF veterán Ross Pearson ellen.

tdmg_banner.png

Hiába volt bajnok a Bellator-nál, Will Brooks lejáró szerződését nem hosszabbította meg Coker, így pedig a 29 éves harcos szabadügynökként tengette múlt hónapját. Az várható volt, hogy nem marad sokáig ajánlatok nélkül, a WSOF érdeklődését is felkeltette, ám Brooks végül az UFC-be igazolt, és a héten bizonyossá vált az is, hogy kevesebb, mint 1 hónap múlva már akció közben is láthatjuk az új szerzeményt. Will ugyanis a július 8-ai TUF döntőjén meccsen majd az angol Ross Pearson ellen, aki nem ígérkezik könnyű feladatnak a debütáló bunyós előtt. Ross elmúlt 8 mérkőzésének mérlege felemásra sikerült, hiszen 4 győzelem mellett 4 vereséget gyűjtött be, legutóbb a kanadai Chad Laprise-t verte megosztott pontozással. Ami Will-t illeti, ő megnyerte az elmúlt 8 mérkőzését, legutóbbi 2 alkalommal pedig sikeresen meg is védte bajnoki címét. Furcsa eset az övé, hiszen ritka olyat látni, hogy egy nagy szervezetnél lévő bajnok egy 18-1-es mérleggel ne tudjon fent maradni a víz felszínén. A felvezetés alapján nálam Brooks a favorit, de mint említettem, Pearson képes lehet meglepetést okozni, így tehát a meccs végkimenetelét nehéz megjósolni. Szerintetek a korábbi Bellator bajnok képes lehet az UFC-ben is bajnoki címet szerezni?

H.Ákos

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr828820626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása