Veresége óta először szólalt meg a UFC legnagyobb sztárja.
Három-hat hónap is eltelhet, amíg egyáltalán almát ehetek, nem hogy becsapódásokat fogadhatok.
Ezzel kezdődik Ronda Rousey első interjúja, amit Holly Holmtól elszenvedett veresége után adott. A UFC női ex-harmatsúlyú bajnoka az ESPN-nek nyilatkozott először három héttel ezelőtti megsemmisülése óta – a szöveg a klasszikus portrék vonalát követi, azaz hosszú és nagyon nagy életszakaszt ölel fel, a szálakat az újságíró történetmesélése tartja egybe és viszi előre. MMA-blogként a kanyarok többségéről beszámoltunk már korábbi posztjainkban és a Facebookon – most az újdonságokra koncentrálunk. Ami mindannyiunkat érdekel, az persze az, hogy hogyan érzi magát Rousey:
Kurva szomorú vagyok. Vissza kell térnem, meg kell vernem ezt a csajt. Ki tudja, lehet, hogy közben kiüti a fogam, vagy eltöri az állkapcsom, vagy felrepeszti a szám. Akkor is kurvára meg kell tennem.
A portré egyik legerősebb részében Rousey felidézi a meccset. A cikk szerint halkan, lassan és töredezve beszélt, amikor újra átélte a történteket, és elmesélte, milyen volt az alig több mint egy menet belülről.
Eltalált az első menetben... felszakadt a szám és néhány fogam meglazult. Ki voltam ütve lábon, már a legelejétől fogva.
Nem gondolkodtam tisztán. Volt egy óriási vágás a számban, és a vért a lábam elé köptem. Aztán odahozták a vödröt, és azt gondoltam: „miért nem a vödörbe köptem?” Sohasem köpök a padlóra.
Olyan volt, mintha valami lebutított, álmos verzióm hozta volna meg a döntéseket... próbáltam magam felrázni. Azt hajtogattam magamban: „Rendben vagy, harcolj tovább. Rendben vagy, harcolj tovább.”
De nem volt rendben, és sokkal tovább már nem is harcolhatott. A kiütés a második menet első percében érkezett.
Annyira szégyellem magam. Ahogy azután küzdöttem, az annyira szégyellnivaló volt tőlem. Kurvára ott se voltam.
A kérdésre, hogy egy ilyen vereség után visszamegy-e még küzdeni, határozott választ adott Rousey.
Persze. Mi mást tehetnék?
A tétek ugyanakkor a lehető legnagyobbra nőttek.
Azt hiszem, mindenről az dönt majd, hogy mi történik a visszavágón. Mindent az határoz majd meg. Vagy győzök és folytatom, vagy nem, és akkor befejeztem mindent.
Rousey kudarcáért a legtöbben edzőjét, Edmond Tarverdyant teszik felelőssé, aki volt ökölvívó létére évek alatt sem tudta megtanítani Rondát bokszolni, a Holm elleni bunyó tragikus első menete után pedig csak annyit bírt mondani a már akkor szétvert Rouseynak, hogy „gyönyörű munka, így tovább.” Az edző legfőbb bírálója maga Ronda anyja, aki szerint Tarverdyan „rettenetes ember.” Mindezek, úgy tűnik, nem tántorítják el a volt bajnokot.
Persze, hogy (Tarverdyannal) maradok. Az az anyám véleménye, nem az enyém.
Vásárolj a TDMGStore-ban és HFC12 jegyet kapsz ajándékba!
Utolsó kommentek