Egy hét híján pontosan egy évvel ezelőtt láthattuk Végh ’Pumukli’ Attilát a ketrecben. Akkor a Bellator MMA félnehézsúlyú bajnokaként indult harcba, hogy megvédje címét nemezise, Emanuel Newton ellen.
Attila felkészülésének utolsó hetét akkor Floridába utazva mi is nyomon követtük, a meccsen aztán Pumukli megosztott pontozással elveszítette övét. A Bellator tulajdonosváltását követően a szervezet megvált a szlovákiai magyar harcostól, az elmúlt egy év pedig a folytatás körüli kérdőjelek között telt.
Legalábbis az olvasók számára, mert nem túl sok infót kaphatunk arról, merre folytatja Attila a pályafutását. Én ugyan folyamatosan kapcsolatban álltam vele, hetente, havonta értesülhettem lehetőségekről az UFC-nél egy TUF keretén belül, a WSOF-nál, vagy a Titan FC-nél, de végül az európai forgatókönyv valósult meg, vagyis a lengyel KSW szervezethez tér vissza Attila május 23-án.
Korábban ugyanis többször mérkőzött itt már, a lengyel show pedig az országon belül szinte az UFC-t megszégyenítő nézettségi és anyagi számokat hoz. A KSW pedig kellőképpen tiszteli Pumukli eddigi eredményeit, kezdésként nyomban a félnehézsúlyú címért Goran Reljic ellen mehet. Goran komoly ellenfél lesz. A KSW alapvetően nagyon erős szervezet, bajnoki státusza legitim, ezt mi sem tükrözi jobban, hogy Attilát hozzák ellenfélnek Reljic számára, aki korábban az UFC-t is megjárta, decemberben nyerte el a jogot, hogy a címét mérkőzhessen a KSW-ben. Pumukli számára a kapu nyugat felé azonban nem záródott be ezzel, infóim szerint sherdog mérlegét 1-2 győzelemmel frissítve landolhat egy ajánlat a postafiókjában. Tudjuk, hogy kitől.
Utolsó kommentek