Luis Resto-nak nem sok esélyt adtak Billy Collins ellen 1983-ban. Mégis "csodás" győzelmet aratott, ami később közvetve Billy halálát okozta.
Billy Collins az 1980-as évek elején komoly tehetségnek számított, veretlenül hozta szórakoztató és látványos meccseit, a Luis Resto elleni bunyója előtt azt írták akkoriban, hogy Billy számára a legjobb helyen és időben érkező meccs, kevés esélyt adva Resto-nak. Resto sarkában azonban Panama Lewis állt, akit ezen időszak legjobb edzői között emlegettek Emanuel Steward vagy Lou Duva mellett, de már ekkor is árny vetődött eme nagyságra. Lewis ugyanis 1982-ben Aaron Pryor sarkában rejtélyes tartalmú vizes palack kíséretében a romokban heverő Pryort győzelemre vezette Alexis Arguello ellenében, ami kisebb csodának minősült. Szóval ezúttal Luis Resto sarkában állt, Resto pedig a fiatal Billy Collinst 10 menten keresztül püfölte, kinek arca a mérkőzést követően úgy festett, mint amin egy úthenger ment volna keresztül. Mindkét szeme bezáródott, az arccsontja súlyosan roncsolódott, írisze leszakadt, mely tartós látáskárosodást okozott Billy számára. Resto a meccs végén odament pacsizni Collins sarkához, akik ekkor vették észre Resto kesztyűjét megérintve, hogy annak bélésének jelentős része hiányzik.
Az HBO Assault in the Ring című dokujának előzetese, mely a Collins vs Resto ügyet dolgozza fel
Természetesen nagy balhé lett a dologból, Resto és Lewis ellen is vádat emeltek. Resto ekkor ismerte el, hogy nem csupán a kesztyű bélését távolították el, hanem a bandázsát is kötőanyaggal keményítették. Lewis hat évet kapott, Resto hármat. Lewis négy évet ült le ebből, a mai napig ártatlannak vallja magát, elmondása szerint az egészet a segédedző, Artie Curley követte el. Artie azonban időközben elhunyt, így természetesen cáfolni sem tudja a vádakat. Panama Lewist egész életére eltiltották a ringtől, ennek ellenére Tyson, Botha, Gatti és Judah is kérte segítségét felkészüléseikben, a mérkőzéseikre azonban nem kísérte be őket Lewis.
Billy Collins képtelen volt pályafutását folytatni a Resto ellen elszenvedett sérülések miatt. Mély depresszióba esett, egy évvel később pedig autójával egy csatornába hajtott, ahol életét veszítette...
Utolsó kommentek