Elfelejthetik a bunyósok a szaunát és a szobabiciklit.
TDMG iPhone CaseHolnap délutántól elérhető a boltban és online is. Örülünk Vincent?
Posted by TDMG on Monday, December 21, 2015
A ONE FC Ázsia vezető MMA szervezete, mely eddig sem volt rest a merész újítások kapcsán, most viszont jelentős változtatásokra szánták el magukat, miután Yang Jian Bing feltehetően a fogyasztásba halt bele pár héttel ezelőtt a ONE FC: Spirit of Champions gálát megelőzően. Januártól ugyanis a ONE FC gálákat megelőzően a bunyósok súlyát rendszeresen mérik majd, a küzdelem hetében többször, még három órával a mérkőzés előtt is. Vagyis ezzel ellehetetlenítik a dehidratáció útján való olykor veszélyes fogyásokat, így a bunyósok az átlag, "utcai" súlyuk körül kell majd, hogy bemérjenek. A ONE FC szerint ezzel egy egészségesebb életet irányoznak elő a versenyzőik számára mind a ketrecben, mind pedig azon kívül, emellett pedig felhívták az UFC és Bellator MMA figyelmét arra, hogy örömmel vennék csatlakozásukat ehhez a kezdeményezéshez.
Az UFC az elmúlt hónapokban a mérlegelések utáni infúzió betiltását irányozta elő, ezzel is lépést téve a nagyobb fogyasztások ellen, de a ONE FC ennél jóval drasztikusabb irányba mozdult. Érdekes lesz ezt követően figyelni, hogy az egyes súlycsoportokban versenyzők névsora hogy változik majd, ugyanis tagadhatatlanul a legnagyobb taktikai elem eddig az alapsúlyról való akár 2-3 súlycsoportnyi "leugrás" volt.
Utolsó kommentek