Ennek sohasem lesz vége.
Pedig már azt hittük, a legutóbbi kanyar után elcsendesül a Floyd Mayweather Jr. vs. Ronda Rousey bulvárcunami. Nem fog.
May a hónap elején azzal sokkolta a világot, hogy kettejük hírhedt verbális adok-kapokja után megdicsérte Rowdyt: gratulált neki az ESPY Év Küzdősportolója díjhoz, amit előle happolt el. Csak persze rögtön bele is rondított az összképbe, és elkezdett kérkedni azzal, hogy – közel egy évtizede a bokszvilág legnagyobb sztárjaként – többet keres, mint egy tizenkét meccses MMÁ-s nő.
Az átlagember az első megjegyzés okozta döbbenetében talán elsiklott volna a második megjegyzés felett – de Ronda nem átlagember. A TMZ riportere megint elkapta egy rövid interjúra a női MMA csúcstermékét, aztán a fizukra terelte a szót, a többit pedig nézzétek:
a releváns rész 1:51-nél kezdődik
(Floyd) azt mondta, ha majd te is megkeresel 300 millió dollárt egy éjszaka alatt, akkor felhívhatsz... éppenséggel kiszámoltam, és a legutóbbi meccsem számait nézve valójában én vagyok a UFC legjobban fizetett harcosa, pedig nő vagyok.
Sejtettük, de most jön a java:
Azt hiszem kétszer-háromszor annyit keresek másodpercenként, mint ő... szóval majd ha megtanul olvasni és írni, akkor küldhet egy smst.
BUMM! Az atomvillanást követően pedig a gondolatmenetet egy cáfolhatatlan igazsággal zárja:
Egy kicsit hatékonyabb vagyok nála.
Ennyit a fegyverszünetről. A Ronda – May cirkusz folytatódik.
• TDMG ⚡ Tanks •Újra brutál hőséggel támad a nyár - még szerencse, hogy akad pár trikónk, amiben könnyebb átvészelni....
Posted by TDMG on Wednesday, August 26, 2015
Utolsó kommentek