Népi hősök csatája a népnek.
A UFC bejelentette idei első brazíliai gáláját, és annak elég bomba főmeccsét is: május 14-én, a UFC Fight Night 87-en öt menetesre tervezett bunyóban méri össze erejét a középsúlyú éllovas Vitor Belfort és Ronaldo „Jacare” Souza.
Belfort most épp kiváló passzban van: az ex-bajnok Chris Weidmantól elszenvedett tavaly májusi, megsemmisítő TKO-vereségét Dan Henderson első menetes kiütésével heverte ki múlt novemberben, ráadásul egészen máig pole pozícióban volt arra, hogy megkapja a lehetőséget a jelenlegi 185 fontos király Luke Rockhold ellen. Rockhold, az érkezési sorrendre fittyet hányva vissza akart vágni a brazilnak három évvel ezelőtti KO-vereségéért, úgyhogy azért lehet, hogy a Fenomén most nem olyan boldog a dolgok alakulása miatt: címmeccs helyett a címmeccs lehetőségéért kell bunyóznia.
Jacare ismeri az érzést, ő a UFC középsúlyú történetének egyik legmellőzöttebbje, ha címmérkőzésekről van szó. Azzal együtt ég a tettvágytól: decemberben kapott ki megosztott pontozással Yoel Romerótól, és a bunyó után szinte azonnal újabb meccsért kezdett kampányolni. Vagy az időközben egy versenyidőszakon kívüli doppingteszten megbukó Romero elleni visszavágóra, vagy Weidmanre fájt volna a foga. A nála két évvel idősebb Belforttal viszont talán még jobban is járt. És ha győz, akkor most már tényleg az övért verekedhet a következő kanyarban, ugye?
Utolsó kommentek